2020.07.04.@ 10.07

Ez volt Benedek Tibor utolsó kívánsága

Tiszteletben tartották.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ez volt Benedek Tibor utolsó kívánsága

Két héttel ezelőtt, hosszú betegség után hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Benedek Tibor, akit most végső nyugalomra helyeztek. A család szűk körben temette el, ami nem véletlen, mert a Blikk legfrissebb infói szerint ez volt Tibor utolsó kívánsága: Úgy helyezzék örök nyugalomra, ahogy a mindennapjait élte: semmi felhajtás. Azt kérte, csak a hozzá legközelebb állók vegyenek részt a búcsúztatásán” – írja a lap.

A család nemrég közleményt is adott ki, amiben megköszönték az együttérzést és azt, hogy tiszteletben tartják a szűk körű búcsúztatást: „Köszönjük az elmúlt hetek megemlékezéseit, a sok üzenetet, együttérzést, Tiborra és a családunkra irányuló figyelmüket… Tisztelettel kérjük a továbbiakban is a közvélemény és a sajtó megértését, hogy az előttünk álló hosszú időszakban csendben és a magunk módján gyászolhassunk, méltók maradhassunk Tibor és a vele közös pillanataink emlékeihez. Tibortól, kívánsága szerint, szűk körben búcsúzunk el.

Természetesen a rajongóknak, barátoknak, szurkolóknak arra is lesz lehetősége, hogy egy megemlékezés keretében búcsúzzanak el a legendás vízilabdázótól. „Szeretnénk, hogy aki szerette és tisztelte őt, méltóképpen vehessen tőle búcsút. Így az augusztusi Magyar Kupa- döntő előtt pályafutásának legszebb pillanataival emlékezünk rá a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában” – áll a család közleményében. További részletek hamarosan a Magyar Vízilabda-szövetség honlapján lesznek elérhetőek.

Címkék: benedek tibor búcsúzás családi körben halál legenda olimpiai bajnok temetés utolsó kívánság

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Best

Vajna Timi így emlékezett meg férjéről, aki ma lenne 76 éves

Vajna Timi így emlékezett meg férjéről, aki ma lenne 76 éves

Andy Vajna özvegye számára különösen nehéz ez a nap.

Gera Marina: „Ügyvédet kerestem és férjet találtam”

Mióta Emmy-díjat nyert, nincs itthon olyan, aki ne ismerné a színésznő nevét, magánéletéről azonban mindig nagyon keveset és meglehetősen titokzatosan nyilatkozik. Most azonban kivételt tett, és a férjével együtt páros interjút adott a BEST magazinnak.

Árpa Attila: „Egy pszichopata karmai közül menekültem Alexandra karjaiba”

Ma már tökéletes az élete, de mielőtt megtalálta volna az ideális társat Alexandra személyében, Árpa megjárta a poklot előző párjának „köszönhetően”.

Ada: „Végzetes lehet egy újabb terhesség, mégis vállalom!”

Ritka kórral küzd a műsorvezető, amiről a BEST magazin legfrissebb számában mesélt.

Tóth Vera úgy motivál, mint senki más

Hatalmas átalakuláson megy keresztül.

Így vigasztalódik Weisz Fanni a szakítás után

Lefogyott és a gyűrűjét még mindig viseli.

Tóth Gabi büszkén mutatta meg alakját 7 hónappal a szülés után

Az énekesnőnek elege van a retusált képekből.

Frajt Edit: a Szomszédok tette tönkre a karrierjét

Igazi álomlehetőségnek indult, Frajt Edit számára azonban minden komolyabb munka a népszerű sorozat előtt érkezett – a Szomszédok lezárása után azonban mintha befagyott volna a pályája.

Zsidró Tamás: „Ha az első randira gyémántot vinnék, hozzám vágnák”

A sztárfodrász a legújabb BEST magazinban mesélt róla, miért is van olyan nagy sikere a nők körében.

Stohl Luca meztelen fotója felrobbantotta a netet

Mindezt szexin, mégis nagyon ízlésesen tette.

Epres Panni először posztolt Benedek Tibor halála óta

Egy szívbemarkoló képet osztott meg szerelméről.

Náray Tamás őszintén mesélt róla, miért nincs gyermeke

A BEST magazinnak adott interjújában az olyan érzékeny kérdésekre is mellébeszélés nélkül válaszolt, mint a gyermekvállalás – vagy annak hiánya.