2015.10.19.@ 11.10

Méh nélkül akar gyereket szülni egy brit nő

Egy angol nőnek ritka betegsége ellenére is legnagyobb vágya, hogy gyermeket szülhessen, amihez most az orvosoknak köszönhetően egyre közelebb kerül…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Méh nélkül akar gyereket szülni egy brit nő

Tara Hockanay egy egészen ritka szindrómában szenved, ami miatt méh nélkül született. Habár már hároméves kora óta tud a rendellenességről, egészen pontosan csak két éve derült ki, hogy mi baja. „Olvastam egy lányról az újságban, akinek hasonló tünetei voltak, és nála MRKH szindrómát állapítottak meg,” – mondta a 33 éves nő, aki ezek után egyből kórházba ment, ahol ugyanezt a betegséget diagnosztizálták nála. „Az egészben az a legborzasztóbb, hogy nem lehet saját gyerekem” – fűzte hozzá Tara.

tara-méh-nélkül-cosmopolitan

Ám most mégis úgy tűnik, sikerülhet elérnie álmát, hogy családot alapítson. Brit sebészek ugyanis az ország első méhtranszplantációjára készülnek, amire ő is jelentkezett. Tara 104 nővel együtt került be a programba, akik közül végül mindössze 10 kap lehetőséget arra, hogy új szervet ültessenek be neki, és ezáltal idővel szülhessen. A jelentkezőknek szigorú feltételeknek kell megfelelnie, így például makkegészségesnek kell lenniük, és azt is figyelembe veszik, hogy ki házas vagy él hosszú kapcsolatban.

Tara eddig mindennek megfelelt, így egyre nagyobb az esélye, hogy anyuka lehessen. „Egyszerűen csodásan érzem magam, hogy egyre közelebb kerülök egy saját kisbabához, soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velem,” – tette hozzá, három hónap múlva pedig azt is megtudja, hogy bekerült-e a szerencsés tíz közé.

Még több Body

5 izgalmas film péntek estére

5 izgalmas film péntek estére

Péntek 13. elhozta a legjobb filmeket. Csekkold a listát!

Hihetetlen, mennyit keresett Kim Kardashian az új márkájával

És az se mindegy, hogy mennyi idő alatt sikerült ezzel az összeggel gyarapítania vagyonát.

„25 éves vagyok és 1 milliót költök évente botoxra”  

Hihetetlen, hogy mire gyűjt egyetem mellett!

„Nyílt levél a nőnek, akivel állítólag megcsalt a férjem”

Az ausztrál Whim nevű lapnak írt egy névtelen nő egy nagyon érdekes nyílt levelet. Megéri elolvasni!

Horoszkóp: Szeptember 9., Hétfő

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma a melóban és a szerelemben? Csekkold le nálunk a horoszkópodat szeptember 9-én is!

Ennyit kellene edzened hetente a lapos hasért

És nem, nincs könnyebb megoldás!