2015.11.10.@ 13.11

Halálos is lehet a hasi zsír?

Azt hitted, hogy az úszógumi azon kívül, hogy nehéz ledolgozni, egyáltalán nem veszélyes? Pedig képzeld, most kiderült, hogy akár halálos betegségeket is okozhat!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Halálos is lehet a hasi zsír?

Minnesotai kutatók 15 000 pácienst vizsgáltak, az eredmény pedig egészen megdöbbentő lett. Azoknál az embereknél ugyanis, akiknek súlyfeleslegük volt has- és deréktájon, sokkal magasabb volt a halálozási arány. Kiderült, hogy az úszógumi azon kívül, hogy hormonváltozást idéz elő és ezzel megnöveli a halálos betegségek kockázatát, még memóriaproblémákat, szívproblémákat és daganatos megbetegedéseket is okozhat. A kutatást vezetője, a Mayo klinika egyik orvosa, dr. Francisco Lopez-Jimenez pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a veszély nem csak a túlsúlyosakat fenyegeti, hiszen rengeteg vékony nő küzd a derekán lévő apró felesleggel.

Hozzátették azonban azt is, hogy szerencsére ez a probléma gyorsan felismerhető, hiszen már néhány kiló pluszt is észrevehetsz hastájékon, és a tévhittel ellentétben ezt könnyen le is adhatod. „A derékon és hason kialakuló felesleg sokszor azt jelzi, hogy a szervezetünkön belül, a belső szerveink körül is kialakult már zsírréteg, ami pedig megnöveli a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, és a szívproblémák kockázatát. Azonban szerencsére van megoldás, méghozzá az életmódváltás. Fogyassz minél több gyümölcsöt és zöldséget, kerüld a zsíros ételeket és a gyorskajákat, ne vidd túlzásba az alkoholt, és kezdj rendszeresen mozogni.” – mondta dr. Jacquie Lavin táplálkozáskutató a Mirrornak, és azt is hozzátette, hogy mivel nagyon gyakori problémáról van szó, érdemes rá jobban odafigyelni.

Címkék: egészséges életmód életmód lifestyle test úszógumi

Még több Body

Ezeknek a diéta trükköknek köszönheti Meghan, hogy bomba formában van

Ezeknek a diéta trükköknek köszönheti Meghan, hogy bomba formában van

Meghan mindig is szenvedélyes képviselője volt az egészséges életmódnak – most összeszedtük a legjobb tippjeit!

7 érdekesség a vagináról, amiről a nők azt kívánják, bárcsak előbb tudták volna

A csajok a Buzzfeeddel osztották meg névtelenül a tudásukat, hogy te is tutira minden szükséges infó birtokában lehess!

5 hatásos gyakorlat, ha a derekad a gyengéd

Garantáltan imádni fogod a végeredményt!

A videó, ami után minden nő jobban érzi magát

Hatalmasat ment a TikTokon, és nem is csoda!

Minden, amit tudnod kell a karácsonyi pluszkilókról

Van egy rossz hírünk: ilyenkor még az edzés sem segít.