2015.12.13.@ 06.12

Barbie babává operáltatta magát egy fiatal fiú

Russie McGarrity már kisfiúként is inkább a lányos játékokat és ruhákat szerette, tini korában pedig rájött, hogy női testben szeretne élni. Rengeteg műtét és kezelés után pedig ma már rá sem lehet ismerni.

Jeney Andi
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Barbie babává operáltatta magát egy fiatal fiú

Az amerikai Russie McGarrity és húga, Aly sosem voltak átlagos gyerekek. Russie már 5 éves korától kezdve a csajos játékokhoz, babákhoz és ruhákhoz vonzódott, míg Aly szívesebben focizott a fiúkkal. A szülők állításuk szerint mindig is tudták, hogy a gyerekeik mások a többiekhez képest, de nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. A helyzet azonban a gimire igazán nehézzé vált, ugyanis Russie-t állandóan csúfolták és megverték az osztálytársai nőies vonásai és viselkedése miatt, ami miatt mély depresszióba zuhant. Éppen ezért az egész család a fiúért aggódott, miközben titokban Aly is hasonló problémákkal küzdött, ő ugyanis inkább fiú testben érezte volna jól magát. 15 éves korára viszont elege lett a bújkálásból, és megtette az első lépést: bevallotta a szüleinek, hogy ő minden este úgy fekszik le, hogy azt kívánja, bárcsak reggel fiú testben ébredne fel. A család jól fogadta a hírt, ezen felbátorodva egy hónappal később pedig Russie is beismerte a titkát.

élő-barbie-fiú-cosmopolitan

Russie már átesett az arcplasztikán, és azóta Rai névvel nőként él

Russie ma már 20 éves és Rai néven, nőként él. Azóta átesett arcplasztikán és hormonkezeléseken, és így inkább hasonlít egy Barbie babára, de most már legalább boldog, és pasit is talált magának. Sőt, átalakulásáról még videó blogot is vezet. Aly pedig most 17 éves, és már Gavinként várja a melleltávolító műtétjét.

transznemű-lány-cosmopolitan

Aly, azaz Gavin is nemsokára átesik az első plasztikáján

Elképesztő, nem gondolod?

Címkék: életmód élő barbie lifestyle plasztika test transznemű testvérek

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Kiderült, hánykor a legegészségesebb reggelizni

Kiderült, hánykor a legegészségesebb reggelizni

Megiszod reggel a kávéd, de a reggelit nem bírod leerőltetni mellé? Vagy épp ellenkezőleg, evés előtt ki sem bírsz lépni a lakásból? Hát, most kiderül, melyik szokás az egészségesebb!

Ezért van kellemetlen illatod odalent mensi után

Nem csak alatta, de utána is megváltoznak délen a dolgok. Viszont van egy jó hírünk, tehetsz a kellemetlenségek ellen!

Gyorskaja-diétával fogyott 80 kilót, most álompasi

Elképesztő sztorit mesélt ez a pasi, aki 175 kilónál is többet nyomott, amikor rájött, ideje változtatni. Mostanra olyan jól néz ki, hogy talán fel sem ismered az új fotóin!

Izmai miatt bántja ezt a nőt az Instagram

Annyira kigyúrta magát, hogy a legtöbb pasinál is sokkal erősebb. Ez viszont nem jön be mindenkinek, szegény nagyon durva kritikákat kap…

Csokit evett, mégis lefogyott

A csokoládé kerül az elsők között a tiltólistádra, ha diétázni kezdesz? Ez a lány nem mondott le róla, mégis elérte a tökéletes formáját. A titkáért olvass tovább!

„1 hónap alatt megváltoztatta ez a diéta az életemet”

Kíváncsi vagy, mi történhet, ha 21 napra átállsz a ketogén diétára? Ez a szerkesztő csajszi elmesélte az élményeit, hátha másoknak is tud segíteni a sztorijával.

A sok szex megváltoztatja a vaginád alakját?

Tényleg kitágul ott lent, ha túl sokat szexelsz? És az igaz, hogy a túl tisztálkodás árt? Eláruljuk, mi az igazság az öt leggyakoribb intim tévhittel kapcsolatban!

5 ok, amiért pattanások jelenhetnek meg a fenekeden

Lehet, hogy ciki és kínos, de hidd el, nem csak veled történik meg. Tudd meg, mi okozhatja!

Nem hiszed el hány éves ez a nő

A dizájner körülbelül 20 évet tagadhatna le, annyira fiatalos a bőre, kíváncsi vagy hogy csinálja?

A körmeiről derült ki, hogy rákos ez a lány

A körmeid egészsége nem csak azért szuperfontos, hogy jól mutasson rajta az új trendi mani, hiszen akár olyan súlyos betegségekről is árulkodhat, mint a rák.

A sztárok klinikáján halt bele az anyuka a fenékplasztikába

A fiatal nő egy olyan kórház műtőasztalán hunyt el, ahol a brit valóságshow-k sztárjai szokták kezeltetni magukat. Borzalmas, ami történt!

„Ilyen okoseszközzel fogytam 45 kilót”

Megdöbbentő sztori járta be a netet egy fiatal lányról, aki egy különleges alkalmazásnak köszönheti, hogy búcsút inthetett a súlyfeleslegének! Kíváncsi vagy, melyik volt az?

„Ez történt, amikor teljesítettem a 4 liter víz kihívást”

Tuti, már ezerszer hallottad, hogy igyál sok folyadékot, de azért 4 liter kicsit túlzásnak tűnik, igaz? Kiderült, milyen hatással van ennyi víz a testedre!