2016.01.06.@ 14.01

Rémálmaid lesznek, ha így alszol

Képzeld, egy friss kutatás szerint azok az emberek, akik egy bizonyos testhelyzetben alszanak, azok nagyobb valószínűséggel álmodnak majd szörnyűségeket. Na, kíváncsi vagy már, melyik az a póz?

Jeney Andi
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Rémálmaid lesznek, ha így alszol

Oké, azt már tudod, hogy mit ehetsz lefekvés előtt, azt is elárultuk már neked, milyen nasiktól álmosodsz el azonnal, sőt azt is kívülről fújod már, hogy melyek az esti tiltólistás falatok. Ennek ellenére néha előfordul, hogy nehezen alszol el és rémálmaid vannak? Egy friss kutatás most kiderítette, hogy miért lehetséges ez. Van Winkle kísérlete ugyanis azt bizonyította be, hogy aki a bal oldalán alszik, annak nagyobb eséllyel lesznek rémálmai.

A felmérésben összehasonlítottak olyanokat, akik rendszerint a bal oldalokun szenderülnek álomba azokkal, akik inkább a jobb felükön alszanak. Az eredmény pedig azt mutatta ki, hogy akik a baljukon alszanak, azok 40%-ának volt rémálma, míg a másik csoportban ez a szám csak 14,6%. Érdekes, ugye?

A szakértők szerint a jobb oldalon való alvás sokkal biztonságosabb és kényelmesebb, míg ellentétes helyzetben az agy nem kap elég oxigént, és ezzel magyarázzák a félelmetes álmok megjelenését.

Ezek után te melyik oldalt választod?

Címkék: álom alvás body kutatás megelőzés rémálom rosszul alszol test

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Ez az év legelképesztőbb fogyása

Ez az év legelképesztőbb fogyása

Egy brazil blogger csajszi úgy lefogyott, hogy szinte felismerhetetlen a régi formájához képest. Mindezt pedig egy vadi új módszernek köszönheti.

A menyasszonyi ruhája miatt kisebbítette a melleit ez a modell

Te is bármit megtennél azért, hogy szuperül néz ki a nagy napon? De azért biztos, nem vállalnál be egy nagyon fájdalmas műtétet a tökéletes esküvői ruháért.

Így néz ki a tetoválás ráncos bőrön

Egy életre szóló tetkó felvarratása előtt mindenki elgondolkozik rajta, vajon hogyan fog mutatni ez évtizedekkel később, ha a bőr egy picit már megereszkedik! Ezekből a fotókból most kiderül!

Ez a plus-size modell az Insta új kedvence

Olivia Campbell a posztjaival arra szeretné inspirálni fanjait, hogy szeressék a testüket. Kapaszkodj meg: a modellt 172 ezren követik!

 Ez történik a testeddel, ha kevesebb alkoholt iszol

Te is kedveled a fincsi koktélokat, igaz? Egy influencer azonban egy picit túlzásba vitte a bulizást, és hihetetlen dolog történt vele, mikor száműzte az életéből az ivást!

19 kiló volt ez a lány, most így néz ki

Az anorexiából nagyon nehéz felépülni! Emmának azonban komoly motivációja volt, ugyanis gyereket szeretett volna.

5 lány legcikibb menstruációs sztorija

A piros betűs napokon sokszor elkerülhetetlenek a váratlan események. Te mit tennél hasonló helyzetben?

Ashley Graham narancsbőrös fotóiról beszél ma mindenki

Míg a legtöbb csaj ezerrel készül a bikiniszezonra, addig Ashley nagy ívben tesz a vékony beach bodyra és még a kis gödröcskéit is simán bevállalja.

12 dolog, amit nem tudtál a melledről

Azt gondolnád, hogy senki más nem ismerheti jobban a szexis idomaidat nálad? Pedig akad néhány tény, amin még tuti te is meglepődsz!

Ezt edd a csillagjegyed szerint

Ha eddig nem tudtad eldönteni a sok finom falat közül, hogy mi tesz a legjobbat neked, akkor érdemes csekkolnod az égiek üzijeit.

Belehalt a mellplasztikába egy nő

Azt gondoltad, hogy egy plasztikai beavatkozásba nem lehet belehalni, ugye? Pedig ez a szomorú sztori bebizonyítja, hogy sajnos ez a rutineljárás is végződhet tragédiával!

Ez történik a melleddel, ha fogyókúrázol

Esélyes, hogy a diétád után kisebb farmerre lesz szükséged, de csak óvatosan a kalóriák számolgatásával, mert a mellméretedre is hatással lehet!

8 dolog, amit tudnod kell az első fazongyantád előtt

Jön a nyár, ezért teljesen természetes, hogy szeretnéd felturbózni magad odalent is a csini minirucikhoz. Ha még sosem csinált neked a kozmetikusod intim gyantát, akkor ezt a cikket mindenképpen olvasd el!