2016.04.07.@ 06.04

Két vaginával él ez a lány

A fiatal csajszi 16 éves korában vette észre, hogy nem valami nem stimmel odalent, ezért elment egy orvoshoz, ahol kiderült, hogy két vaginája van, most pedig elmesélte, mivel is jár ez pontosan.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Két vaginával él ez a lány

A lány elmondása szerint kívülről teljesen úgy néz ki, mint bármelyik másik nő, mert az eltérés leginkább csak belülről tapasztalható. A hüvelye ugyanis két részre oszlik, ezért két méhnyaka és két méhe van. „A vagináim szorosan egymás mellett vannak, azonban emiatt szex közben néha fájdalmat érzek” – mesélte a Redditen, és azt is elárulta, hogy ezért legfőképpen csak a jobb oldali vaginájával élvezi csak az összebújást.

A legdurvább azonban az, hogy a rendellenességének köszönhetően arra is van esély, hogy duplán esik majd teherbe! „A hormonok miatt ez elvileg nehezen lehetséges, de olvastam már olyan esetről, amikor megtörtént. Akkor a nő egyik méhében ikrek voltak, a másikban pedig csak egyetlen baba” – mondta a lány, aki azonban csakis császármetszéssel szülhet majd. „A méheim sokkal kisebbek az átlagosnál, ezért magasabb a vetélés és a koraszülés kockázata is, de az biztos, hogy nem hozhatom majd természetes módom világra a gyerekemet, mert az veszélyes lenne” – folytatta, és azt is hozzátette, hogy bár egy kicsit nehezebb az élete két vaginával, már hozzászokott a helyzethez, és örül, hogy olyan pasija van, akit ez egyáltalán nem zavar.

Címkék: életmód hüvely két vaginája van test vagina

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Elképesztő, mennyit fogyott a royal esküvőre a hercegnő

Elképesztő, mennyit fogyott a royal esküvőre a hercegnő

Eugénia hercegnő hamarosan férjhez megy, és ahogyan a legtöbb menyasszony, ő is ledobott jó pár kilót a nagy nap előtt. Csekkold, milyen csini!

Eddz úgy, mint Kaley Cuoco

A színésznő alakja tökéletes, úgyhogy valószínűleg eléggé megéri, ha hallgatsz a tanácsaira. Nézd meg, ő hogyan csinálja!

Ezt a négy szabályt tartsd be, és könnyebb lesz a fogyás!

Nem kell rögtön extrém diétába kezdened, ha le szeretnél adni pár kilót, csak próbáld ki tippjeinket, és meglátod, így is megszabadulsz majd feleslegtől!

Ennyit lehet fogyni a legújabb fogyókúrás módszerrel

A bikinibody projekt már kipörgött, de ez nem jelenti azt, hogy ne rázódhatnál formába akár ősszel is. Most erre a fogyiverzióra esküsznek a legtöbben.

Hihetetlen, mi a legújabb mellnagyobbító őrület

Nagyon furcsa módszerek terjednek a neten, amik egytől egyig azt ígérik, hogyha kipróbálod őket, tuti nagyobbak lesznek a melleid. A következő trükk az egyik leghajmeresztőbb az összes közül!

Így kerüld el a délutáni kajakómát

2 óra után fizikai kihívást jelent a nyakadon tartani a fejed? Valószínűleg utolért a délutáni fáradtság, amit néhány trükkel messzire űzhetsz.

Kiderült: Ilyen a tökéletes vagina

A svájci kutatók több mint hatszáz nőt vizsgáltak meg, és meglepő dolgot derítettek ki a hüvellyel kapcsolatban.