2016.05.03.@ 13.05

YouTube-on közvetítette a szülését

A kanadai bloggerpár, Dan és Elle egy hihetetlen ötlettel állt elő, ugyanis videóra vették kisfiuk születését, és bárki élőben nézhette a neten. Ezt az elképesztő felvételt neked is látnod kell!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

YouTube-on közvetítette a szülését

A fiatal pár közösen kezdett blogolni, és életük szinte minden apró részletét megosztják a követőikkel. Elle-t ugyanis nagyon megrázta anyja halálra, és elhatározta, hogy amit csak tud, videóra vesz, hogy a gyermekeiknek sok szép felvételük legyen majd a családról. Ezért miután kiderült, hogy második babáját várja, terhességének rengeteg megható pillanatát posztolták az oldalra, sőt még a szülést is élőben közvetítették! „Azért döntöttünk így, mert a természetes szülés híve vagyok, és szeretném népszerűsíteni. A blogomon is beszéltem már sokszor erről, és azt is elmondtam, hogy nem kell feltétlenül fájdalmasnak lennie, mint ahogyan azt a filmekben mutatják. Meg akartuk mutatni az embereknek, hogy gyönyörű élmény is lehet” – mondta a nő Daily Mailnek, akit férje már az első fájásoktól kezdve videózott.

dan-elle-lindquist-cosmopolitan-3

dan-elle-lindquist-cosmopolitan-1

A felvételen Elle őszintén mesél a fájásairól, az eddigi vetéléseiről, és azt is megmutatják, ahogy világra hozza kisfiát egy fürdőkádban, miközben tanácsokat ad a többi leendő anyukának arról, hogyan tehetik könnyebbé a szülést.

dan-elle-lindquist-cosmopolitan-2

dan-elle-lindquist-cosmopolitan-5

Végül pedig azt a megható pillanatot is mindenki láthatta, amikor megszületik a kis Cohen, majd később is mesélt még az élményről a vlogján. A felvételt egyébként már több mint 2 millióan látták, és rengetegen kiakadtak, mert úgy gondolják, a szülés egy olyan intim dolog, amit egyáltalán nem kellene megosztani másokkal, sokan azonban bátornak nevezték Elle-t ezért. Görgess lejjebb, és csekkold a videót is!

dan-elle-lindquist-cosmopolitan-7

dan-elle-lindquist-cosmopolitan-8

Hogyan ápolja lábait egy strandolással vagy sétával töltött nap után? (x)

Ez a nyár talán nem egészen úgy alakul, ahogy korábban tervezte, mégis számos olyan tevékenységet végezhet, amelyeket a nyári feltöltődés érdekében be szokott vetni. Végtére is, szabadságon van!
Címkék: dan lindquist életmód elle lindquist élőben közvetítette szülés test videó youtube

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Ezért hízol eleinte csak a tested bizonyos területeire

Ezért hízol eleinte csak a tested bizonyos területeire

Te is észrevetted már, hogy így van? Ez a magyarázat rá!

A legjobb nyújtások menstruációs fájdalmakra

5 szuper nyújtást mutatunk, amivel búcsút inthetsz a görcsöknek. Nem kell hozzá más, csak a kedvenc párnád!

„Minden reggel 10 percet nyújtok, így változott meg az életem”

Soroljuk a pozitív hatásait a reggeli nyújtásnak!

Egészségtelen alsóneműben aludni?

Ezt minden lánynak el kellene olvasnia!

Döbbenetes, hány éves valójában ez a nő

A lánya 26 éves, ő pedig kb. 20-nak néz ki. Zavar a rendszerben? És még nem is láttad a róla készült képet!

Mihalik Enikő félmeztelen strandolós fotója tarol a neten

És akkor Mihalik Enikő ellopta a show-t a Balaton elől!

Kanye West indul az amerikai elnökválasztáson, ez állhat a háttérben

Mert az Egyesült Államoknak ugye pont rá van szüksége…

Meghan és Harry hivatalosan is távolabb kerültek a királyi családtól

És ezzel bebizonyították, hogy akkor sem csinálnák vissza az egészet, ha lehetne…

4 szuper film a vasárnap esti lustálkodáshoz

Húzós hétvégéd volt? Mutatjuk a filmeket, amikkel rápihenhetsz a hétre!

Ilyen érzés a pasiknak, amikor egy nő segédeszközt használ szex közben

Arról nem is beszélve, ha rákanyarodsz előtte az önkielégítésre is.

Filmek, amik egy botrány miatt el sem jutottak a moziig

Megdöbbentő sztorik következnek!

Ezek a sztárok majdnem tönkretették a karrierjüket egy poszttal

Néhány meggondolatlan karakter, és az internet haragja maga alá temet...