2016.05.13.@ 06.05

Pizzamániája mentette meg egy férfi életét

Egy amerikai pasi 10 éven át mindennap rendelt kedvenc pizzaszállítójától, így mikor már több 1 hete nem jelentkezett, az étterem vezetője aggódni kezdett érte, és végül a férfi ennek köszönheti életét!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Pizzamániája mentette meg egy férfi életét

Az Oregon államban élő Kirk Alexander igazi pizzaimádó, hiszen az elmúlt 10 évben minden egyes nap rendelt a Domino’s Pizzától kedvenc kajájából. A teljes személyzet jól ismerte őt, ezért az ott dolgozóknak a hétvégén feltűnt, hogy 11 napja nem kaptak tőle rendelést. Sarah Fuller, az étterem menedzsere megpróbálta felhívni telefonon, de nem tudta elérni.

Ezek után néhány kollégájával együtt elmentek a 48 éves férfi házához, ahol látták, hogy ég a villany és be van kapcsolva a tévé, de senki nem nyitott ajtót. Ekkor tárcsázták a segélyhívót és a kiérkező mentősök eszméletlenül, a földön fekve találták Kirket. Kórházba szállították és az orvosok szerint azóta stabil az állapota, de arról egyelőre nem nyilatkoztak, hogy pontosan mi történt vele. Mindenesetre ezek után, ha meggyógyul, legközelebb biztos szép borravalót ad a pizzája mellé…

Címkék: domino's pizza életmentő pizza pizza házhozszállítás pizza rendelés

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Ez az év legelképesztőbb fogyása

Ez az év legelképesztőbb fogyása

Egy brazil blogger csajszi úgy lefogyott, hogy szinte felismerhetetlen a régi formájához képest. Mindezt pedig egy vadi új módszernek köszönheti.

A menyasszonyi ruhája miatt kisebbítette a melleit ez a modell

Te is bármit megtennél azért, hogy szuperül néz ki a nagy napon? De azért biztos, nem vállalnál be egy nagyon fájdalmas műtétet a tökéletes esküvői ruháért.

Így néz ki a tetoválás ráncos bőrön

Egy életre szóló tetkó felvarratása előtt mindenki elgondolkozik rajta, vajon hogyan fog mutatni ez évtizedekkel később, ha a bőr egy picit már megereszkedik! Ezekből a fotókból most kiderül!

Ez a plus-size modell az Insta új kedvence

Olivia Campbell a posztjaival arra szeretné inspirálni fanjait, hogy szeressék a testüket. Kapaszkodj meg: a modellt 172 ezren követik!

 Ez történik a testeddel, ha kevesebb alkoholt iszol

Te is kedveled a fincsi koktélokat, igaz? Egy influencer azonban egy picit túlzásba vitte a bulizást, és hihetetlen dolog történt vele, mikor száműzte az életéből az ivást!

19 kiló volt ez a lány, most így néz ki

Az anorexiából nagyon nehéz felépülni! Emmának azonban komoly motivációja volt, ugyanis gyereket szeretett volna.

5 lány legcikibb menstruációs sztorija

A piros betűs napokon sokszor elkerülhetetlenek a váratlan események. Te mit tennél hasonló helyzetben?

Ashley Graham narancsbőrös fotóiról beszél ma mindenki

Míg a legtöbb csaj ezerrel készül a bikiniszezonra, addig Ashley nagy ívben tesz a vékony beach bodyra és még a kis gödröcskéit is simán bevállalja.

12 dolog, amit nem tudtál a melledről

Azt gondolnád, hogy senki más nem ismerheti jobban a szexis idomaidat nálad? Pedig akad néhány tény, amin még tuti te is meglepődsz!

Ezt edd a csillagjegyed szerint

Ha eddig nem tudtad eldönteni a sok finom falat közül, hogy mi tesz a legjobbat neked, akkor érdemes csekkolnod az égiek üzijeit.

Belehalt a mellplasztikába egy nő

Azt gondoltad, hogy egy plasztikai beavatkozásba nem lehet belehalni, ugye? Pedig ez a szomorú sztori bebizonyítja, hogy sajnos ez a rutineljárás is végződhet tragédiával!

Ez történik a melleddel, ha fogyókúrázol

Esélyes, hogy a diétád után kisebb farmerre lesz szükséged, de csak óvatosan a kalóriák számolgatásával, mert a mellméretedre is hatással lehet!

8 dolog, amit tudnod kell az első fazongyantád előtt

Jön a nyár, ezért teljesen természetes, hogy szeretnéd felturbózni magad odalent is a csini minirucikhoz. Ha még sosem csinált neked a kozmetikusod intim gyantát, akkor ezt a cikket mindenképpen olvasd el!