2016.09.14.@ 17.09

Céline Dion ijesztően lefogyott

Az biztos, hogy az énekesnő élete legnehezebb időszakát éli, ugyanis az őt ért tragédiák után most teljesen összetört, és nagyon durván le is fogyott, ami miatt már az egészsége is veszélybe került.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Céline Dion ijesztően lefogyott

Céline Dion az év elején veszítette el a férjét, mert René Angelil szervezete feladta a harcot a rák ellen, és 63 éves korában elhunyt. A sztárt hihetetlenül megviselte a tragédia, ami a temetésen is látszott rajta, azonban itt még nem ért végek a szörnyűségek sora számára, ugyanis nem sokkal később bátyja is meghalt daganatos betegségben, most pedig nemrég kiderült, hogy a sógorát is megtámadta a gyilkos kór, és nagyon súlyos az állapota. És bár Céline próbált erős lenni, most úgy tűnik, teljesen összeomlott, mert ijesztően soványra fogyott.

„Céline legalább 7 kilót leadott, pedig egyébként is vékony volt, és most is folyamatosan csak fogy. A napirendje pedig őrülten sűrű, és csak azért csinálja mindezt, mert úgy gondolja, hogy René ezt szerette volna. A férfi ugyanis egyben a menedzsere is volt, és így igyekezett kicsit kontrollálni az énekesnő munkamániáját, most viszont ezt senki nem teszi meg” – mesélte egy közeli ismerőse a Radar Online-nak, és azt is hozzátette, hogy az énekesnő már az egészségét veszélyezteti a fogyásával. Szegény Céline, reméljük hamar rendbejön majd!

Címkék: celebhírek celine dion divathírek hollywoodi hírek lefogyott összetört pletykák sovány sztárhírek sztárok vékony

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Veszélyes öregedésgátló módszer terjed

Veszélyes öregedésgátló módszer terjed

Gondolkoztál már azon, hogy pár celeb miért néz ki sokkal fiatalabbnak a koránál? A válasz egy illegális módszerben rejlik...

3 hétig csak vizet ivott, így néz ki

Képzeld, semmi mást nem fogyasztott ezen kívül. De vajon érdemes követni a példáját?

Töltsd ki a Cosmo nagy napozás-kérdőívét és nyerj!

Nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogyan készülsz a strandszezonra fényvédelem-fronton. Töltsd ki a Cosmo kérdőívét, és nyerj 1 éves előfizetést a kedvenc magazinodra!