2016.09.23.@ 10.09

Szerinted hány héttel a szülés után készült ez a kép?

A fitnesz mániás anyuka egy hihetetlen fotót posztolt az Instájára, ugyanis elképesztően lapos hassal pózol rajta! Sosem fogod kitalálni, mennyi idővel a szülés után készült a kép!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Szerinted hány héttel a szülés után készült ez a kép?

Tammy Hembrow mindig is szuperegészségesen élt és rengeteget edzett, ez pedig második terhessége alatt sem változott. Persze, a szülés után is tartotta a diétáját, ami úgy látszik, nagyon is bevált, az eredményt pedig meg is osztotta több mint 4 millió követőjével, akiknek teljesen leesett az álla a fotók láttán.

És, hogy miért? Azért, mert a képek között mindössze 2 hónap különbség van! Igen, tényleg jól olvastad, a csajszinak ugyanis babája születése után már nyolc héttel extralapos lett a hasa! A posztja pedig felrobbantotta a netet, mert voltak, akik dicsérték bombaalakja miatt, voltak azonban olyanok is, akik durván kritizálták, mert úgy gondolták, többet foglalkozik a testével, mint a kisbabájával. Tammy viszont, ahogy a kép alatt is írta, csak azért osztotta meg a felvételt, hogy megmutassa a nőknek, hogy mindenki más, és egyáltalán nem kell aggódniuk, ha túl lassan, vagy éppen túl gyorsan nyerik vissza a szülés után az alakjukat.

tammy-hembrow-cosmopolitan-1

„Egyszerűen hihetetlen, mire képes az emberi test! Nagyon fontos, hogy a terhesség alatt is végig szeresd magadat. Minden nő más, és soha ne hasonlítgasd magadat másokhoz. De ha megadod a testednek a szeretetet, a megfelelő mennyiségű edzést és a szükséges tápanyagokat, akkor biztos, hogy meglesz az eredménye” – mesélte a lány, és azt is hozzátette, hogy az első kép néhány nappal a szülés után, a második pedig két hónappal később készült. És bár Tammy azt is elmondta, hogy még nem szabad újra edzenie, egészséges táplálkozással tartja magát formában. Elképesztő, milyen szuper alakja van máris, igaz?

tammy-hembrow-cosmopolitan-4

Címkék: egészséges életmód életmód fotó Instagram szülés után tammy hembrow test

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Ezt tedd, ha nehezen alszol el esténként

Ezt tedd, ha nehezen alszol el esténként

Egy apró változtatás a hálószobádban, és máris Csipkerózsikaként fogsz durmolni.

A legmenőbb babanevek 2019-ben

Kerülnéd a klasszikus neveket? Akkor inspirálódj listánkról!

„Egy hétig minden este nassoltam, mégis fogytam”

Olvasd el, milyen trükköt vetett be ez a lány a plusz kilók ellen!

Ezért kívánod a chipset a menstruációd alatt

Hidd el, nem vagy egyedül, és ez teljesen normális! Igazából még ellenállni sem nagyon lehet, hisz az egészről a hormonok tehetnek.

A futás tényleg elűzi a stresszt?

Itt van a tudományos magyarázat rá!

Kim Kardashian válni akar?

Újabb botrány van alakulóban a Kardashian családban?

Hihetetlen dolog derült ki Shawn Mendesről

Elég egészségtelennek tűnik ez a szokása...

Meghan hercegné ragaszkodik az amerikai dadushoz

A royal pár ezzel a döntéssel egy újabb hagyományt rúgna fel.

Hoppá, Meghan hercegné titokban Instázik!

Úgy tűnik, nem bírja a közösségi média nélkül!

A legnagyobb hiba, amit hajmosás közben elkövethetsz

Te is egészségesebb, élettel telibb és ragyogóbb hajat szeretnél? Akkor erre mindenképp figyelj oda!

Nincs viccesebb Kit Harington trollkodásánál!

Nem bírod majd ki nevetés nélkül!

Itthon is kipróbálhatod Meghan Markle kedvenc beauty cuccát

Képzeld, a hollywoodi sztárok egyik kedvelt márkájának, az Éminence Organic Skin Care-nek a termékeit és kezeléseit áprilistól te is csekkolhatod az Aria Hotel Budapest wellness részlegén.