2017.02.07.@ 13.02

Élő Ken bármelyik pillanatban meghalhat

A brazil Ken koppintás eddig 135 millió forintot költött a plasztikákra, de még ennél is súlyosabb árat kell fizetnie. A srác ugyanis már levegőt sem képes venni az orrán…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Élő Ken bármelyik pillanatban meghalhat

Nemrég beszámoltunk róla, hogy a brazil Ken-hasonmás túl van az 50. szépészeti beavatkozásán, ami után 11 napon keresztül ki sem kelhetett az ágyból. Rodrigo Alves, aki már egy tengerparti villa árát költötte magára, elégedett volt az eredménnyel, sőt büszkén mutogatta a műtét utáni hegeket az arcán a követőinek. Azonban arra nem számított, hogy ezért hatalmas árat kell fizetnie, ami akár az életébe is kerülhet. A férfi a brit This Morning műsorban ugyanis elárulta, hogy már nem képes levegőt venni az orrán!

 

Having a bad hair day 🤴🏻🤴🏻

A photo posted by Rodrigo Alves (@rodrigoalvesuk) on

És nem ez az első eset, hogy Rodrigo életveszélyes állapotba kerül az orra miatt (amit eddig már nyolc alkalommal próbáltak átalakítani). Tavaly augusztusban egyszerűen kilyukadt az orra és egy méregdrága SOS beavatkozást kellett végrehajtani rajta. A bevállalós pasi akkor majdnem belehalt a merész húzásába és állítólag most is az életével játszik, hiszen bármikor bekövetkezhet ugyanez az állapot.

„Tavaly nyáron egy apró porcocskát vettek ki a bordáimból, hogy helyrehozzák az orromat. Akkoriban éreztem is némi javulást, de jelenleg nem vagyok képes 100%-osan lélegezni. Azért ragaszkodtam mindenáron ezekhez a műtétekhez, hogy korrigáljam az előzőeket. Eddig már nyolc orrműtétem volt, kicsit olyan ez, mint amikor meglököd az első dominót a sorban” – nyilatkozta a 33 éves férfi, aki még annak ellenére is tökéletesen boldog, hogy alvás közben bármikor megfulladhat.

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Egészséges haj egy szempillantás alatt? Ezzel az többfunkciós növényi balzsammal lehetséges! (x)

Egészséges haj egy szempillantás alatt? Ezzel az többfunkciós növényi balzsammal lehetséges! (x)

Mindannyian szeretjük a nyarat. Napozás, fürdőzés, vagy csak maga a jó idő... Viszont az UV sugarak, a sós víz, a meleg és a medencék vegyszerei igencsak károsítják hajunkat. De a megfelelő eszközökkel könnyedén óvhatod hajad a káros külső hatásoktól, hogy az visszatérhessen eredeti szépségéhez. Próbáld ki az új Univerzális növényi balzsamot az Yves Rocher-tól!

Ezért érzed magad másnaposnak alkohol nélkül is

Kevés ennél gonoszabb dolog létezik.