2018.01.24.@ 11.01

Élő Ken kivetette a bordáit

Az exrtém műtétet ráadásul csak azért vállalta be, hogy végre kényelmesebben beleférjen a zakóiba.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Élő Ken kivetette a bordáit

Az élő Kenként ismert Rodrigo Alves szinte hetente kerül a hírekbe azért, mert éppen valamilyen bizarr műtétre készül. Legutóbb például azzal sokkolta a rajongóit, hogy még a péniszétől is megválna, hogy tökéletes mása legyen Ken babának. A napokban pedig egy hasonlóan exrtém beavatkozáson esett túl: kivetette négy bordáját. A műtéttel ráadásul történelmet is írt, ugyanis ez volt az első eset, hogy a beavatkozást egy pasin végezték el.

A műtétről most a This Morning című talkshow-ban mesélt, ahol elmondta, már nem akarja, hogy élő Ken babaként emlegessék, sokkal jobban szeretné, ha az emberek inkább Roddy Babaként ismernék. Sőt, azt is elárulta, hogy a bordáit valójában azért vetette ki, hogy könnyebben beleférjen a zakóiba. „Az összes zakómat át kellett szabni, mert a vállaim 36-os méretűek, a csípőm viszont egy kicsit méretesebb volt. Így mindig nagyobb zakókra volt szükségem, és ez kezdett zavarni” – mondta élő Ken, vagyis Roddy Baba. De a sztori legdurvább része csak most jön: a kiszedett bordáit egy befőttes üvegben tartja. Nem, ez nem vicc, a következő videóban te is lecsekkolhatod! 

Totál lesokkolódtál? Nyugi, nem vagy egyedül!

Címkék: borda élő ken műtét plasztika rodrigo alves test

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

5 étel, ami garantáltan lehűt a melegben

5 étel, ami garantáltan lehűt a melegben

Nem bírod már a kánikulát? Ezek a finomságok segíthetnek, hogy jobban érezd magad!

Meghan és Harry Los Angelesből is elköltözött

Úgy tűnik, itt sem érezték jól magukat.

Harry és Meghan nagyon megbántotta Eugénia hercegnőt

Ezzel haragították magukra a királynő unokáját.

Ezért érzed magad extra érzékenynek jógázás után

Kiderült, hogy nem egyedi eset, ha elsírod magad jógaórán!

Jennifer Aniston így reagált arra, hogy Brad Pittnek gyereke lesz

Egy nő sem élné át szívesen azt, amit ő akkor.

Forradalmi újítás a mellimplantátum technológiában(x)

Bartuszek Tündét, a POLY-GROUP Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük a mellimplantátumok piacán megjelent forradalmi újításról

Párok vallottak róla őszintén, mennyit szexeltek valójában a nászúton

Ne gondold, hogy mindenki éjjel-nappal hancúrozik ilyenkor!

Meghant elrabolták, mielőtt férjhez ment Harryhez

Nem semmi sztori derült ki már megint a hercegnéről!

5 hatásos trükk a hőség ellen, ha otthonról dolgozol

Akkor sem kell aggódnod, ha nincs légkondid!

Kitalálod, ki lett idén a legjobban fizetett színész?

Nem lesz nagy meglepetés, egy évek óta toplistás sztárról van szó!

Brooklyn Beckham szerelme máris terhes?

Ez megmagyarázná, miért történik minden olyan villámgyorsan Brooklyn Beckham és Nicola Peltz között.

Így készíts kakaós csigát 3 perc alatt

Mostantól te is simán összedobhatsz egy isteni péksütit otthon!