2018.06.01.@ 10.06

Nobel-díjas technológia a ráncok ellen (x)

Májusban robban be a magyar piacra a Diadermine forradalmian új, Age Supreme termékcsaládja. Nobel-díjas technológia alapján kifejlesztett formulája,

Szponzoráció
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Nobel-díjas technológia a ráncok ellen (x)

Májusban robban be a magyar piacra a Diadermine forradalmian új, Age Supreme termékcsaládja. Nobel-díjas technológia alapján kifejlesztett formulája, a „Rejuvinol” a mélyen fekvő sejtek regenerálásával fokozza a természetes kollagéntermelést, miközben helyreállítja a DNS természetes elöregedése és a környezeti ártalmak okozta károsodásokat. Az eredmény pedig feszesebb és teltebb arcbőr a ráncok kisimulásával. Az innovatív termékek májustól megvásárolha­tóak a DM és a Rossmann drogériáiban.

 “A bőrápolást nem lehet elég korán kezdeni. Az öregedés las­sú folyamat, éppen ezért az első ráncok felbukkanásáig nem is vagyunk hajlandóak tudomást venni róla, pedig szervezetünk kollagéntermelése már 25 éves kor felett csökkenni kezd” – mutat rá dr. Kassai Ildikó, a Diadermine kozmetológus-bőrgyógyász szakértője, aki azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy a kor elő­rehaladtával egy érettebb illetve egy szépkorú nőnek már merő­ben más összetételű arcápolási termékekre van szükség, mint egy 20-25 éves hölgy arcbőrének. A Diadermine legújabb, forradalmian új, Nobel-díjas technológia alapján kifejlesztett AGE SUPREME termékcsaládját kifejezetten a 40-45 éven felüliek számára fejlesztette ki, amely rendszeres használat mellett láthatóan feszesebbé teszi az arcbőrt és kisimítja a ráncokat.

A használatot követően pedig nem marad el a látványos változás sem: az arckontúrok szebbé válnak, ezáltal fiatalosabb karak­terűvé teszi a vonásokat. A bőrgyógyász-kozmetológus szerint alkalmazása mellett nincs szükség kívülről bevitt kollagénre sem, viszont a maximális hatás érdekében érdemes a termékeket úgynevezett mikronizált hialuronsavat tartalmazó krémmel kiegészíteni. Tökéletes választás lehet erre a célra a Diadermine Super Filler, amely nemcsak megköti a vizet, de benn is tudja tartani, így szavatolja a jól hidratált és fiatalosan rugalmas bőrt.

 

Szakértőtől:

 „A siker titka egy Nobel-díjas techno­lógiában, a Rejuvin­ol-ban rejlik” – mutat rá a szakértő, majd hozzáteszi: az anyag az öregedés és a kör­nyezeti traumák, mint például a káros nap­sugárzás okozta DNS-szekvenciák torzu­lását javítják, amelynek eredményeként a DNS-ről a bőr helyes aminosav-sor­rendű kollagén és elasztin fehérjéket tud szintetizálni. „Ez adja vissza a bőr rugalmasságát, teltségét, bársonyosságát, valamint ez tölti fel és simítja ki a ráncokat is” – húzza alá dr. Kassai Ildikó.

110 ÉVE AZ EGÉSZSÉGES ÉS GYÖNYÖRŰ ARCBŐR SZOLGÁLATÁBAN

A Bonnetti fivérek 1904-ben szabadalmaztatták a Diadermine termékeit, amelyek hamar ismertté és elismertté váltak Franciaországban. 1950-re a családi manufaktúra az ország vezető kozmetikai márkájává vált, miután megalkot­ták első ránctalanító krémjüket. Napjainkban már az egész világon beszerezhetőek a magas minőségű készítmények, amelyek a különböző bőrtípusoknak megfelelő, személyre szabott arcápolási élményt nyújtják, így teszik elérhe­tővé a magyar hölgyek számára is az arcápolás hétköznapi luxusát.

HIALURONSAVVAL A FIATALOS BŐRÉRT VÁLASZD A FÁJDALOMMENTES MEGOLDÁST!

Sokszor aggódunk amiatt, hogy milyen megoldásokat alkalmazzunk a kialakuló ráncok csökkentésére, és bár a hialuronsavas injekciós kúrák bizonyára eredményesek lehetnek, mindenképp érdemes kipróbálnunk a Diadermine Super Filler termékek által nyújtott fájdalommentes megoldást is.

A kor előrehaladtával a bőr természetes kollagén- és hialuronsavtartalma csökken. Ez a folyamat már a húszas évek elején elindul. A negyvenes évekre a kollagén termelődése már felére csökken a szervezetben, hatvan éves korra pedig mennyisége csupán 10%-a az eredetinek. Ezen problémák enyhítésére nyújtanak segítséget a Diadermine Super Filler termékek. A termékcsalád különlegessége abban rejlik, hogy mikroinjektált hialuron-molekulákat tartalmaz, továbbá 5% hialuronsav aktivátort, amelynek köszönhetően hatékony és gyors eredmény érhető el.

A Diadermine magas minőségű innovatív Super Filler arcápolási termékei – hihetetlennek hangozhat, de – úgy képesek behatolni a bőr mélyebb rétegeibe és feltölteni a ráncokat, mint egy hialuron injekció, viszont mindezt fájdalommentesen és elérhető áron.

A siker titka a mikronizált hialuron, valamint hialuronsav komplexet és hialuron aktivátort együttesen tartalmazó formulában rejlik. A hialuronsav komplex a bőrfelszín azonnali kisimításáért felel, a plusz hialuron aktivátor pedig elnyújtott hatást biztosít, hogy ez a bőrfelszíni hatás egész nap fennmaradjon, miközben a mélyben a mikronizált hialuron a vizet megkötve dolgozik.

A Diadermine Super Filler termékek tehát, mind a bőr felszínén, mind a bőr mélyebb rétegeiben eredményesen és gyorsan képesek csökkenteni az öregedés látható jeleit.

„Szerencsére ma már léteznek rendkívül hatékony eljárások arra, hogy kívülről juttassunk be hialuronsavat a bőrbe, mint például a mikroinjektált hialuronsavat és hialuron aktivátort tartalmazó Diadermine termékek, amelyek együttesen képesek a bőr mélyebb rétegeiben és a bőrfelszínen is sikeresen és gyorsan csökkenteni az öregedés látható jeleit. Míg a ráncfeltöltő eljárásoknál használatos, injekció útján befecskendezett hialuronsav lokálisan, az adott problémát korrigálja csak, addig a mikronizált hialuronsavval átfogó, egyenletesen eloszlatott hatóanyagbevitel biztosítható, amely természetes úton nagy mennyiségű vizet köt meg. Ezáltal komplex térfogatnövekedés, rugalmas textúra és javuló arckontúr válik elérhetővé.” – mutat rá dr. Kassai Ildikó a Diadermine kozmetológus-bőrgyógyász szakértője.

Mindent tudsz a hialuronsavról?

Mivel a hialuronsav óriásmolekula, vagyis 3000 nm az átmérője, ezért nem fér át a bőrsejtek közötti keskeny, csupán 15-50 nm nagyságú helyeken. Éppen ezért alkalmazzák injekció formájában, hiszen így valóban képes feltölteni a ráncokat. Csökkentett molekulanagyság esetében azonban a bőr mélyebb rétegeibe is eljuttatható, így akár a hialuronsavat tartalmazó krémmel vagy szérummal is látható eredményeket érhet el.

A Super Filler Szérum valamint a Nappali krém és az Éjszakai krém együttes hatásával a bőr már az első alkalom után is tápláltabbnak tűnik, míg rendszeres, hosszútávú alkalmazásuk a bőrsejtek regenerálódását is elősegíti, látható eredményeket garantál.

A Diadermine Super Filler család legújabb terméke, a Super Filler kapszulák koncentrált ráncfeltöltő komplexet tartalmazó formulája azonnali ráncfeltöltést eredményez, amely már 30 perc után láthatóvá válik.

Az új Diadermine Super Filler kapszulák 2018. májusától vásárolhatók meg a DM és a Rossmann drogériákban.

Címkék: bőr

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Kiderült, miről árulkodik a pasid intim szőrzete

Kiderült, miről árulkodik a pasid intim szőrzete

Nagyon is sok dolog kiderülhet a szerelmed személyiségéről csupán a  lenti frizuráját csekkolva, úgyhogy légy figyelmes! Olvass tovább a részletekért!

Ezért nem érdemes a kalóriákat számolgatni

Ha már eddig is untad, hogy minden étkezés előtt összeadogattad a kajád energiaértékét, akkor fújd ki magad, mert messzire hajíthatod a számológépet.

4 fura dolog, ami terhesség alatt megtörténhet veled

Mindig is ki akartad próbálni a medencében való hancúrozást a pasiddal? Ezután a cikk után garantáltan elmegy majd a kedved a dologtól!

Fitnesz-anyuka fotóján ámul az internet

Néhány hét és a bikiniprojekt végéhez érsz, de kell egy kis extra motiváció a kemény edzésekhez? Ettől a lánytól már érkezik is az instant fittinspó.

7 tipp, ha leégtél a napon

Végre itt a nyár, és lehet menni a strandra,de ha nem napozol okosan, könnyen lepirulhatsz! Szuper tippjeinkkel még mentheted a menthetőt, ha vörös a bőr!

Azt hitte csak megfázott, most kómában fekszik

Egy kis köhögés és hőemelkedés és csak legyintesz, hogy majd a forró tea kiűzi belőled a bacikat? Ennek a lánynak sajnos nem volt elég egy sima gyümiteakúra.

Ezért ereszkednek meg a melleid

A gravitáció ellen nem tudsz mit tenni, de egy csomó dolgot bevezethetsz azért, hogy a melleid feszességét megőrizd.

Látnod kell Kim Kardashian új frizuráját

A popó-királynő férje, Kanye West kedvéért váltott hajszínt. Szerinted hogy áll neki?

Erről a magyar lánykérésről beszél most mindenki

Azt gondoltad, hogy szuper romantikus és cuki lánykérések csak külföldön történhetnek? Akkor nagyot tévedtél, ugyanis az idei Eurovízión induló AWS egyik tagja, nagyon cukin tette fel a nagy kérdést szerelmének.

Nem hiszed el, ki térhet vissza a Wonder Women 2-be

Úgy tűnik, az egyik kedvenc karaktered is visszatér majd a folytatásba, ugyanis rajta kapták, amint a forgatásra érkezik.

Könyvek, amiket el kell olvasnod júniusban

Ha már a dögös bikinidet beszerezted és a naptej is a strandtáskádban landolt, akkor itt az ideje, hogy a napozós olvasmányt is gyorsan beszerezd! Júniusban ezek lesznek a must-read barátaid.

5 szuper program a lánybúcsúra

Közeleg az év csajos bulija, de ötleted sincs, mivel turbózzátok fel a hangulatot a koktélokon kívül? Ezekkel a progikkal garantáltan kimaxoljátok az aranapot!

Ezek sztárok legdurvább kívánságai a koncertjeik előtt

Te is hallottál már rémhíreket fura celebkérésekről, amikkel kikészítették a szervezőket? Összeválogattuk a legextrémebb sztárvágyakat, amikkel tuti téged is sokkolnak majd.