2018.10.25.@ 11.10

36 kilós mellei vannak ennek a magyar lánynak

Borzalmas fájdalmakkal küzd egy magyar lány Amerikában a gigamellei miatt, akinek már csak hónapjai lehetnek hátra.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

36 kilós mellei vannak ennek a magyar lánynak

Andi 7 évvel ezelőtt utazott Amerikába, ahol a lány 19 évesen részt vett egy kísérletben, ahol megnagyobbítottak a melleit, amiért több ezer dollárt is kapott. „19 évesen jó ötletnek tűnt, az akkori barátom is támogatta, hogy részt vegyek Floridában egy kísérleti mellnagyobbító műtétnek beállított beavatkozáson. Egy magánklinikán írtam alá a szerződést, amiért 2000 dollárt is kaptam. Mondták, hogy az operáció után is növekszik majd a mellem, amit nem bántam. Minden legálisnak tűnt” – mesélte a Blikknek Andi.

A lány mellei két évvel később már egyenként 10-10 kilósak voltak, majd 18 kilósakra duzzadtak, amitől már aludni sem tudott, hiszen olyan borzalmas fájdalmak gyötörték. Andi giga mellei miatt rendes állást sem talált magának, és elmondása szerint rengeteg pasi használta ezt ki. Ekkor úgy döntött, hogy kiveteti a melleit, de már késő volt. „Gnómnak láttam magam, megbántam, hogy egykor mindenki másnál különlegesebb akartam lenni. Ki szerettem volna vetetni az implantátumot ott, ahol beültették, de azt állították, már nem lehet” – mondta Andi, aki senki mástól nem tudott sajnos segítséget kérni.

Fél évvel ezelőtt Andit borzalmas gyomorfájdalmak kezdték gyötörni. Először csak azt hitte, hogy a folyamatos stressztől gyomorfekélyt kapott, azonban a vizsgálatok később kiderítették, hogy rosszindulatú daganatai vannak. „A tumorok áttétesek lettek, a májamban, a gyomromban és a mellemben is megjelentek. Az orvosok szerint csak hónapjaim lehetnek hátra, a műtét sem segít. Beletörődtem a sorsomba” – mondta Andi, akinek a melleiből naponta 3-4 liter folyadékot is leszívnak naponta, ezzel csökkentve a fájdalmán.

„Naiv voltam, nem állt mellettem senki. Azért vállalom a nyilvánosságot, hogy másokat megóvjak ettől a borzalomtól” – meséli Andi, akinek a sztorijáról könyvet írnak.

Címkék: cici egészség életmód elrontott plasztika nagy mell plasztika plasztikai műtét

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

„A jóga indított el egy jobb irányba!”- Interjú a Yogasecrets Stúdió alapítójával

„A jóga indított el egy jobb irányba!”- Interjú a Yogasecrets Stúdió alapítójával

Nagy Anna annak idején vietnámi nagymamája tanácsára kezdett el jógázni, ám azt még ő sem gondolta volna akkor, hogy pár évvel később milyen messzire jut majd ezzel a mozgásformával. Ha januártól el akarsz kezdeni jógázni, mi mindenképpen a Yogasecrets stúdiót ajánljuk. El is áruljuk, hogy miért...

6 manikűr, amit ki kell próbálnod decemberben

Búcsúztasd menő manival a 2019-es éved!

Kipróbáltuk Lady Gaga és Madonna kedvenc edzését!

Hogy mi köze Lady Gagának, Madonnának és Gwyneth Paltrownak egy magyar edzésmódszerhez? Az, hogy egy különleges, magyar fejlesztésű sportnak, a Gyrotonicnak is köszönhetik feszes, formás alakjukat!

6 dolog, amit csak a Nyilasok érthetnek

És mindenki más totál kiakad rajta.

4 csillagjegy, akinek megváltozik az élete decemberben

Vajon neked is tartogatnak az égiek egy sorsfordító pillanatot az ünnepi szezonra?

Ezek lesznek a legjobb filmek szombat este a tévében

Nem csíped, hogy jön a tél, ezért inkább a tévé előtt kuckóznál ma este? Akkor mozizz egyet otthon a pasiddal vagy a BFF-eddel!

Csobot Adél és Istenes Bence ismét babát várnak?

Nagyon sejtelmes fotót posztoltak Instagramra!

Minden, amit a Nyilasokról tudnod kell

Boldog szülinapot Nyilas lány! Elhoztuk neked a csillagközi jellemzésed.

Ezek a sztárok legkínosabb casting sztorijai

Nem semmi, miket meséltek Hollywood legtehetségesebbnek tartott színészei!

3 csillagjegy, akire rátalál a szerelem decemberben

Van olyan, akinek az élete a következő hetekben teljesen meg fog változni!

Kitálalt a lányairól Caitlyn Jenner

A közösségi oldalukhoz volt egy-két kommentje...

Napokon belül megszülethet Tóth Gabi babája

A legújabb képe alapján már tényleg bármikor érkezhet az első gyermekük!