Élő Ken teljesen átoperáltatja az arcát

Az újabb műtét sorozatra azért is van szükség, mert a férfi vonásait már a reptéri arcfelismerők sem tudják értelmezni.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Élő Ken teljesen átoperáltatja az arcát

Rodrigo Alves, azaz Élő Ken már túl van 62 plasztikai műtéten, és nagyon úgy tűnik, hogy semmi sem állíthatja meg. Tavaly kivetette négy bordáját, hogy jobban beleférjen a zakóiba, és saját elmondása szerint akár még a péniszétől is megszabadulna, hogy a lehető legtökéletesebb mása legyen Ken babának…

Mondani sem kell, hogy terve egyáltalán nem veszélytelen: pár évvel ezelőtt húsevő baktériumok támadták meg, ami miatt a fél arca lényegében lefoszlott a csontról – egy magának beadott izomnövelő injekció pedig az életét is veszélybe sodró fertőzést okozott neki. A folyamatos műtéteknek hála, arcvonásai már köszönőviszonyban sincsenek azzal, ahogy eredetileg kinézett.

Sőt, most már a reptéri arcfelismerők sem tudnak mit kezdeni Rodrigóval, ha be- és kicsekkoláskor megjelenik az ellenőrzőkapuknál. Élő Ken minden bizonnyal megelégelte, hogy a szkennerek nem ismerik fel a mostanra teljesen átalakított orra, szája és arcformája miatt, ezért most egyenesen Iránba utazik, hogy az ottani „babagyárként” ismert plasztikai sebészeten kicsit keskenyebbé szabják az arcát. A műtét a soron következő 63. beavatkozás lesz, de mivel egy komplexebb dologról van szó, mire kilép az intézmény kapuján, összesen 69 műtéten lesz túl.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

New year & New Face! After 62 plastic surgeries there is a maintenance in order to keep up with the ageless look. Botox and Fillers isn’t plastic surgery it is a aesthetic treatment that improves and helps to Mascaraed the natural ageing process, I am not getting any younger and naturally my face is changing. Due to my hectic life style I often look very tired for that I had a PRP treatment and masotheraphy with @doctornoori at @parsianbeauty it improves the dark circles under the eyes and the quality of the skin and masotheraphy improves the hair growth. Due to too much Botox my eye brown dropped once and the amazing Dr Ghobadi . Was able to fix it, now we will be having a templelift along side, eye lift, cheek lift and middle face lift and a lip lift BASICALLY will is lifting my entire face! 👶🏻 my current chin implant is still too big and due to my gain in weight after Xmas I now need a lipo under my jaw and jaw line the amazing Dr @drilkhani will be fixing that and perfecting my face to the maximum ! A big thank you to @dr.m.sadr and the amazing team at @parsianbeauty for such amazing hospitality here in #tehran I am very happy to be here ! #rodrigoalves #plasticsurgery

Rodrigo Alves (@rodrigoalvesuk) által megosztott bejegyzés, Jan 12., 2019, időpont: 1:36 (PST időzóna szerint)

A műtétekre azért van szükség, mert Ken szeretne fiatalosabb, ránctalanabb vonásokat, és szerinte ezt csak az arc kisebbítésével lehet legjobban elérni. A műtét során ezért feltöltik, és újra formálják az állát, az ajkait, ezek után tizenegyedszer is hozzányúlnak az orrához.

“Ez lesz eddigi életem legnagyobb műtéte, utána kapok három pihenőnapot, hogy felépüljek” – nyilatkozta Ken egy órával a központba érkezése előtt. „Ezután persze megint új útlevelet kell csináltatnom, hiszen az arcom újra teljesen máshogy fog kinézni, mint most, és már így is voltak gondok az szkennerekkel, amikor át akartam lépni a határt. Ami számomra a legfontosabb, az az, hogy végre megint új orrot kapok, mert mostanra olyan durva állapotba került, hogy a hegek, csont- és porcátültetések miatt képtelen vagyok rendesen lélegezni.” Ez azért elég durva, nem?

5 életmentő tipp a mensi előtti napokra (x)

Sokan tapasztaltuk már, hogy a menstruációt megelőző napokban nem igazán vagyunk a csúcson: hamarabb felkapjuk a vizet, falási rohamok törhetnek ránk, puffadhatunk, esetleg feszülhet a mellünk. Ha magadra ismertél, valószínűleg téged is a PMS tünetei kínoznak. Az alábbi tippek neked is segíthetnek, hogy könnyebben vészeld át ezt a pár napot!
Címkék: élő ken ken műtét plasztika rodrigo alves

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Emily Ratajkowski megmutatta, hogy néz ki a teste egy hónappal a szülés után

Emily Ratajkowski megmutatta, hogy néz ki a teste egy hónappal a szülés után

Nekünk csak egy kérdésünk van: hogy lehet valaki ilyen lehetetlenül tökéletes azután, hogy életet adott egy babának? Emily Ratajkowski talán nem tudja a választ, de prezentálja.

3 zsenális süti, amiről sosem mondanád meg, hogy cukormentes

Mutatunk három klasszikus sütit, aminek a cukormentes verzióját csak még jobban fogod imádni.

5 tipp, ha életed legjobb alvása a cél

Mindenki tudja, hogy a jó alvás jelentheti a különbséget egy fantasztikus és egy borzalmas nap között. De hogyan biztosíthatod, hogy minden éjjel ugyanúgy kipihend magad? Hát így!

Ez történik valójában a testeddel, ha elhagyod a glutént

Kiiktatni glutént az étrerndedből felér egy durva elvonókúrával, ami egy rakás mellékhatással jár. Mutatjuk, mik is ezek pontosan.

6 gyakorlat, amivel kinyújthatod a home office-ban megfáradt izmaidat

Hogy elkerüld az egész napos ülés utáni „mindenem IS fáj”-állapotot, muszáj legalább óránként picit átmozgatnod magad – ehhez hoztunk most pár nyújtást, amihez még az asztalodat sem kell elhagynod.

Uriage termékek (X)

Fedezd fel az egészséges bőrt!

Nem is gondolnád, mi okozhatja a fejfájásod

Ha gyakran fáj a fejed, de egyszerűen nem sikerült még megfejtened az okát, nagyon sanszos, hogy valami olyasmi okozza, ami eddig eszedbe sem jutott.

5 sztárpasi, akit imádtunk ducin és kigyúrva is

Ők azok a sztárpasik, akiknek sikerül rengeteget fogynia, de így is úgy is odavannak a rajongók értük.

Sokkal jobban alszol majd, ha így rendezed át a szobád

Van néhány egyszerű, de nagyszerű trükk, amitől jobban alszol majd, a legnehezebb napok végén is! Mutatjuk, melyek ezek!

13 ok, amiért rendetlenkedik a menstruációd

A jó hír, hogy egy csomó olyan, a menstruációdat siettető vagy késleltető dolog van, amin te magad is segíthetsz. Rossz hír sincs, mert ha időben fedezed fel, hogy a cikluszavarod már meghaladja a „rendben van „ kategóriát, a nőgyógyászod veszi kézbe a problémát!

Ezért fontos, hogy menstruációs naptárt vezess

Talán nem is gondolnád, de szükséged van rá.

Lányok őszintén a menstruációról

Amikor legközelebb úgy érzed, te vagy az egyetlen, akit kínoz a menstruáció, vedd elő ezt a cikket újra, és meríts erőt ezeknek a csajoknak a vallomásaiból!

Ezeknél a boka tetoválásoknál nincs menőbb

Régóta gondolkozol rajta, hogy szeretnél egy apró, elegáns, de mégis menő tetkót, de még nem találtad meg az igazit? Ezeket a boka tetoválásokat hidd el, megéri lekoppintani!