Őszintén nyilatkozott betegségéről a Született feleségek sztárja

Nagyon durva részleteket osztott meg.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Őszintén nyilatkozott betegségéről a Született feleségek sztárja

Emlékszel, amikor tavaly kiderült, hogy a Született feleségek Bree-je, Marcia Cross titokban megküzdött a rákkal? Az a durva, hogy ez ráadásul azután történt, hogy a férje, Tom Mahoney 2009-ben túlélte a torokrákot, most pedig kiderült, hogy mindkettejüknek ugyanaz a vírus okozta a halálos betegséget!

A színésznőt végbélrákkal diagnosztizálták, majd a kezelés megkezdésekor felvetődött a lehetőség, hogy ez a daganat valahogy összefüggésben áll Toméval. Ezután pedig az orvosok rájöttek, hogy mindkettejük betegségét a humán papillomavírus, azaz HPV okozta.

Most, hogy már meggyógyult, Marcia megosztotta a történetét a nyilvánossággal, hogy segíthessen másoknak korábban észrevenni a rákot. Emellett még azt is szeretné elérni, hogy minél többen oltassák be magukat és a gyerekeiket HPV ellen. Az ex-Született feleség 12 éves ikerlányai, Savannah és Eden például heteken belül megkapják az első adagot.

Marcia a CBS This Morningnak nyilatkozva mesélt a betegségéről. „Nem gondoltam volna, hogy bármi bajom van, mert nem voltak tüneteim. Végül egy anális vizsgálat során a doktornő közölte velem, hogy ne aggódjak, bármi bajom is van, gyógyítható. Én meg azt sem tudtam, miről beszél.” 

És mi segített neki abban, hogy átvészelje a traumát? Hát a barátnői! „A legjobb barátnőim végig mellettem álltak, poénkodva úgy hívtam őket, hogy anális angyalok. De tényleg, úgy voltam vele, hogy ha ebbe most nem halok bele, akkor a legjobb dolog volt, ami történhetett velem. Mert azt megtapasztalni, hogy ennyire szeretve vagy, az valami hihetetlen.”

Másfél évvel később pedig Marcia végre jól van„Újra normálisnak érzem magam, bár ez egy újfajta normális. Nem hiszem, hogy valaha is készpénznek veszem az egészségemet. Az a csaj lettem, aki ha elmegy a mosdóba, megörül, milyen dolgokat tud csinálni a teste. Nagyon hálás vagyok” – mondta, és hozzátette, hogy azt szeretné, ha az emberek nem jönnének zavarba a végbélráktól.  

„Tudom, hogy sokan szégyellik. De ez rák! Amiatt is szégyenkezned kéne? Mintha a te hibád lenne, hogy az a daganat épp a fenekedben fejlődött ki. De most komolyan, elég bajod van enélkül is. Viszont bevallom, nekem is időbe telt, mire természetesen ki tudtam mondani, hogy végbélrák” – mesélte amúgy nevetve.

Innen is gratulálunk a színésznőnek a felépüléshez!

5 életmentő tipp a mensi előtti napokra (x)

Sokan tapasztaltuk már, hogy a menstruációt megelőző napokban nem igazán vagyunk a csúcson: hamarabb felkapjuk a vizet, falási rohamok törhetnek ránk, puffadhatunk, esetleg feszülhet a mellünk. Ha magadra ismertél, valószínűleg téged is a PMS tünetei kínoznak. Az alábbi tippek neked is segíthetnek, hogy könnyebben vészeld át ezt a pár napot!
Címkék: interjú marcia cross nyilatkozott rák született feleségek vallomás végbélrák

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Emily Ratajkowski megmutatta, hogy néz ki a teste egy hónappal a szülés után

Emily Ratajkowski megmutatta, hogy néz ki a teste egy hónappal a szülés után

Nekünk csak egy kérdésünk van: hogy lehet valaki ilyen lehetetlenül tökéletes azután, hogy életet adott egy babának? Emily Ratajkowski talán nem tudja a választ, de prezentálja.

3 zsenális süti, amiről sosem mondanád meg, hogy cukormentes

Mutatunk három klasszikus sütit, aminek a cukormentes verzióját csak még jobban fogod imádni.

5 tipp, ha életed legjobb alvása a cél

Mindenki tudja, hogy a jó alvás jelentheti a különbséget egy fantasztikus és egy borzalmas nap között. De hogyan biztosíthatod, hogy minden éjjel ugyanúgy kipihend magad? Hát így!

Ez történik valójában a testeddel, ha elhagyod a glutént

Kiiktatni glutént az étrerndedből felér egy durva elvonókúrával, ami egy rakás mellékhatással jár. Mutatjuk, mik is ezek pontosan.

6 gyakorlat, amivel kinyújthatod a home office-ban megfáradt izmaidat

Hogy elkerüld az egész napos ülés utáni „mindenem IS fáj”-állapotot, muszáj legalább óránként picit átmozgatnod magad – ehhez hoztunk most pár nyújtást, amihez még az asztalodat sem kell elhagynod.

Uriage termékek (X)

Fedezd fel az egészséges bőrt!

Nem is gondolnád, mi okozhatja a fejfájásod

Ha gyakran fáj a fejed, de egyszerűen nem sikerült még megfejtened az okát, nagyon sanszos, hogy valami olyasmi okozza, ami eddig eszedbe sem jutott.

5 sztárpasi, akit imádtunk ducin és kigyúrva is

Ők azok a sztárpasik, akiknek sikerül rengeteget fogynia, de így is úgy is odavannak a rajongók értük.

Sokkal jobban alszol majd, ha így rendezed át a szobád

Van néhány egyszerű, de nagyszerű trükk, amitől jobban alszol majd, a legnehezebb napok végén is! Mutatjuk, melyek ezek!

13 ok, amiért rendetlenkedik a menstruációd

A jó hír, hogy egy csomó olyan, a menstruációdat siettető vagy késleltető dolog van, amin te magad is segíthetsz. Rossz hír sincs, mert ha időben fedezed fel, hogy a cikluszavarod már meghaladja a „rendben van „ kategóriát, a nőgyógyászod veszi kézbe a problémát!

Ezért fontos, hogy menstruációs naptárt vezess

Talán nem is gondolnád, de szükséged van rá.

Lányok őszintén a menstruációról

Amikor legközelebb úgy érzed, te vagy az egyetlen, akit kínoz a menstruáció, vedd elő ezt a cikket újra, és meríts erőt ezeknek a csajoknak a vallomásaiból!

Ezeknél a boka tetoválásoknál nincs menőbb

Régóta gondolkozol rajta, hogy szeretnél egy apró, elegáns, de mégis menő tetkót, de még nem találtad meg az igazit? Ezeket a boka tetoválásokat hidd el, megéri lekoppintani!