Egyéjszakás kalandja tálalt ki Brad Pittről

Hoppá!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Egyéjszakás kalandja tálalt ki Brad Pittről

1994-ben Brad Pitt Skóciába utazott, hogy leforgassa egyik legismertebb filmjét, az Interjú a vámpírral című mozit. Egy alkalommal úgy döntött, lazít egy kicsit, ezért az egyik barátjával betértek egy glasgow-i bárba. A színész itt figyelt fel a csinos bárpultosra, Jillian Lambenre, aki most a MailOnline-nak mesélt arról, milyen különleges pár napot töltöttek együtt akkoriban.

„A Danny Kane pubban dolgoztam, reggel volt és arra lettem figyelmes, hogy valaki az ablakon át bámul. Két srác jött be, leültek és már első ránézésre láttam rajtuk, hogy valahogy mások. Brad megkérdezte a nevem az egyik kollégámtól, aztán odakiabált nekem.” – kezdte visszaemlékezését Jillian, majd folytatta.

„Ha őszinte akarok lenni, elsőre nem igazán jött be, furának tűnt. Valahogy mégis egymásra kattantunk, igazi hullámvasút volt vele az a pár nap. De ez nem valami olyasmi, amivel valaha dicsekedni szeretem volna.” – mesélte az egykori pultos.

US Getty Images – Így nézett ki Brad Pitt 1994-ben

Brad állítólag folyton azt mondta Jilliannek, hogy ő az egyetlen lány, aki tényleg érdekli, de a nő ezt nem vette be, pontosan tudta, csak pár napjuk lesz együtt. Ezalatt randiztak egy menő hotelben és a One Devonshire Gardens-ben, sőt, meglátogatták Jill anyukáját, ahol együtt vigyáztak az akkor még pici unokahúgára. Cuki, igaz?

A hollywoodi sztár ezután soha nem jelentkezett többé, a forgatás után hazautazott Amerikába, ahol rövidesen összejött Gwyneth Paltrow-val, akivel 1997-ig voltak együtt. 1998-ban Pitt megismerkedett első feleségével, Jennifer Anistonnal, akit 2005-ben Angelina Jolie-ért hagyott el.

Címkék: 1994 angelina jolie Brad Pitt egyéjszakás kaland gwyneth paltrow interjú a vámpírral jennifer aniston jillian lamb külföldi sztárok randi

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Eddig rossz időben mostál fogat, és nem is tudtál róla

Eddig rossz időben mostál fogat, és nem is tudtál róla

Most akkor evés előtt vagy után kell fogat mosni? Mint kiderült, nagyon nem mindegy!

Borzalmasan alszol? Ezek az apróságok okozhatják

Ha ezeket a mini-stresszforrásokat kiiktatod az életedből, máris könnyebbek lesznek az éjszakáid.

Nem látod az edzés eredményét? Valószínűleg ez a hiba okozza

Minden nap kitartóan edzel akár több órán át és mégsem látod az eredményét? Akkor lehet, hogy túl sokat edzettél. Hogy ez hogy lehetséges? Olvass tovább!

Ha a hüvelyed beszélni tudna, ezt a 3 dolgot biztosan elmondaná edzés után

Most, hogy búcsút mondtál a nyárnak és ezzel együtt a csaló napok tömkelegének és a hizlaló strandkajáknak, ideje rápörögnöd az edzésre, hogy hatékonyan és energikusan teljenek a home office-ban töltött napjaid. Hogy megúszd intim fertőzések nélkül, jó, ha bevezetsz néhány fontos szabályt.

Ne köss kompromisszumot, ha bugyiról van szó!

Fogadjunk, te is jártál már úgy, hogy egy-egy csipkés fehérnemű elcsábított, de aztán a bugyis fiók mélyén végezte, mert ugyan csinos volt, viszont minden kényelmet mellőzött. Ezentúl nem kell kompromisszumot kötnöd a szexis darabok és a praktikum között.

Figyelj a tested jelzéseire: így kezeld jól az intim problémákat (x)

A tested tudatja veled, ha baj van, ezért nem árt, ha a számodra küldött „jelzéseit” jól is értelmezed. Intim problémák esetén a megváltozott hüvelyfolyás jellege alapján tudod megkülönböztetni, hogy bakteriális fertőzéssel vagy hüvelygombával állsz-e szemben. A kétféle betegség általában eltérő kezelést kíván.

Vallomás életem legjobb, legszörnyűbb és végül legmesésebb csapatépítőjéről

Halihó, Cosmo-lány! Most megosztom veled a saját történetemet, ami elképesztően szuperül indult, aztán végtelenül ciki lett, de mégis, ez volt a legjobb csapatépítő, amin valaha részt vettem!