4 nő őszinte vallomása az édeshármasról

Mi kérdeztünk, ezek a kísérletező csajok pedig válaszoltak.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

4 nő őszinte vallomása az édeshármasról

„Valahol mélyen mindig féltem attól, hogy Tomi megcsal, mert egyszerűen ráun arra, amit adni tudok. Agyrém volt így élni. Amikor buliztunk, azt próbáltam kideríteni, melyik csaj jöhet be neki a társaságból, kivel hancúrozna szívesen. Aztán arra gondoltam, mi lenne, ha fognám a félelmeimet, és nem menekülnék többé, hanem átformálnám őket és szembenéznék velük. Bedobtam az édeshármas ötletet, mielőtt ő dobja le ezt a bombát. Vállaltam a kockázatot, hogy ne egy pasit vegyünk be harmadiknak, hanem egy lányt. Az az este mindent átfordított bennem. Nem konkurencia volt a másik lány (és vele együtt minden másik lány, akire korábban ellenfélként tekintettem), hanem a játék része, akitől nem mellesleg életem egyik legintenzívebb orgazmusát kaptam. Újjászülettem azon az éjszakán, és azóta egyetlen félelmemnek sem hagyom, hogy nagyobbra nőjön nálam.” (Eszti, 28)

„Amikor a fiúm felvezette, hogy kipróbálná, azt mondtam, hogy simán, de csak egy feltétellel: ha fiú az illető. Először vonakodott, végül belement. Nem mondom, hogy rendszert csinálunk belőle a jövőben, de állati jó volt ennyi figyelmet kapni. A srácok szinte versenyeztek, ki juttat többször a csúcsra – imádtam…” (Angéla, 24)

„Egész életemben úgy gondoltam magamra, mint egy kényszeresen közvetlen, túlságosan is extrovertált csajra, aki egyszerűen SOK. Aztán rájöttem, hogy egészen addig sok is maradok, amíg egyetlen emberrel akarom megélni azt, ami bennem van. Mióta átlátom ezt magamban, dupla vagy semmi alapon játszom az ágyban is – és bejön az édeshármas felállás.” (Viki, 29)

„Két dologban biztos vagyok: örülök, hogy kipróbáltam, és soha többé nincs rá szükségem. Megéltem, hogy félrelépek, mindezt a pasim előtt, kockázat nélkül, de meg is erősített, hogy senki más nem kell rajta kívül.” (Era, 31)

Címkék: édeshármas előjáték hármas szex kapcsolat kísérletezés őszinte vallomás szerelem szex vallomás

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Mihalik Enikő 2 héttel a szülés után bomba alakot villantott

Mihalik Enikő 2 héttel a szülés után bomba alakot villantott

Két hete, hogy a modell kislánya megszületett, és most azt is megnézheted, hogyan fest ilyen rövid idővel a terhessége után.

Ilyen fair jelenetet még nem láttál az olimpián

Milák Kristóf olyat hajrázott, hogy arra mindenki emlékezni fog, ahogyan arra is, hogy mi történt ezután.

Hat meghatározó Marvel-színész, aki eredetileg más szerepére jelentkezett

Hoppá, el tudod képzelni, hogy a kedvenc Marvel szuperhősödet valaki más alakítja? Nem sokon múlt, hogy nem így lett...

Így védekezik a királyi család a kánikula ellen

A britek nincsenek úgy hozzászokva a nagy meleghez, mint más országok lakói, így nem csoda, ha a királyi családot alaposan megviseli a kánikula. Csekkold, mit tesznek ellene!

Gyorsan elkészíthető tészta receptek vacsorára, amik nem is kerülnek sokba

Nincs időd, esetleg kedved egy bonyolultabb recept elkészítéséhez, de mégis egy különleges vacsit szeretnél összedobni? Szerencsére a tésztaételekkel nincs sok gond, ráadásul nem is kell sokat költeni a hozzávalóikkal.

Rebel Wilson elárulta fogyásának valódi okát

Sokkal komolyabb dologról van szó, mint a karrier, a menő szerepek, vagy a fizetés. Rebel Wilson őszintén mesélt róla, miért vágott bele az életmódváltásba.

Kapás Boglárka szívszorító posztban üzent

Bár érem nélkül megy haza, Kapás Boglárka nem mehet el amellett, milyen elképesztő támogatásban volt része, hála a szurkolóknak.

George Clooney újra apa lesz

Ha hihetünk a forrásoknak, úton van George Clooney és Amal Clooney következő babája.

Scarlett Johansson berágott, 50 millióra perel

Senki ne szórakozzon a színésznővel, pláne akkor, ha pénzről van szó. Scarlett Johanssont nem érdekli, mekkora gigantikus óriás a Disney, ha egyszer szerződést szegett, a színésznő addig megy, amíg nem teszik jóvá a hibát, aminek ő issza a levét.

Dér Heni elárulta, hány kilót fogyott a szülés óta

Bármelyik nő számára inspiráló lehet Dér Heni vasakarata, függetlenül attól, hogy fiatal anyuka vagy sem.

Cseh László befejezi karrierjét, így nyilatkozott az olimpia után

Szép befejezése volt ez egy úszói karriernek, Cseh László azonban nem elégedett maradéktalanul élete utolsó olimpiájával.

Hatalmas kis félrelépések – Minden, amit a mikromegcsalásról tudnod kell

A social media egyik gyerekbetegsége pont az, ami a legjobb is benne: határtalan ismerkedési lehetőséget ad az embereknek. Ugyanakkor ez a szabadság könnyen a párkapcsolatok vesztét jelentheti, ha valaki elmerül a mikromegcsalás bugyraiban.

6 Marvel-jelenet, ami valójában improvizáció volt

Az a durva, hogy a Marvel-filmek legjobb jelenetei közül rengeteg konkrétan nem is szerepelt a forgatókönyvben – meg fogsz lepődni, milyen improvizált pillanatok bukkannak fel a listán!

Felnőtt tartalom!

Ezt a tartalmat csak a 18. életévüket betöltött látogatóink tekinthetik meg.
Elmúltál már 18 éves?