2020.07.02.@ 08.07

Will Smith szerint simán belefér, hogy a felesége mással szexel

Azt egy ideje már sejteni lehet, hogy nyitott házasságban élnek, most viszont a bizonyíték is bekopogtatott.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Will Smith szerint simán belefér, hogy a felesége mással szexel

23 év – ennyi ideje házas Will Smith és Jada Pinkett Sminth, ráadásul Hollywoodban, ami eleve egy többszörösen nehezített pálya, szóval valamit tényleg tudnak, ami évtizedek óta összeköti őket. Mondjuk kompromisszumot kötni, mérlegelni, nem birtoklóan szeretni. És ezt Willék minden túlzás nélkül csúcsra járatták – a nyitott házassággal együtt.

Minderről a 27 éves énekes, August Alsina számolt be részletesen egy interjúban, akinek egészen konkrétan évek óta viszonya van Will Smith feleségével – amiről nem mellesleg a színész is tud. Olyannyira, hogy ő maga bólintott rá, sőt adta áldását a szerelemre.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

🎶1hr & 36mins Til The Tape Drops🎶 #TP3 .stateofEMERGEncy

Yungin’ (@augustalsina) által megosztott bejegyzés,  

 

„Sokba került nekem ez a kapcsolat, mert az emberek nem ismerték a hátterét. De nem tettem semmi rosszat. Nagyon szeretem ezt a családot, és csak jót mondhatok róluk” – nyilatkozta a fiú, aki bevallása szerint nagyon szereti Jadát, és úgy érzi, a nő őt is elhalmozza szeretettel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Jada elhagyná érte a családját, hiszen egy korábbi interjúban kifejtette, hogy örökké velük marad, sosem válna el férjétől, a házasságot viszont egy olyan dolognak tekinti, aminek a szabályait nem lehet megfelelően működtetni a való életben.

Címkék: August Alsina Jada Pinkett Sminth kapcsolat nyitott házasság szerelem szerető sztárhírek sztárok will smith

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

„Egy hétig maszkban edzettem, ez történt”

Börtönbüntetést kaphat ez a lány pár szexi szelfi miatt

Kambodzsában kicsit máshogy működnek a dolgok, és egy-egy dögösebb fotó miatt óriási bajba lehet kerülni.

Hightech kozmetikumokkal szépüljünk! (x)

A 100% hatóanyag kozmetikumokban bízhatunk, mert ezek a készítmények az arcápolás csúcsát jelentik. Méltán van helyük a professzionális, luxus