Paulina egy amerikai újságíró csaj, aki eldöntötte, hogy tabuk nélkül fog beszélni a fiatalkori alkoholfogyasztásról, és arról, hogy a mértéktelen ivás milyen negatív hatással lehet a testre és a lélekre egyaránt. Persze mindezt a saját élményeire alapozva fogalmazta meg, és valószínűleg pont ez az, ami ezt a sztorit maximálisan hitelessé és emberivé teszi.

„Sokan már a gimis éveiket is rendszeres ivással töltik, engem viszont akkoriban még egyáltalán nem vonzott ez a dolog. A főiskola elkezdésekor viszont valami teljesen megváltozott bennem. Talán megéreztem a végtelen szabadság ízét, amiért elköltöztem a szüleimtől, de az is lehet, hogy csak akkor tudatosodott bennem, hogy felnőtt vagyok és bármit megtehetek. Mindenesetre gőzerővel beindultak a reggelig tartó bulik, az otthoni borozások és a csajos koktélozgatások” – kezdte a történetét Paulina, aki szerint a rossz szokások fiatalon kezdődnek, majd annyira rögzülnek, hogy később természetesnek gondoljuk a folyamatos ivást.

„A diploma után aztán ugyanúgy folytattam az élet habzsolását, és bár semmilyen meghökkentő sztorival nem tudok szolgálni, (az árokban alvás és a letartóztatás is kiamadt, bocsi a spoilerért) de sokszor ébredtem úgy másnap, hogy alig emlékeztem bármire is az előző éjszakából. Aztán elkezdődött nálam egy súlyos alvászavar, amihez egy erős szorongás is társult, a dolog pedig csak egyre rosszabb és rosszabb lett. Egy ideig próbáltam nem tudomást venni a dologról, úgy voltam vele, hogy majd az alkoholtól jobb kedvem lesz.

Kép: Us Getty Images

Végül eljutottam arra a pontra, amikor már muszáj volt szembenézni a problémákkal. Úgy döntöttem, hogy terápiára megyek, mert nem csak tettetni akarom a boldogságot, tényleg az akarok lenni! Az viszont lesokkolt, amit a pszichológusom javasolt. Azt mondta, hogy a terápia első 3 hónapjában ne fogyasszak alkoholt, amin én persze teljesen kiakadtam. Úgy voltam vele, hogy ez nevetséges, hiszen felnőtt nő vagyok, valaki pedig ennek ellenére meg akarja tiltani nekem, hogy a barátaimmal megigyak néhány pohár bort?!

Pár kör hiszti után végül belementem a feltételekbe, amiért örökre hálás leszek, mert már egy hónap után hatalmas változásokat tapasztaltam. Az eddigi 3-4 óra helyett annyit aludtam, mint amennyit valószínűleg egész életem során kellett volna, – bye-bye szem alatti karikák – a szorongásom pedig drasztikusan lecsökkent. Addig egyáltalán nem társítottam össze az ivást a szorongással és az alvászavarral, ezen a ponton viszont visszavonhatatlanul belém hasított a felismerés, hogy ezek a dolgok bizony brutálisan összefüggnek. Az alkohol ugyanis nagyban elősegíti a depresszió kialakulását, a meglévő mentális betegségeken pedig csak ront.

A 3 hónap letelte után azt éreztem, hogy egy új életet kaptam. Bár soha nem voltam alkoholista, de az ivás hozzátartozott a szociális életemhez és a mindennapjaimhoz. Nem mondom azt, hogy az alkohol mostantól tiltólistás nálam, de az ivási szokásaim 180 fokos fordulatot vettek. Már nem megszokásból iszom, vagy azért, hogy megfeleljek a társadalmi elvárásoknak egy baráti társaságban. Egy villásreggelinél még mindig szívesen megiszom egy mimózát, a pasimmal pedig simán koccintok egy pohár borral, ha romantikus estét tartunk, de ennél többet már nem is kívánok.

A legjobbat pedig a végére hagytam; bármilyen diéta és önsanyargatás nélkül megszabaultam az összes plusz kilómtól, az aknés bőrt pedig már csak hírből ismerem, hála a #iváscsakmértékkel szabályomnak! Mentális és fizikai egészség is pipa, kell ennél több?”