Heidi Klum szájrapuszis fotót osztott meg 16 éves lányával

Gáz vagy cuki?

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Heidi Klum lánya, Leni már kész nő: tavaly decemberben a német Vogue címlapján debütált modellként édesanyja oldalán, január 20-án pedig ő nyitotta meg a berlini divathetet, ami még úgy is hatalmas dolog, hogy az eseményt a járvány miatt főleg digitálisan tartották meg.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Leni Olumi Klum (@leniklum) által megosztott bejegyzés

A 16 éves lány most az Insta sztorijában osztott meg egy közös képet Heidivel, amit a modell persze rögtön repostolt a saját sztorijaiban. Anya és lánya (akik tényleg úgy hasonlítanak egymásra mint két tojás) szelfijén még olvadozhatna is az internet népe, ha nem egymás szájára adnának puszit – hiszen a Beckham-család példáját látva tudjuk, hogy ez rendre kiveri a netezőknél a biztosítékot.

Fotó: Instagram/@leniklum

„Ez elég helytelennek tűnik”– érkezett nem sokra rá az első megjegyzés a képről, ami még úgyis talált magának platformot, hogy a fotót valóban csak a sztorijaikban osztották meg Heidiék. A netezők túlnyomó többségének véleménye továbbra sem változott az egymást szájon pusziló családtagokról, a modell pedig nyilván a trollkodó kommentektől védte egész idáig Lenit, ezért nem engedte őt nyilvánosan szerepelni.

„Már elég idős – mondta a lányát a modellkedésben is támogató Heidi a People talk show-jában. – Mindig úgy gondoltam, hogy még túl fiatal. Ezért döntöttünk úgy, hogy távol tartjuk a nyilvánosságtól a gyerekeinket. De Leni most már autót vezet, 16 éves, szóval úgy gondoltam, ha ezt megteheti, akkor modell is nyugodtan lehet, ha ez a vágya.”

Ezzel a döntésével viszont sajnos Leninek és Heidinek is be kell vállalnia a cukinak szánt szelfijeiket követő felháborodáshullámokat. Pedig nyilván az lenne az ideális világ, ha a trollok végre elfogadnák: ahány család, annyi szokás, és inkább saját magukkal foglalkoznának!

Címkék: anya lánya heidi klum instagram stories kiakadt a net leni klum modell szájrapuszi szelfi

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Eddig rossz időben mostál fogat, és nem is tudtál róla

Eddig rossz időben mostál fogat, és nem is tudtál róla

Most akkor evés előtt vagy után kell fogat mosni? Mint kiderült, nagyon nem mindegy!

Borzalmasan alszol? Ezek az apróságok okozhatják

Ha ezeket a mini-stresszforrásokat kiiktatod az életedből, máris könnyebbek lesznek az éjszakáid.

Nem látod az edzés eredményét? Valószínűleg ez a hiba okozza

Minden nap kitartóan edzel akár több órán át és mégsem látod az eredményét? Akkor lehet, hogy túl sokat edzettél. Hogy ez hogy lehetséges? Olvass tovább!

Ha a hüvelyed beszélni tudna, ezt a 3 dolgot biztosan elmondaná edzés után

Most, hogy búcsút mondtál a nyárnak és ezzel együtt a csaló napok tömkelegének és a hizlaló strandkajáknak, ideje rápörögnöd az edzésre, hogy hatékonyan és energikusan teljenek a home office-ban töltött napjaid. Hogy megúszd intim fertőzések nélkül, jó, ha bevezetsz néhány fontos szabályt.

Ne köss kompromisszumot, ha bugyiról van szó!

Fogadjunk, te is jártál már úgy, hogy egy-egy csipkés fehérnemű elcsábított, de aztán a bugyis fiók mélyén végezte, mert ugyan csinos volt, viszont minden kényelmet mellőzött. Ezentúl nem kell kompromisszumot kötnöd a szexis darabok és a praktikum között.

Figyelj a tested jelzéseire: így kezeld jól az intim problémákat (x)

A tested tudatja veled, ha baj van, ezért nem árt, ha a számodra küldött „jelzéseit” jól is értelmezed. Intim problémák esetén a megváltozott hüvelyfolyás jellege alapján tudod megkülönböztetni, hogy bakteriális fertőzéssel vagy hüvelygombával állsz-e szemben. A kétféle betegség általában eltérő kezelést kíván.

Vallomás életem legjobb, legszörnyűbb és végül legmesésebb csapatépítőjéről

Halihó, Cosmo-lány! Most megosztom veled a saját történetemet, ami elképesztően szuperül indult, aztán végtelenül ciki lett, de mégis, ez volt a legjobb csapatépítő, amin valaha részt vettem!