Nem Márton Anna az egyetlen, aki lesérülve küzdött az olimpián

A sok befektetett energia és az arany közelsége olyan adrenalinlöketet ad, hogy egyesek még lesérülve is képesek folytatni a versenyt.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Nem Márton Anna az egyetlen, aki lesérülve küzdött az olimpián

Először is leszögeznénk: Márton Anna egy hős. Aki ilyen komoly térdsérüléssel, ilyen messzire jut, azt csak ünnepelni lehet, hiszen erőn felül teljesített, és ezért óriási respect jár neki. Ahogyan a többi sportolónak is, aki az olimpia történetében Annához hasonlóan úgy döntött, sérülés ide vagy oda, befejezi, amiért jött. Nem mindenki tért haza ugyan éremmel, de a kitartásuk ezzel együtt is példaértékű.

A videók a nyugalom megzavarására alkalmasak, csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk őket!

Greg Louganis fejsérülése

Greg Louganis az 1988-as szöuli nyári játékok egyik nagy visszatérője, ugyanis az előmérőn, műugrás közben akkorát koppant a feje a pallón, hogy azonnal négy ideiglenes öltéssel kellett összevarrni a koponyáját. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy befejezze, ami a körből még hátra maradt – azaz még két ugrást – csak azután volt hajlandó kórházba menni, ahol kiszedték az ideiglenes öltéseket, és öt másikat kapott helyettük.

Kerri Srug bokasérülése

Az 1996-os atlantai játékokon Kerri Srug neve beleégett a történelembe. A mindössze 18 éves tornász az első leérkezésekor annyira rosszul ért földet, hogy megsérült a bokája. Bár fel is adhatta volna a versenyt, tudta, hogy a csapata és az edzője – aki egyébként az erdélyi származású Károlyi Béla volt – számítanak rá, ezért óriási fájdalmakkal, csupán az ép lábát használva állt vissza az ugráshoz. Miután befejezte a gyakorlatot, a fájdalomtól összeesett a szőnyegen, de megérte a kitartása, ugyanis ezzel aranyérmet szerzett a csapatának. Már bekötözött fáslival az edzője a karjában vitte fel a dobogó legfelső fokára.

Gálos Roland bordatörése

Gálos Roland az egyetlen magyar induló volt a tokiói olimpia ökölvívóversenyén. A sportoló a nyolcaddöntőben Serik Temirzsanovval került szembe, akitől a második menetben elég súlyos sérüléseket szerzett, kiderült, hogy bordatörést szenvedett. Ennek ellenére még végig csinálta a zárószakaszt is, és bár sajnos kiesett, azért az elszántsága előtt fejet hajtunk, hiszen iszonyú fájdalmai lehettek.

Elissa Downie nyakhúzódása

Elissa Downie a riói olimpián az egyik tornagyakorlat közben rosszul érkezett a földre, egész konkrétan a fejére esett. Durván megütötte magát, és abból, ahogyan a nyakát ropogtatta utána mindenki rosszat sejtett, de óriási mázlija volt, semmi tragikus nem történt némi húzódáson túl, úgyhogy folytatta a versenyzést.

Manteo Mitchell szárkapocscsont törése

Manteo Mitchell a 400 méteres váltófutás során törte el a lábát a 2021-es londoni olimpián. A durva az, hogy bár feltűnt neki, hogy valami nem stimmel, azért végig sprintelte a versenyt, bár ahogy mondta „olyan érzés volt, mintha valaki kettétörte volna a lábam”. A sportoló szárkapocscsont töréssel csinálta végig a versenyt, csak, amikor megvizsgálták, akkor derült ki, hogy milyen nagy a baj.

Kövesd velünk az olimpia legfontosabb híreit:

Címkék: bulvár márton anna olimpia sérülés sport tokiói olimpia

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Eddig rossz időben mostál fogat, és nem is tudtál róla

Eddig rossz időben mostál fogat, és nem is tudtál róla

Most akkor evés előtt vagy után kell fogat mosni? Mint kiderült, nagyon nem mindegy!

Borzalmasan alszol? Ezek az apróságok okozhatják

Ha ezeket a mini-stresszforrásokat kiiktatod az életedből, máris könnyebbek lesznek az éjszakáid.

Nem látod az edzés eredményét? Valószínűleg ez a hiba okozza

Minden nap kitartóan edzel akár több órán át és mégsem látod az eredményét? Akkor lehet, hogy túl sokat edzettél. Hogy ez hogy lehetséges? Olvass tovább!

Ha a hüvelyed beszélni tudna, ezt a 3 dolgot biztosan elmondaná edzés után

Most, hogy búcsút mondtál a nyárnak és ezzel együtt a csaló napok tömkelegének és a hizlaló strandkajáknak, ideje rápörögnöd az edzésre, hogy hatékonyan és energikusan teljenek a home office-ban töltött napjaid. Hogy megúszd intim fertőzések nélkül, jó, ha bevezetsz néhány fontos szabályt.

Ne köss kompromisszumot, ha bugyiról van szó!

Fogadjunk, te is jártál már úgy, hogy egy-egy csipkés fehérnemű elcsábított, de aztán a bugyis fiók mélyén végezte, mert ugyan csinos volt, viszont minden kényelmet mellőzött. Ezentúl nem kell kompromisszumot kötnöd a szexis darabok és a praktikum között.

Figyelj a tested jelzéseire: így kezeld jól az intim problémákat (x)

A tested tudatja veled, ha baj van, ezért nem árt, ha a számodra küldött „jelzéseit” jól is értelmezed. Intim problémák esetén a megváltozott hüvelyfolyás jellege alapján tudod megkülönböztetni, hogy bakteriális fertőzéssel vagy hüvelygombával állsz-e szemben. A kétféle betegség általában eltérő kezelést kíván.

Vallomás életem legjobb, legszörnyűbb és végül legmesésebb csapatépítőjéről

Halihó, Cosmo-lány! Most megosztom veled a saját történetemet, ami elképesztően szuperül indult, aztán végtelenül ciki lett, de mégis, ez volt a legjobb csapatépítő, amin valaha részt vettem!

Felnőtt tartalom!

Ezt a tartalmat csak a 18. életévüket betöltött látogatóink tekinthetik meg.
Elmúltál már 18 éves?