Hatalmas kis félrelépések – Minden, amit a mikromegcsalásról tudnod kell

A social media egyik gyerekbetegsége pont az, ami a legjobb is benne: határtalan ismerkedési lehetőséget ad az embereknek. Ugyanakkor ez a szabadság könnyen a párkapcsolatok vesztét jelentheti, ha valaki elmerül a mikromegcsalás bugyraiban.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Hatalmas kis félrelépések – Minden, amit a mikromegcsalásról tudnod kell

De hát szakításban voltunk!” Ez volt az első gondolatom, amikor a mikromegcsalás témakörével találkoztam. Na nem azért, mert szerintem Ross a Jóbarátokban helyesen tette, hogy rögtön a szakítás után ágybabújt valaki mással, hanem azért, mert egyetlen tettet, gesztust, ezerféleképpen lehet látni és magyarázni. Ami az egyiknek szakítás, az a másik párhuzamos valóságában pusztán csak gondolkodási idő. És ez azért nagyon fontos példa, mert azok az apró cselekvések, amit a mikromegcsalás alatt értünk, pont ugyanígy értelmezhetőek.

Csak egy bók egy idegen képe alatt, csak esténként néhány mondat egy másik személlyel, aki nem a párod. És már te is belekerültél a közösségi média által létrehozott virtuális flört világába, ahol nagyon könnyű átlépni egy láthatatlan határt. A határt, ami már felér a megcsalással…

Hiszen ez nem is igazi!

Legalábbis gondolhatnád. Persze, fizikailag valóban nem történik hűtlenség, azaz a klasszikus értelemben vett megcsalásról nem beszélhetünk. Viszont pont ettől veszélyesebb, ugyanis érzelmi szinten sokkal mélyebben belebonyolódhat bárki egy ilyen szituációba, és onnantól már nemcsak ártalmatlan flörtről, hanem megcsalásról van szó.

Képzelj el egy példát. A pároddal este ültök a tévé előtt. Bőszen nyomogatja a telóját, amikor elcsípi az egyik főiskolai csoporttársa friss Insta fotóját. Ír neki egy szexi bókot, amit a csaj lereagál. Aztán a csevely folytatódik, lehet, hogy már privát üzenetek végtelenített sorában, ami másnap és harmadnap is folytatódik. Most állj meg egy pillanatra, és képzeld el azt is, hogy te végig nézed ezt. Milyen érzés uralkodik el rajtad? Féltékenység? Harag? Bizalmatlanság? Tammy Nelson, a The New Monogamy: ­Redefining Your Relationship After Infidelity (Az új monogámia: a párkapcsolat újradefiniállása hűtlenség után – a szerk.) című könyvében úgy fogalmaz, hogy az ilyen semmiségnek tűnő „szokásokból” hamar probléma forrás lehet, mindegy, hogy ezt valaki a partnere tudtával vagy anélkül teszi meg. A határmezsgyén mozgó kóborlásokkal foglalkozni kell, és olyan konstruktív módszert kell belőle kovácsolni, ami a kapcsolatot megerősíti, nem pedig szétszakítja.

Chat telefon

Fotó: Getty Images/Carol Yepes

Az elképzelés szép és jó, de a mikromegcsalás jellemzően annak a tünete, hogy egy kapcsolatban nem működik minden 100%-osan. Sereg Tímea párkapcsolati mediátor, szexológus tanácsadó szerint ez egyfajta menekülés is lehet, amiben az illető kitekinget, felméri a „piacot”. Az, hogy miért teszi ezt, nyilvánvalóan egyénfüggő, de a szakértő szerint azért van néhány klasszikus tényező, ami szerepet játszhat az egészben. „Van, aki számára az internet adta fotók a végtelen lehetőségét jelentik a társkeresésnek. Sajnos megadja a mindig jöhet jobb érzést is, aminek köszönhetően egy-egy párkapcsolati probléma megoldása helyett inkább egyszerű megoldás másokkal flörtölni. Vannak, akik a hódítás öröméért teszik, annak ellenére, hogy van párjuk, és biztos, hogy vannak olyanok is, akik érzelmekkel állnak ezekhez a flörtökhöz. Az önbecsülés, a visszajelzés is fontos lehet: azonnali reakciót kaphat arra, hogy kellhet valaki másnak is, ami az önbizalomra erősen hatással lehet.

Abban a könyv írója és a szakértő is egyetértenek, hogy a problémával foglalkozni kell, és egy kapcsolat jó esetben túlélhet egy ilyen időszakot, de először is újjá kell építeni a bizalmat.

Jó, de hogyan?

Nem fogunk újat mondani : őszinte kommunikációval. A mikromegcsalást, ugyanúgy, mint minden hasonszőrű párkapcsolati problémát csakis beszélgetéssel, a másik meghallgatásával lehet kezelni. A jó kapcsolat erre épül, és ez a módja a bizalom visszaépítésének is. „Minden kapcsolatra igaz az, hogy akkor lehet jövője, ha képes a két fél változtatni a hozzáállásán, és megadja a másiknak a szükséges bizalmat a szabadsággal együtt” – mondta el Sereg Tímea. Ahogyan a kapcsolatban is együtt vagytok, úgy a problémamegoldás is csak együttes összefogással lehetséges.

Üzenet szerelem

Fotó: Getty Images/Vadim Sazhniev

Ezen kívül a szakértő még azt is kiemelte, hogy muszáj határokat felállítani, keretek közé szorítani, mi az, ami még belefér nektek. Ezzel együtt is előfordulhat persze, hogy akár te, akár a barátod átlépitek a határt, vagy legalábbis megkapirgáljátok a felszínét (ami megint csak a bizalom rovására mehet), de ilyenkor nem a duzzogás és sértődöttség a megoldás, hanem a nyílt őszinteség arról, mennyire bántó a viselkedés. Bizalmat csak lépésről-lépésre lehet visszaépíteni, ne várd, hogy rögtön minden a régi lesz, azért kőkeményen meg kell dolgozni.

Sereg Tímea még egy fontos dologra felhívta a figyelmet: „Az online tér rendkívüli lehetőségeket ad az ismerkedésre, de azt, amiről a párkapcsolatok szólnak, csak a személyes együttlétek képesek megadni.” És ezen van a hangsúly. Egyetlen online flört sem képes megadni azt, amit a fizikai kapcsolat igen, bármennyire is szépnek tűnik. A valóság korántsem olyan egyszerű, mint valakivel chatelni, de utóbbi nem is adja meg azt az érzelmi biztonságot, ami miatt annyira jó egy párkapcsolatban élni. Ezt beismerni egy már adott szituációban nagyon nehéz, hiszen az online térben nincs semmilyen megfelelési kényszer, így ezáltal ez a világ sokkal csábítóbbnak tűnik. Ez maga a tiltott gyümölcs.

Merülj el a párkapcsolatok útvesztőjében:

Címkék: hűtlenség internet közösségi média megcsalás mikromegcsalás párkapcsolat szerelem

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Eddig rossz időben mostál fogat, és nem is tudtál róla

Eddig rossz időben mostál fogat, és nem is tudtál róla

Most akkor evés előtt vagy után kell fogat mosni? Mint kiderült, nagyon nem mindegy!

Borzalmasan alszol? Ezek az apróságok okozhatják

Ha ezeket a mini-stresszforrásokat kiiktatod az életedből, máris könnyebbek lesznek az éjszakáid.

Nem látod az edzés eredményét? Valószínűleg ez a hiba okozza

Minden nap kitartóan edzel akár több órán át és mégsem látod az eredményét? Akkor lehet, hogy túl sokat edzettél. Hogy ez hogy lehetséges? Olvass tovább!

Ha a hüvelyed beszélni tudna, ezt a 3 dolgot biztosan elmondaná edzés után

Most, hogy búcsút mondtál a nyárnak és ezzel együtt a csaló napok tömkelegének és a hizlaló strandkajáknak, ideje rápörögnöd az edzésre, hogy hatékonyan és energikusan teljenek a home office-ban töltött napjaid. Hogy megúszd intim fertőzések nélkül, jó, ha bevezetsz néhány fontos szabályt.

Ne köss kompromisszumot, ha bugyiról van szó!

Fogadjunk, te is jártál már úgy, hogy egy-egy csipkés fehérnemű elcsábított, de aztán a bugyis fiók mélyén végezte, mert ugyan csinos volt, viszont minden kényelmet mellőzött. Ezentúl nem kell kompromisszumot kötnöd a szexis darabok és a praktikum között.

Figyelj a tested jelzéseire: így kezeld jól az intim problémákat (x)

A tested tudatja veled, ha baj van, ezért nem árt, ha a számodra küldött „jelzéseit” jól is értelmezed. Intim problémák esetén a megváltozott hüvelyfolyás jellege alapján tudod megkülönböztetni, hogy bakteriális fertőzéssel vagy hüvelygombával állsz-e szemben. A kétféle betegség általában eltérő kezelést kíván.

Vallomás életem legjobb, legszörnyűbb és végül legmesésebb csapatépítőjéről

Halihó, Cosmo-lány! Most megosztom veled a saját történetemet, ami elképesztően szuperül indult, aztán végtelenül ciki lett, de mégis, ez volt a legjobb csapatépítő, amin valaha részt vettem!