Cseh László befejezi karrierjét, így nyilatkozott az olimpia után

Szép befejezése volt ez egy úszói karriernek, Cseh László azonban nem elégedett maradéktalanul élete utolsó olimpiájával.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Cseh László befejezi karrierjét, így nyilatkozott az olimpia után

A 7. helyet sikerült megszereznie a tokiói olimpián 200 méter vegyesen, és bár nem teljesen elégedett az idővel, Cseh László úgy érzi, megfelelő zárása lehet ez versenyzői karrierjének. Arra a kérdésre, mit visz haza erről az olimpiáról, a következő választ adta a Nemztei Sportnak:

„Azt, hogy nyugodtan hagyhatom abba az úszást, ez nagyon fontos. Mielőtt elkezdődött a versenyem, arra jöttem rá, hogy hálás lehetek, hogy itt lehetek, mert így le tudtam zárni magamban az egészet. Ha ezt otthon, a tévéről nézem, biztos, hogy magamban mérgelődtem volna, hogy ennyit én is tudok, miért nem vagyok ott?! Örök életemre ez járt volna a fejemben, így azonban le tudtam zárni. Már mielőtt elkezdődött az olimpia, ez nagyon fontos lépcső volt.” – mondta az úszó, aki saját bevallása szerin a mai napon elérzékenyülve ébredt fel.

„Rájöttem, hogy hú, ez az utolsó úszásom… Idős koromra én is érzelgőssé váltam. Megérintett – de nem a rossz értelemben, jóleső érzés volt.” Az interjúban azt is elmondta, hogy kicsit azért elégedetlen, ami az időt illeti, és ha lenne még 1-2 éve, akkor ezen biztosan javítana. Ugyanebben a versenyszámban 2008-ban egyébként a 3. helyet sikerült megszereznie, míg 4 évvel később Londonban már ezüstérmes volt. Külön szívmelengető, hogy az aranyérmes Vang Sun is gratulált Cseh Lászlónak, akinek ez volt az 5. és egyben utolsó olimpiája.

Ha olvasnál még az olimpiáról:

Címkék: 200 méter vegyes 7. hely cseh laci cseh lászló olimpia sport tokiói olimpia

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Body

Eddig rossz időben mostál fogat, és nem is tudtál róla

Eddig rossz időben mostál fogat, és nem is tudtál róla

Most akkor evés előtt vagy után kell fogat mosni? Mint kiderült, nagyon nem mindegy!

Borzalmasan alszol? Ezek az apróságok okozhatják

Ha ezeket a mini-stresszforrásokat kiiktatod az életedből, máris könnyebbek lesznek az éjszakáid.

Nem látod az edzés eredményét? Valószínűleg ez a hiba okozza

Minden nap kitartóan edzel akár több órán át és mégsem látod az eredményét? Akkor lehet, hogy túl sokat edzettél. Hogy ez hogy lehetséges? Olvass tovább!

Ha a hüvelyed beszélni tudna, ezt a 3 dolgot biztosan elmondaná edzés után

Most, hogy búcsút mondtál a nyárnak és ezzel együtt a csaló napok tömkelegének és a hizlaló strandkajáknak, ideje rápörögnöd az edzésre, hogy hatékonyan és energikusan teljenek a home office-ban töltött napjaid. Hogy megúszd intim fertőzések nélkül, jó, ha bevezetsz néhány fontos szabályt.

Ne köss kompromisszumot, ha bugyiról van szó!

Fogadjunk, te is jártál már úgy, hogy egy-egy csipkés fehérnemű elcsábított, de aztán a bugyis fiók mélyén végezte, mert ugyan csinos volt, viszont minden kényelmet mellőzött. Ezentúl nem kell kompromisszumot kötnöd a szexis darabok és a praktikum között.

Figyelj a tested jelzéseire: így kezeld jól az intim problémákat (x)

A tested tudatja veled, ha baj van, ezért nem árt, ha a számodra küldött „jelzéseit” jól is értelmezed. Intim problémák esetén a megváltozott hüvelyfolyás jellege alapján tudod megkülönböztetni, hogy bakteriális fertőzéssel vagy hüvelygombával állsz-e szemben. A kétféle betegség általában eltérő kezelést kíván.

Vallomás életem legjobb, legszörnyűbb és végül legmesésebb csapatépítőjéről

Halihó, Cosmo-lány! Most megosztom veled a saját történetemet, ami elképesztően szuperül indult, aztán végtelenül ciki lett, de mégis, ez volt a legjobb csapatépítő, amin valaha részt vettem!