Így próbálja megmenteni házasságát Kulcsár Edina

Válságban van Kulcsár Edina és Csuti házassága, a kapcsolatuk megmentése érdekében pedig radikális lépéseket tettek.

Így próbálja megmenteni házasságát Kulcsár Edina

Kulcsár Edina és a férje, Csuti tegnap este debütáltak a Nyerő Páros új évadában, és ahogy az a ma esti adás előzeteséből is kiderül: nem véletlenül fogadták el a meghívást a műsorba. A pár megdöbbentő vallomást tett, amit Csuti vezetett fel azzal, hogy elmondta, „Öt és fél éve vagyunk együtt”. Ekkor Edina vette át a szót és kertelés nélkül közölte, hogy egyetlen oka van annak, hogy itt vannak:

Semmi túlzás nincs benne. Mi azért jöttünk ebbe a műsorba, hogy megmentsük a házasságunkat.

Mindezt döbbenten hallgatták Edináék játékostársai, akik közül egyedül L. L. Junior jutott szóhoz egy lesokkolt „Wow!” erejéig.

 

A hétfői részből egyébként azt is megtudhattuk, hogy Edina és Csuti kapcsolata kifejezetten viharos, jelenleg pedig egyáltalán nem a legjobb formájukat hozzák. Csuti a Távkapcs című filmmel illusztrálta, milyen is most a helyzet köztük: „Robot mód[ban vagyunk]. Megpróbáljuk áttekerni azokat a pillanatokat, amiknél tudjuk, hogy a másiknak valami problémája van és az egyértelműen elmondható, hogy túlterheltek vagyunk.”

 

A magyar sztárok sosem hagynak unatkozni:

Phytotec

Még több

Body