Harry hercegnek megint sikerült magára haragítania mindenkit

A mentális egészség és a munkahely kapcsolatáról fogalmazott meg Harry herceg egy igencsak megosztó véleményt…

Harry hercegnek megint sikerült magára haragítania mindenkit

Még idén márciusban volt arról szó, hogy Harry herceg egy új pozícióban próbálja ki magát, és ő lesz a BetterUp nevű, mentális egészséggel és coachinggal foglalkozó alkalmazás főtisztviselője lesz. A herceg pedig nemrégiben végre el is kezdte a melót, aminek kapcsán interjút adott a Fast Company nevű magazinnak. A beszélgetésben pedig egy elég megosztó gondolatot is megosztott.

Harry elmondta, hogy ő abszolút támogatja azt, hogy valaki távozzon egy olyan munkahelyről, ami nem tesz jót az egészségének. „A világon rengeteg ember ragadt olyan állásba, ami nem okoz örömet nekik, de ők inkább felmondanak és a mentális egészségüket, illetve a boldogságukat helyezik előtérbe. Ez pedig olyasvalami, amit ünnepelni kell.”

Ezt olvasva azt gondolhatnád, hogy a herceg tök értelmes dolgokat mondott és nem látod, mi ezzel a gond. Csakhogy a közösségi médiában többen is felszólaltak a témában és kijelentették, hogy Harry nem igazán látja a fától az erdőt. Úgy gondolják, hogy multimilliomos vagyonnal rendelkező hercegként neki könnyű csak úgy felállni és otthagyni egy állást, de az emberek többsége valójában nem teheti meg, hogy ténylegesen előtérbe helyezze a mentális egészségét egy toxikus munkahellyel szemben.

„Harry herceg azt mondja, hogy felszabadító érzés, ha felmondasz a munkahelyeden, ahol boldogtalan vagy. Nyilván sokat segít, ha emellett van egy 20 milliós szerződésed a Netflixszel és egy 15 milliós villában élsz” – írta valaki a Twitteren, és rengetegen egyet értettek vele. Volt azonban, aki inkább megvédte Harry álláspontját: „Harry herceg igazi kincs a mentális egészség ügyének – igen, vannak kapcsolatok, a munkát is beleértve, amik aláássák az ember mentális egészségét és az onnan való menekülésnek járható útnak kell lennie.”

Forrás: Cosmopolitan UK

Pörgesd át a nap híreit:

Még több

Body