„Az esküvőm előtt közölték velem, hogy mellrákom van”

Nisha Singh alig várta, hogy férjhez menjen, mikor egy éjszaka egy csomót talált a mellében…Olvasd el a 31 éves nő történetét, aki az angol Cosmonak mesélte el, miként küzdött meg a mellrákkal.

„Az esküvőm előtt közölték velem, hogy mellrákom van”

Éppen a menyasszonyi ruhámba bújtam bele, amikor végignéztem a testemen és arra gondoltam, hogy hat hónap múlva már egészen másképp fogok kinézni. Fésülködni kezdtem, és a hajam csomókban hullott. Nem egészen így képzeltem el ezt a napot, de a daganat nem válogat. A rák senkinek az esküvőjére nem lesz tekintettel.

Három évvel ezelőtt egy éjszaka leforgása alatt az egész életem megváltozott. 29 éves voltam, egy szépségipari cég területvezetőjeként a mindennapjaim folyamatos utazásból álltak, de azon az estén örültem, hogy otthon lehettem, és a kanapémon fekhettem a Netflix előtt. Egyszer csak felugrott a mellkasomra a kutyám, és ahogy rajtam lépegetett egy furcsa érzés nyilallt a mellembe. Nem is igazán tudom megmagyarázni, mit éreztem, de azt rögtön tudtam, hogy valami nem stimmel. Felpattantam, a kezeim közé fogtam a melleimet, és összehasonlítottam őket egymással. A jobb mellemben kitapintottam valamit. Nagy melleim voltak, mindig is éreztem bennük csomókat, de ez valami más volt. Éreztem, hogy ennek nem kellene ott lennie. Felhívtam a vőlegényemet, aki egyből azt tanácsolta, hogy menjek el a háziorvosomhoz.

Néhány héttel később el is mentem hozzá, aki miután megvizsgált, tovább irányított egy szakorvoshoz. Az újabb vizsgálatig megint kellett várnom néhány hetet, ám közben arra lettem figyelmes, hogy a mellemben lévő csomó nőni kezdett.  A jobb mellem már látványosan nagyobb lett, mint a bal. De nem csak a melleimet éreztem nehéznek – olyan volt, mintha hatalmas súlyok nehezednének a vállaimra, amiknek alig bírtam elviselni a nyomását.

Vizsgálat vizsgálatot követett, ultrahang, biopszia, mammográfia. Sok mindent fel kellett dolgoznom. Nagyjából egy hónappal az éjszaka után ott ültem egy vizsgálóban és hallgattam az orvos szavait. Harmadik stádiumú mellrákot diagnosztizáltak nálam közvetlenül az esküvőm előtt. A 3. stádium azt jelentette, hogy a rák leggyorsabban növekvő fajtájával volt dolgom, ami már a nyirokcsomóimra is átterjedt. Az orvos azt tanácsolta, hogy mondjuk le az esküvőt, a vőlegényem azonban nem akarta. Azt szerette volna, hogy ha nem is olyan látványosan, ahogy eredetileg szerettünk volna, de összeházasodunk.

Néhány hónappal később, az esküvőnk reggelén a koszorúslányaimmal készülődtünk. Általában elég harsány vagyok, de most csendben ültem.

– Milyen volt a vizsgálat? – kérdezte egyikük, tudván, hogy előző nap az orvosomnál voltam.

 – Jó volt – suttogtam. Nem mertem nekik elmondani, hogy kiderült, a szervezetemben jelen van az úgynevezett BRCA1 gén, ami azt jelenti, hogy az örökletes rákkal van dolgom, és aminél sokkal nagyobb az esély a kiújulásra. És azt sem mertem bevallani, hogy a gyógyulás érdekében kettős masztektomiára lesz szükségem. El fogják távolítani a mellállományomat, a mellbimbókat és a bimbóudvart. Csak így élhetem túl.  Ezen a napon viszont  nem akartam a betegségemről beszélni, elhatároztam, hogy minden pillanatot élvezni fogok. És így is lett. Soha nem fogom elfelejteni a férjem beszédét, amit az oltár előtt állva a szemembe nézve mondott el.

Az esküvőnk után nekiálltunk a kezeléseknek. Kemo, utána műtét, majd sugárterápia. Szürreális arra gondolni, hogy míg a 30. születésnapomat a családommal ünnepeltem a közös otthonunkban, addig két nappal később már egy műtőasztalon feküdtem, ahol kettős masztektomiát végeztek el rajtam. A műtét után a kórház fürdőszobájában kigomboltam a hálóingemet és végignéztem magamon. Mindenem fájt és duzzadt, és már nem az a látvány fogadott, amit tinédzser korom óta megszoktam.

Egyes nők képesek elfogadni a megváltozott testüket az melleltávolítás után, de én inkább a rekonstrukció mellett döntöttem. Remélem, hogy még hosszú élet áll előttem, és minél magabiztosabbnak szeretném magamat érezni a bőrömben. De persze azt is tudom, hogy a melleim már soha többé nem lesznek olyanok, mint régen. Egy részem örökre elveszett, és ezt még a mai napig nem dolgoztam igazán fel. A melleim az identitásom részét képezték. Nem tudom, hogy eljön-e majd az az idő, amikor nem nézek nehéz szívvel a tükörbe.

Ha a mellrákra gondolunk, a legtöbbünknek idősebb nők jutnak az eszébe, de én csak 29 éves voltam, amikor diagnosztizáltak. Ma már azt kívánom, bárcsak tudtam volna, hogy a rák akár engem is veszélyeztethet. Mindig mindenki azt hiszi, hogy ilyesmi vele soha nem történhet meg – én is ezt gondoltam. Mégis megtörtént. A ráktól most egy időre megszabadultam, de mivel még mindig nagyon fiatal vagyok, sajnos megvan rá az esély, hogy egyszer visszatérjen. Bár ez egy nagyon is valós veszély, tudom, hogy nem szabad félelemben élnem az életem. Mindig arra gondolok, hogy holnap egy új nap lesz. Mély levegőt veszek, és emlékeztetem magam rá, hogy most itt vagyok és élek. 

Forrás: Cosmopolitan UK 

A mellrák legyőzhető, ha Nishához hasonlóan te is időben észreveszed a jeleket:

Még több

Body