2018.03.29.@ 10.03

Kitalálod, hogy ki az anyuka ezen a képen?

Az egyik szépségkirálynő anyukája annyira fiatalnak néz ki, hogy nagyon sokszor a lánya testvérének nézik. Már csak az a kérdés, hogy ki az édesanya a két nő közül?

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

anyuka-cosmopolitan2

Emlékszel még arra a képre, amin 3 nő pózolt és azt kellett kitalálni, hogy ki az anyuka a képen? Már az is nagyon elgondolkodtató feladvány volt, de mostani talán még ennél is nehezebb! Most éppen Laurie Meisa lett az internet legújabb szenzációja, akire gyakran hiszik azt, hogy a 24 éves szépségkirálynő lányának a testvére, pedig a nő nemrég töltötte be az ötvenötöt. És akkor most eláruljuk: a nyitóképen az anyuka bal oldalt pózol.

anyuka-cosmopolitan

A nő a rengeteg bók láttán úgy döntött, hogy benevez ő is egy szépségversenyre, ahol végül a második helyet szerezte meg.Ez volt az első színpadi vonulásom, remegett a térdem, hiszen sosem csináltam ilyesmit korábban” – mesélte Laurie, aki nagyon büszke a helyezésére, hiszen ő volt a legidősebb a mezőnyben. Egyébként a nőnek már 2 unokája is van, szóval igazából már inkább nagymama, mint anyuka.

Címkék: anya-lánya fiatal anyuka öregedés

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Divat

A ruha, amit csak 100 naponta kell kimosni  

A ruha, amit csak 100 naponta kell kimosni  

Csekkold le, hogy hogyan lehetséges ez!

Videó: Top 6 szett, ha fesztiválozni mész

Kicsit felturbóznád a bulizós outfitjeidet? Mutatjuk a legmenőbb párosításokat!

Katalin hercegné melleiről beszél két napja mindenki

Hatalmas divatbakit vétett a royal! Csekkold le, mi történt!

2019 Nyári Trend

Nagyon egyedi és változatos szezon vár ránk, legalábbis a divatot tekintve. Több stílus és divatirányzat is megújul, vagy kibontakozik. A 80-as éves divatja még mindig erősen jelen van, főleg a széles vállú daraboknál.

Videó: Így variáld a kedvenc fehér inged hatféleképpen

Nem is gondolnád, hogy egy sima fehér inget is milyen sokféleképpen hordhatsz! Mutatjuk a legmenőbb szetteket!

Videó: 10+1 nyári ruhadarab, ami nem hiányozhat a bőröndödből

Csekkold le, mi az a néhány fontos ruci és kiegészítő, amit mindenképpen érdemes magaddal vinned a nyaralásra!

Ezek most a legmenőbb BFF tetkók

Ezek után tuti ti is csináltattok egyet!

Elképesztő a legújabb ruhatrend

Már megint valami olyan tér vissza a 2000-es évekből, amit örökre el akartál felejteni.