4 éve nem vágta le a körmeit, most így néz ki

Ez a diáklány elképesztő karmokat növesztett, amik miatt teljesen megváltozott az élete. És nem éppen a jó értelemben!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

4 éve nem vágta le a körmeit, most így néz ki

Manapság szinte minden csajszi órákat tölt hetente az Instán vagy a Pinteresten azért, hogy menőbbnél menőbb manikűröket nézegessen. Számtalan szuper trend hódít a neten, ma már szinte minden divatosnak számít. Egy német diáklány, Simone Taylor azonban egyértelműen túltolta a körömmániát!

Simone ugyanis négy évvel ezelőtt, vagyis 2014-ben úgy döntött, soha többet nem fogja levágni a körmeit. Ennek köszönhetően a hüvelykujján jelenleg 15 centis a köröm, de a többi is legalább 10 centis.

A lány egy lapnak azt nyilatkozta, minden nap alaposan megtisztítja őket, hogy elkerülje a fertőzéseket. Gyakran festi a körmeit, ez azonban órákon át tartó procedúra, hiszen először a körömerősítőt viszi fel, majd jön az alaplakk, a szín, illetve a fedőlakk.

Simone imádja a körmeit, de nem tagadja, hogy nagyon sok mindenben hátráltatják. Tesi órán például szinte mindenre képtelen, nem tud röpizni, kosarazni. A tanárai már sokszor könyörögtek neki, hogy szabaduljon meg tőlük, de ő nem hajlandó erre, pedig már a jegyei is leromlottak.

A fiatal lány jelenleg alig tudja leírni a saját nevét, mert nem tudja normálisan fogni a tollat, sőt a mosdóhasználattal szintén gondjai vannak, mivel szinte nem képes a kezébe venni a vécépapírt.

A nehézségek ellenére továbbra sem akar megválni a karmoktól, amiket amúgy szexinek és művészinek talál. Egyetértesz vele..?

Címkék: bizarr fura Instagram köröm körömlakk manikűr simone taylor trend

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Divat

Zseniális divat-trükkök sztároktól, amikért még nagyon hálás leszel

Zseniális divat-trükkök sztároktól, amikért még nagyon hálás leszel

Ha éveken át jársz vörös szőnyeges eseményekre, néhány meglepő divat-trükk észrevétlenül a stílus-tárházad részévé válik. Utánajártunk, mik azok, amiket muszáj ellesned a mindennapjaidban a sztároktól és stylistjaiktól.

Sarolta hercegnő rekordot döntött

Ennél jobb bizonyíték nem is kell, hogy a kis Sarolta hercegnőnek milyen nagy hatása van, holott még mindig csak 6 éves.

Nyárias idővel indul a hét!

Gyönyörű időnk lesz, olvass tovább a részletekért és a mai outfit inspirációért.

9 dolog, ami régen nagyon szexinek számított a pasikban, de ma már vicces

Ó, azok a hidrogén szőke melírcsíkok, és zselétől égnek álló tincsek… Valld be, hogy a 2000-es évek elején te is majd elolvadtál a következő outfitektől és frizuráktól!

Brutál szexi: magyar sztárok talpig latexben

Készülj, mert írtó dögös felvételek következnek kedvenc magyar sztárcsajaidról!

Májusi eső tényleg aranyat ér?

Hát ha ma nem, akkor soha nem derül ki, hogy igaz-e ez a közmondás: készülj a zivatarokra!

Hatalmasat zuhantak ezek a modellek a kifutón, mégis profin kezelték a helyzetet

Imádjuk, hogy ezek a modellek akkor sem jöttek zavarba, amikor óriásit estek a kifutón. Ha ez nem önbizalom a javából, akkor semmi sem.

A 8 legmesésebb esküvői ruha, amit a királyi családok tagjai viseltek

Katalin hercegné csipkecsodája vagy a spanyol királyné hímzett álomruhája? Mi nem tudnánk dönteni, annyi csodás esküvői ruhát viseltek a királyi család tagajai az elmúlt években. Neked melyik a kedvenced?

Lezuhan a hőmérséklet, kapj magadra egy menő farmerdzsekit

Mutatjuk a kedvenc farmerkabátjainkat, amikben nem fogsz (annyira) bánkódni azon, hogy ma megint hidegebb lesz.

Teljesült a divatrajongók legvadabb álma

Egy lépéssel közelebb kerültél hozzá, hogy legyen egy saját Jimmy Choo cipőd, a luxusmárka ugyanis – dobpergés – Budapesten is üzletet nyit.

Most végre kiderül, mennyibe kerülnek Katalin hercegné legdrágább ruhái

Mindig is kíváncsi voltál, hogy Katalin hercegné outfitjei mennyibe kerülnek? Eláruljuk, de jobb, ha kapaszkodsz!

Igazi tavaszi időnk lesz, használd ki!

Nem akarunk elspoilerezni semmit, de nagyon is jó időnk lesz ma. Olvass tovább a részletekért!

Menő piercing-trendek, ha tarolnál a szezonban

Üdv, ha épp inspirációt keresel a piercingedhez, legyen szó az elsőről vagy a sokadikról.