2018.11.22.@ 15.11

A nő 10 évig nem hordott nadrágot, ez történt

Egy újságírónő őszintén mesélt arról, miért mondott le erről a ruhadarabról.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

A nő 10 évig nem hordott nadrágot, ez történt

Alyse Whitney, az amerikai Glamour egyik szerkesztője nagyon furcsa viszonyt ápol a nacikkal. A gimiben állandóan tornacipőben, farmerben és zenekaros pólóban járt, ezeket a cuccokat le sem lehetett róla vakarni. Bár minden nap nadrágot viselt, mégis nehezen talált a boltban magának megfelelő méretet. Elmondása szerint a 155 centis magasságával, a rövid lábaival, a plus-size méretével és a lapos fenekével nem sok választása volt. Amint véletlenül ráakadt egy megfelelő farmerre, egyszerre többet is vásárolt belőle.

„Utoljára 2007-ben vettem nadrágot– mondja az újságírónő. Nem tudja egy pontos dátumhoz kötni, hogy mikor engedte el végleg ezt a ruhadarabot, viszont van egy határozott véleménye róla: „Tudod mit utálok a nadrágokban? Hogy a farmer rettentő hideg, ahogy a bőrhöz ér, és nagyon sokáig ilyen is marad, még azután is, hogy egy meleg szobába beléptél.”

A csajszi egyébként először csak leggings-re váltott, mert sokkal kényelmesebbnek találta. Ezeket gyakran hosszú felsőkkel vagy tunikákkal párosította. Egyre több ilyen hosszított felsőt, majd pedig ruhát vett magának, amik lassan felváltották a nacikat a gardróbjában. „Sokkal magabiztosabbnak, professzionálisabbnak és stílusosabbnak érzem magam ruhákat viselve” – magyarázza Alyse.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Alyse Whitney (@alysewhitney) on Aug 31, 2018 at 11:51am PDT

Idén azonban az újságírónő újra beleszeretett a farmerbe: másokon látta, hogy milyen menő a hímzett verziója, ami nagyon megtetszet neki. A tízéves kihagyás után ezért úgy döntött, hogy újra megpróbál naciba bújni. Rengeteg időbe telt a csajszinak, mire talált magának megfelelő méretet, de úgy tűnt, hogy megérte! Egy hétig minden nap farmert viselt a munkahelyén, és elmondása szerint sosem kapott még előtte ennyi bókot az öltözködésével kapcsolatban, mint ezen a héten. Bár már nem idegenkedik a nadrágoktól, de nagyon odafigyel arra, hogy a lehető legkényelmesebben érezze magát bennük.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Alyse Whitney (@alysewhitney) on Feb 25, 2018 at 8:47am PST

AMNESIA 2019 ősz-tél – Budapest by Night a New York Fashion Weeken (X)

Ismét a New York Fashion Weeken debütált az AMNESIA új kollekciója – hatalmas sikerrel mutatták be a 2019-es őszi-téli darabokat a Nolcha Shows és a Broadway-n évről évre megrendezett The Journey Fashion Festival keretében.
Címkék: divat farmer nadrág öltözködés ruha szoknya újságírónő

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Divat

Nincsenek szavak az új pasi fürdőnadrág trendre

Nincsenek szavak az új pasi fürdőnadrág trendre

Hidd el, nem a szexi lesz az első szó, ami beugrik majd róla...

Ezért a filterért őrül meg most mindenki

Még a sztárok is teljesen rákattantak a Snapchat új filterére.

5 hajszín, ami meghódítja 2019-et  

Természetes és merész színek közül is választhatsz!

Ez lesz az idei nyár legmenőbb színe

Szinte minden évben valamilyen új árnyalat domnál a Fashion Weeken. Idén úgy néz ki, hogy a legtöbb divatháznál ez az erős rózsaszín lesz a sláger.

A Met Gála legszebb és legcikibb ruhái

Lady Gaga mindkét kategóriában esélyes!

Megérkezett az idei nyár legtrendibb videója!

Aleesha szuperdögös dalt írt a Desigualnak, amihez Miamiban forgattak egy nem mindennapi klipet!

A top 10 legemlékezetesebb MET Gála szett

Ez a galéria a bizonyíték, hogy az emlékezetes nem mindig a szépet jelenti...

Csekkold az idei Billboard Music Awards legmenőbb szettjeit!

Megint elképesztően szép és/vagy vagány outfitekben léptek vörösszőnyegre a sztárok!

Rákot is okozhat ez a fürdőruha

Óriási a botrány a mérgező bikini körül!

A zseniális trükk, amivel újjá varázsolhatod a cipőd

Ha neked is gyakran ráncosodik a kedvenc cipőd, akkor ez a trükk életmentő lehet!

Ez az év legmenőbb hajszíne

Már hívhatod is a fodrászodat, mert a képek után te is tuti beleszeretsz a gyönyörű színbe!

6 trendi frizura, amit ki kell próbálnod idén tavasszal

Egy kis változásra vágysz frizkófronton? Adunk hozzá pár menő ötletet!