Újraalkotta Kim Kardashian villantós ruháját, zseniális lett

Csak egy régi fekete ruha és egy olló kellett hozzá, na meg egy kevés humorérzék.

Újraalkotta Kim Kardashian villantós ruháját, zseniális lett

Kim Kardashian nemrég egy vintage Thierry Mugler-ruhában jelent meg, ami a mellrésznél annyira ki volt vágva, hogy csoda, hogy semmi nem villant ki. Kim mellbimbóit konkrétan mindössze egy-egy csík takarta. Épp ezért nem volt túl előnyös a ruha, hisz ezt nem pont nagymellű nőkre álmodta meg a tervező. Nem véletlen, hogy sokan inkább nevettek, mint ámultak volna a végeredményen.

Például az az anyuka is, aki már évek óta szórakozik azzal Instagramján, hogy celebek pózolós fotóit figurázza ki azzal, hogy leutánozza őket hétköznapibb módon. Laura nem bírt most sem ellenállni a kísértésnek, és fogott egy fekete pólót, majd hasonló helyeken vágta ki azt, mint a már említett Thierry Mugler-ruhát, a végeredmény pedig zseniális lett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Knee Deep In Life (@kneedeepinlifeblog) által megosztott bejegyzés, Febr 18., 2019, időpont: 12:04 (PST időzóna szerint)

Nemrég egy ausztrál Insta-modell, Gabby Epstein egyik fotóját is kiparodizálta:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Knee Deep In Life (@kneedeepinlifeblog) által megosztott bejegyzés, Jan 29., 2019, időpont: 1:13 (PST időzóna szerint)

Sőt, Kendall Jennert sem kímélte:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Knee Deep In Life (@kneedeepinlifeblog) által megosztott bejegyzés, Nov 13., 2018, időpont: 11:03 (PST időzóna szerint)

Néha tényleg hatalmas szükség van az ilyen humorra, hisz sokszor hajlamosak vagyunk elhinni, hogy ezek a gyönyörű nők jelentik a valóságot, miközben mindannyian tudjuk, hogy a valóságban ők sem ennyire tökéletesek. Igaz, Laura is hajlamos túljátszani a dolgot és valamiért mindig csúnya fejeket is vág fotóin, pedig nézd csak meg, milyen helyes, amikor nem vicceli túl a dolgokat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Knee Deep In Life (@kneedeepinlifeblog) által megosztott bejegyzés, Jan 13., 2019, időpont: 12:55 (PST időzóna szerint)

Bátran mutasd meg minden énedet! (x)

A személyiséged egyedi, színes és sokoldalú – érthető, ha nem kötsz kompromisszumokat abban, hogy hogy fejezed ki magad. A Pandora ME megújult, kifejezetten fiatalokra szabott és kibővült kollekciójával nem kell megalkudnod: az egyedi, vagány és feltűnő ékszerek minden eddiginél több lehetőséget adnak arra, hogy megmutasd kreativitásod a világnak és folyamatosan megújítsd a stílusod!

Még több

Divat