Szétszedte a net a menyasszonyt a ronda koszorúslány ruhák miatt

Erre nem számított…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Szétszedte a net a menyasszonyt a ronda koszorúslány ruhák miatt

Egy JL álnévvel író nő panaszkodós bejegyzést írt egy esküvői Facebook-csoportba, azt remélte ugyanis, hogy a kommentelők majd mellé állnak az egyik koszorúslányával szemben. Azon kaptak össze, hogy a barátnő azt mondta az arának, hogy szerinte a neon zöld árnyalatú koszorúslány ruhák „irtó rondák” voltak az esküvőn. JL-nek ez annyira rosszul esett, hogy a közösségi oldalon keresett vigaszt, arról kérdezte a csoporttagokat, kinek van igaza. Nem az történt, amire számított…

„Az egyik koszorúslányom – irtó rondának – nevezte a ruháját, aminek a fazonját ők választhatták ki, és amikért én darabonként 15 ezer forintot fizettem. Még mindig nem tettem túl magam azon, hogy ezt mondta. Mit gondoltok? Túlgondolom ezt az egészet?” – írta bejegyzésében.

Facebook

A poszt mellé csatolt fotót látva a hozzászólók nagy többsége a koszorúslány mellé állt, szerintük is elképesztően csúnya színt választott a menyasszony. Sokan szóvá tették, a riasztó szín egy dolog, de a gyűrött, vasalatlan rucik még cikibbek.

Csak néhány a kommentek közül:

„Ez a szín konkrétan mindenkinek rosszul áll, arról nem beszélve, hogy komolyan bakancsban voltak a koszorúslányok?! Te jó ég!”

„Szerencsés vagy, hogy nem szállt ki az esküvőből, amint meglátta ezt a ruhát. Elképesztően ronda. A stílusok, amiket választottak sem jobbak. Bakancs és papucs?! Ez rémes minden esküvőre. Sajnálom csajszi, de ez csúnya, ahogy van”

„Nincs olyan stílus, amihez ez a színárnyalat jól mutatna. Menthetetlenül csúnya!”

„Minél tovább nézem a képen, annál rosszabb…”

Te kivel értesz egyet, a menyasszonnyal vagy a kommentelőkkel?

Címkék: ciki esküvő esküvői ruha koszorúslány ruha neon zöld stílus sztori trend

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Divat

Változik az időjárás, enélkül ma semmiképp ne indulj útnak

Változik az időjárás, enélkül ma semmiképp ne indulj útnak

Ha nem akarsz bőrig ázni, akkor egy jó, strapabíró esernyőt mindenképp vigyél magaddal, mert szükség lesz rá.

Csomózd meg vagy hagyd nyitva: így viseld ma az inget

A felhős ég ellenére ma is fülledt meleg várható, de ez nem jelenti azt, hogy mellőznöd kellene egy csini inget.

Fanatikus Marvel-rajongó vagy? Akkor ez a shopping-lista neked szól

Mindent tudsz a Marvel-szuperhősökről? Ezzel a képességeddel bármilyen társaságban instant lesz (jó)pár új barátod. De azért segít, ha magadon viseled a kedvenceidet, mert akkor mindenki azonnal megtudja, hogy képregényvilág-fan vagy.

Velúr, bőr, műbőr – így ápold a táskáidat, hogy álomszépek maradjanak

Gyönyörű szín, hibátlan textúra és felület, tökéletes védelem. Az a helyzet, hogy te magad, otthon is gondoskodhatsz a kedvenc táskádról, az eredmény pedig igenis lehet ugyanolyan szuper, mintha profi kezekre bíztad volna.

Ezek a menő nyári darabok nem hiányozhatnak a ruhatáradból

Javában tombol a nyár, szóval, ha eddig még nem sikerült a ruhatáradat felfrissíteni, akkor ne húzd az időt tovább. Egy csomó szuper holmi csak arra vár, hogy lecsapj rá!

Erre cseréld a szoknyát a változó időjáráshoz igazodva

Szerencsére kitart még a meleg idő, de a megélénkülő szél miatt a szoknya annyira nem jó opció mára.

Erzsébet királynő kijelentésén nevet ma mindenki

A királynő megint hozta a formáját és egészen viccesen reagálta le, hogy amerikai turisták nem ismerték fel őt.

Vajna Timi falatnyi bikinije nem sokat bíz a képzeletre

Vajna Timi tökélyre fejlesztette, hogyan tud egy teljesen átlagos bikinis képből is szexis fotót varázsolni.

6 alkalom, amikor Katalin hercegné minit húzott

A királynő alapvetően tiltja a minit a királyi család nőtagjainak, Katalin azonban elég sokszor megszegi ezt a szabályt.

Jennifer Lopez falatnyi bikinije nem sokat bíz a képzeletre

Jen és Ben még mindig Európában pihennek, az énekesnő pedig megmutatta, hogy milyen aprócska bikiniben teszi ezt.

A szezon legszebb fürdőruháit most elképesztően olcsón szerezheted be

Fürdőruhából sosem elég, szóval alap, hogy a mostani, óriási leárazások során be kell szerezned még néhány darabot!

Nem Scarlett Johansson az egyetlen, akivel ennyire kiszúrt Hollywood

A Disney megszegte a szerződését Scarlett Johanssonnal, aki ezért beperelte a stúdiót. De nem ez az első alkalom, hogy egy színésszel rosszul bánt volna Hollywood: nézd meg, kiknek kellett kiállniuk magukért.

5 film, amit elég meredeken túlértékeltek

Megvan az az érzés, amikor óriási elvárásokkal ülsz be a moziterembe, csak hogy teljesen csalódottan távozz? Na, ez az öt film mesterien hozza ezt az élményt.