Ilyen volt Meghan Markle, amikor még fariban, pólóban és brutál minibe öltözött 16 éve

A mostani Meghan Markle még csak köszönőviszonyban sincs a 16 évvel ezelőtti önmagával.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Meghan Markle 16 évvel ezelőtt tűnt fel először, ekkor kapta meg első kisebb szerepét a Szerelem sokadik látásra című filmben (2005). Az ezt követő években fiatal színésznőként mindent elvállalt, csak hogy befuthasson és fenn tudja tartani magát, még az Áll az alku című műsorban is volt táskanyitogató statisztalány. Meghan stílusa ebben az időben még koránt sem volt olyan kifinomult és elegáns, mint most. Sokkal inkább szavazott a sportos, laza cuccokra, illetve a kihívó, szexi, feltűnő darabokra.

Meghan Markle, 2005

Így nézett ki Meghan 2005-ben. (Fotó: Jean-Paul Aussenard/WireImage for Kari Feinstein PR)

Meghan Markle, stílusa, 2006

2006-ban egy jótékonysági rendezvényen vett részt. Ismét farmerben. (Fotó: Rebecca Sapp/WireImage for Ink PR Group)

Meghan Markle, stílusa, 2007

2007-ben ebben a feltűnő mini ruhában és ezüst cipőben érkezett a Golden Globe-ra. (Fotó: Amy Tierney/WireImage for Primary Action)

Meghan Markle, 2010

2010-ben ebben a cuki miniruhában és saruban vett részt egy szépségszalon sajtóeseményén. (Fotó: Charley Gallay/Getty Images For Benefit Cosmetics)

Meghan Markle, 2012

2012 januárjában a L’Oréal eseményére is egy miniruhában érkezett, amit balerina cipővel és fekete zakóval kombinált. (Fotó: Michael Kovac/WireImage)

2012 viszont nagy áttörést hozott a karrierjében! Megkapta a Briliáns elmék sorozat egyik főszerepét, és onnantól kezdve a figyelem középpontjába került, rengeteg vörös szőnyeges eseményre és díjátadóra járt. Látszik, hogy ez sokat dobott a ruhatárán is, már jóval trendibb darabokat viselt, de még mindig szerette a feltűnő cuccokat. Gyakran viselt csillogó, fényes, glitterrel díszített ruhákat és kiegészítőket, és persze a szexi lábait és dekoltázsát sem felejtette el időről időre megvillantani.

Meghan Markle, 2012

2012 végén a GQ Men Of The Year partyján ebben a dögös téglavörös miniben hódított. (Fotó: Jon Kopaloff/FilmMagic)

Meghan Markle, 2013

2013-ban az Entertainment Weekly díjátadójára egy színátmenetes, pánt nélküli estélyit választott. (Fotó: Jason LaVeris/FilmMagic)

Meghan Markle, 2014

2014-ben egy jótékonysági divatbemutatóra volt hivatalos, amire ezt a bevállalós bordó, mélyen dekoltált, hosszú ruhát választotta motoros dzsekivel. (Fotó: George Pimentel/WireImage)

Meghan Markle, 2015

Meghan 2015-ben a Vogue partiján ebben a szuperdögös és bevállalós ezüst miniben jelent meg. Hozzá fekete körmöket és latex cipőt villantott. (Fotó: Andrew Toth/Getty Images)

2016 újabb fordulópont volt Meghan életében, ugyanis megismerkedett Harry herceggel, ami szépen lassan a megjelenésén is markánsan változtatott. A rövid szoknyákat és sortokat hosszú ruhák, kosztümök és nadrágok váltották fel, a szexi pólók helyét pedig garbók és csónaknyakú felsők vették át.

Meghan Markle, 2016

Meghan 2016 elején már egy jóval visszafogottabb szettben partizott, persze a vagánysága itt is jól látszott. (Fotó: Mireya Acierto/FilmMagic)

Meghan Markle, 2016

Egyre többször lehetett látni zakóban és blúzban. (Fotó: Ray Tamarra/GC Images)

Meghan Markle, 2016

És megjelent a gardróbjában az azóta kedvenc ruhadarabjává vált fazon is, az ingruha! (Fotó: Ray Tamarra/GC Images)

Meghan Markle, 2017

Meghan 2017-ben már le sem tagadhatta, hogy a királyi családhoz tartozik! (Fotó: Joe Giddens/PA Images via Getty Images)

Meghan Markle, 2018

És már nyoma sem volt a balerina cipőnek és a furcsa szabású zakóknak. (Fotó: Pool/Samir Hussein/WireImage)

Meghan Markle, 2018

A stílusa kifinomult, időtálló lett, de mégis minden szettjében van valami menőség. (Fotó: Anwar Hussein/WireImage)

Meghan Markle, 2018

A csillogó, kivágott estélyi ruhák is eltűntek Meghan szekrényéből, helyettük ilyen mesés darabok érkeztek! (Fotó: Pool/Samir Hussein/WireImage)

Meghan Markle, terhes, 2019

2019-ben, óriási pocakkal is megtalálta azokat a ruhákat, amikben megmutathatta saját stílusát, persze úgy, hogy a palota szigorú szabályainak is megfeleljen. (Fotó: Pool/Samir Hussein/WireImage)

Meghan Markle, 2019

Az ingruhák azóta is nagy kedvencei Harry feleségének. (Fotó: Pool/Samir Hussein/WireImage)

Meghan Markle, 2019

Még mindig szívesen visel feltűnő színeket, de ilyenkor általában már egy egyszerűbb szabásra és minimális kiegészítőkre szavaz. (Fotó: Paul Edwards – WPA Pool/Getty Images)

Meghan és Harry 2020-ban úgy döntöttek, lelépnek a királyi családból, lemondanak a címeikkel járó előnyökről, cserébe a szigorú szabályokról és nyomasztó, állításuk szerint mérgező környezetről is. Meghan megjelenése viszont azóta csak minimálisan lazult, de lényegében nem sokat változott, amiből jól látható, hogy a stílusátalakulása nem kizárólag a hercegnői címnek köszönhető, nagyon is tud azonosulni vele.

Meghan Markle, 2020

Meghan utolsó hivatalos megjelenésén ezt a smaragdzöld együttest viselte, ami azóta ikonikussá vált. (Fotó: Gareth Cattermole/Getty Images)

De az Oprah-interjúkor viselt fekete, fehér mintás Armani ruhája is beszédtéma a mai naipig!

Királyi család + divat =

Címkék: divat meghan hercegné meghan markle meghan markle ruhái stílusváltozás sussex hercegnéje trend változás

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Divat

Ruhák, táskák, amiket Diana hercegnő 30 éve viselt, és ma is divatosak

Ruhák, táskák, amiket Diana hercegnő 30 éve viselt, és ma is divatosak

A Gucci 1991-ben hozta ki azt a bambusz fogantyús modellt, ami teljesen belopta magát Lady Di szívébe. A divatház később a szívek királynője tiszteletére Diana-táskának keresztelte ezt a darabot, ma pedig már olyan sztárok hordják a karjukon, mint például Elle Fanning.

Ezzel a szandállal nem lőhetsz mellé sem ma, sem máskor

Ha van olyan nyári szandi, ami extrakényelmes, extranőies, és extratrendi, az az espadrilles, ami ma és a nyár további részében is szuper választás.

Beköszön a meleg idő, úgyhogy elő a midivel!

Bár a kánikula még várat magára, a hőmérséklet tovább melegszik, szóval végre előkaphatod a midi szoknyádat!

Trendi neon és pasztell bikinik és fürdőruhák 10 ezer forint alatt

Hallgass Ashley Grahamre és ne rejtegesd az alakodat nyáron! Találd meg az álombikinidet vagy fürdőruhádat és viseld magabiztosan a vízparton! Mi segítünk neked a keresésben!

Válaszd a nyár slágerét, ha nincs ötleted mit vegyél fel

Tanácstalan vagy a változékony időjárás miatt? Megértjük, de ez az ing minden helyzetben okos döntés.

Előnyös plus size ing és rövidnadrág kombinációk 10 ezer forintból

Felejts el végre azt, hogy nem találsz olyan ruhákat a boltokban, amik passzolnak a teltebb idomaidra. Nem csak, hogy vannak ilyen darabok, de még brutálisan dögösek is!

Változik az időjárás, ezt ne hagyd ma otthon

A tegnapi monszun után ma picit szárazabb idő várható, de ez nem jelenti azt, hogy nem lesz eső.

A horgolt maxiruha, amiért 3 hercegnő is rajong

A horgolt, virágos modellt Katalin cambridge-i hercegné mellett Zsófia hercegné és Ingrid Alexandra norvég hercegnő is viselte már. Sőt, akár még te is megveheted magadnak!

Viharos időjárásra számíts, vedd bombabiztosra a szettedet

Mivel ma sem az eső, sem a szél nem fog minket kímélni, ezért jól jön majd ez a kiegészítő.

A leggyönyörűbb celeb esküvői ruhák

Készülj fel, a következő menyasszonyi ruhák láttán le fog esni az állad!

A legtrendibb egyrészes fürdőruhák, ha alakformálnál is

A bikini nem a te műfajod, de eddig az egyrészes fürdőruhákat sem élted annyira? Ne aggódj, most mutatunk néhány szupertrendi darabot, ami ráadásul alakformáló is!

A legtutibb shortok minden alakra, 5000 forint alatt

Nap mint nap dőlnek meg a hőségrekordok és messze még az ősz. Szóval újíts be pár menő és olcsó shortot, amiben könnyebben átvészeled a kánikulát. Ja és persze szuperül is állnak majd neked.

Továbbra is marad a meleg, így öltözz fel

Igen, meleg lesz, de azért más meglepetéseket is tartogat ma az időjárás. Szerintünk ezzel a ruhadarabbal nem lőhetsz mellé.