Híres nők, akik bármikor lazán dobják a melltartót

Ma van a melltartómentes nap, ennek örömére ünnepeljük azokat a nőket, akik simán beleállnak abba, hogy offolják a textilbörtönt.

Híres nők, akik bármikor lazán dobják a melltartót

A melltartómentes világnapot elsősorban a mellrák elleni küzdelemmel kapcsolatos kampány részeként indult néhány évvel ezelőtt. De manapság már nemcsak arról szól, amiről az egész október – vagyis hogy tudatosabban álljunk az önvizsgálathoz és a mellrák tüneteinek ismeretéhez –, hanem ennél sokkal sokrétűbb jelentése lett. Egyrészt szimplán csak annak a ténynek az ünneplése, hogy mennyivel kényelmesebb melltartó nélkül flangálni, másrészt pedig női mellbimbó tabusítása elleni küzdelemmel (#freethenipple!) is összefüggésbe hozható.

Az egyetlen, amit ilyenkor (is) el kell kerülni az a női test szexualizálása és kizsákmányolása, illetve ennek a komoly betegségnek a lekicsinylése. Éppen ezért mi most egyiket sem fogjuk megtenni. Helyette inkább azokkal a híres nőkkel foglalkozunk, akik nemcsak október 13-án állnak ki azért, hogy úgy és akkor hordj melltartót, amikor éppen te akarod. És ha az az alkalom a soha, ahhoz még inkább jogod van – ne legyen ciki, ne legyen tabu és végképp ne szedje le az Instagram, ha felvillan egy mellbimbó, ha egyszer a férfiak meztelen felsőteste sem sérti az irányelveket.

Gillian Anderson

„Egyszerűen képtelen vagyok már melltartót hordani. Sajnálom, de nem érdekel, ha a melleim a köldökömig érnek, akkor sem fogom hordani. Túl kényelmetlen ahhoz” – magyarázta Gillian Anderson egy Instagram élőzéskor (ahol eleve melltartó nélkül jelentkezett be), a rajongók pedig nem győztek egyetérteni a színésznő kijelentésével. A sztár egyébként a karanténnal indokolta azt, ami miatt rájött, hogy sokkal kényelmesebb az élet melltartó nélkül, ezért többet nem is hajlandó a textilbörtönbe zárni a melleit. Teljesen megértjük.

Cara Delevingne

A modell azon túl, hogy a vörös szőnyeges és utcai megjelenéséből is gyakran kihagyja a melltartót, aktívan kampányol is a női mellek tabusítása ellen. 2014-ben például egy Free The Nipple feliratú pólót viselt, később pedig egy olyan nőről posztolt fotót, aki realisztikus mellbimbókat ábrázoló bikiniben pózolt. Sőt, Cara egy alkalommal ezen kívül még a női és a férfi felsőtestről is osztott meg képeket, amihez anatómiai jelmagyarázatot csatolt, ami megmutatta, hogy a kettő alapvetően ugyanaz – majd kiemelte, hogy mégis a női felsőtestet cenzúrázzák.

Cara Delevingne

Fotó: Getty Images/Kristy Sparow

Emma Thompson

Emma Thompson a Szörnyellával kapcsolatos egyik interjújában árulta el, hogy ő nem csupán a melltartókat, hanem úgy általában a fehérneműket utálja. Kényelmetlennek találja őket és kész. „Nem szeretem az alsóneműt és pont. Régóta nem hordok semmilyet, nem nekem valók” – mondta, és hozzátette, hogy a kényelmesnek titulált fehérneműt is utálja, ezért nem is veszi fel őket.

Emma Thompson

Fotó: Getty Images/David M. Benett

Miley Cyrus

Az énekesnő egyáltalán nem a szégyenlősségéről híres: simán posztolt meztelen fotókat az Instagramra, átlátszó pólókat hord melltartó nélkül, és rendkívül fontosnak tartja normalizálni a női testet. Miley az álláspontját Jimmy Kimmelnél fejtette ki, miszerint úgy gondolja, hogy az embereknek semmi bajuk nincs a cicikkel, az egyetlen, amivel kapcsolatban felmerül probléma, az a női mellbimbó – az viszont olyasvalami, amit minden embernek van. Ennyi.

A divattal ezerféleképpen lehet üzenni:

Bátran mutasd meg minden énedet! (x)

A személyiséged egyedi, színes és sokoldalú – érthető, ha nem kötsz kompromisszumokat abban, hogy hogy fejezed ki magad. A Pandora ME megújult, kifejezetten fiatalokra szabott és kibővült kollekciójával nem kell megalkudnod: az egyedi, vagány és feltűnő ékszerek minden eddiginél több lehetőséget adnak arra, hogy megmutasd kreativitásod a világnak és folyamatosan megújítsd a stílusod!

Még több

Divat