A kötött pulóver az ősz elengedhetetlen és legpraktikusabb darabja. Ha megfelelőt választasz, akkor szinte bármivel viselheted, jól kombinálva pedig még akár egy elegánsabb vacsin is előkerülhet. A H&M darabja pont ilyen!
Bárhogy viselheted a H&M pulóverét
Nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy minden évben vannak slágerdarabjai a cégnek. Idén az egyik egyértelműen az a kötött ruha, amiről korábban már itt írtunk, a másik pedig egy pulóver.
A pulcsi igazi alapdarab, így már korábban szezonokban is elérhető volt. De mindig nagy iránta az érdeklődés, ezért legtöbbször hamar elkapkodják a darabokat. Idén ősszel eddig két színben elérhető, bézsben és feketében. Mivel alapdarab, így más árnyalatra talán nincs is szükség.

A pulóver legnagyobb előnye, hogy nem túl vastag az anyaga, mégis nagyon puha és kellemes, így fázni biztosan nem fogsz benne. Melegebb napokon viselheted önmagában, elég, ha felkapsz rá egy dzsekit, később pedig akár rétegezheted is inggel és vastagabb kabáttal. Nadrággal, szoknyával egyaránt jól mutat, és az elegáns darabok sem fognak elütni tőle.