Az angol királyi családban mindig hatalmas eseménynek számítanak az esküvők. Az elmúlt néhány évben pedig menyegzőből akadt bőven, hiszen 2011-ben hatalmas médiaszenzáció közepette egybekelt Vilmos és Katalin hercegné, majd 2018-ban Harry és Meghan mondták ki a boldogító igent. Aztán szintén 2018-ban örök hűséget fogadott egymásnak Eugénia hercegnő és Jack Brooksbank, majd két évvel később, 2020-ban, Beatrix hercegnő is hozzáment szerelméhez, Edoardo Mapelli Mozzihoz.
Királyi esküvők
Persze az elmúlt néhány évtized bővelkedett a királyi lakodalmakban, hiszen gondoljunk csak vissza rá, mekkora felhajtás volt Diana és Károly esküvője körül, de a néhai II. Erzsébet királynő többi gyermekének menyegzőjére is ugyanúgy kíváncsi volt a nép. Sőt, pár évtizeddel korábban, amikor a királynő húga, Margit hercegnő férjhez ment, konkrétan történelmet írtak, ugyanis az ő esküvője volt az első, amit élőben közvetítette a brit BBC. Ezt kb. 300 millió néző látta világszerte. Az esküvők ténye mellett azonban mindig is volt valami, ami még foglalkoztatta az embereket, ez pedig nem más, mint a csodálatos ruhaköltemények, amikben a hercegnők és hercegnék kimondták a boldogító igent. Ebből hoztunk most egy kisebb összeállítást. Íme!
Diana hercegné
Diana hercegné és Károly 1981-ben fogadtak örök hűséget egymásnak, bár a frigy később minden próbálkozás dacára válással végződött. Ennek ellenére az esküvőjük elképesztő szenzáció volt a britek körében, de az egész világ kíváncsi volt a királyi menyegzőre. Diana egy káprázatos elefántcsont színű ruhában vonult az oltár elé, ami selyemtaftból készült és antik csipkével volt díszítve. Az uszály hét és fél méter hosszú volt, s bár okozott némi problémát a hercegnének a mozgásban, azt elvitathataltan, hogy grandiózus volt a megjelenése, ráadásul ennél hosszabb uszályt sem előtte, sem azóta nem viselt brit menyasszony. Diana a ruhát Vilmosra és Harryre hagyta, ám a kreáció nem áll otthon a szekrényben, hanem állandóan úton van, ugyanis ez a ‘Diana: A Celebration’ című kiállítás egyetlen állandó darabja.

Katalin hercegné
Katalin hercegné elefántcsontszínű menyasszonyi ruháját az Alexander McQueennél dolgozó Sarah Burton angol tervező alkotta. A ruha szaténből készült, és tartozott hozzá egy hímzett vállfűző, valamint egy szoknya is. Az uszály 270 cm hosszú volt, a kreaációt pedig csípőben kitágították, derékban pedig összehúztak, annak érdekében, hogy a viktoriánius kor ruhái idézze.

Meghan Markle
Sokan azt várták, hogy Meghan Markle esküvői ruhája lesz az évtized legnépszerűbb menyasszonyi ruhája. Az emberek azt képzelték, hogy elképesztően pazar lesz, ám a Clare Waight Keller által tervezett darab meglepően egyszerű volt. A kreaációt állítólag Carolyn Bessette-Kennedy ruhája ihlette, ami csipkétől és egyéb díszétésektől is mentes volt. Ehelyett kapott egy hangsúlyos bateau dekoltázst, háromnegyedes ujjai pedig megadták azt a bizonyos wow faktort. A ruha tiszta fehér színű volt, Meghan pedig egy 16 méteres fánylat viselt, ami szimbolikus jelentéssel bír, ugyanis úgy tervezék, hogy a Nemzetközösség 53 országát, valamint Markle szülőföldjét, Kaliforniát képviselje.

Eugénia hercegnő
Eugénia hercegnő mesebeli esküvői ruháját Peter Pilotto és Christopher De Vos brit dizájnerduó készítette, a kreáció pedig valami egészen szenzációs lett. A ruha minden szögből gyönyörűen festett, ráadásul a hátát mélyen dekoltálták, azért, hogymegmutassák Eugénia 12 éves korában szerzett sebhelyét, amit akkor szerzett, amikor a gerincferdülését műtéti úton korrigálták.
Szerintem megváltoztathatod a szépségről alkotott képet, és megmutathatod az embereknek a sebhelyeidet, és szerintem igazán különleges dolog kiállni emelett
– magyarázta akkoriban egy interjúban a hercegnő.

Beatrix hercegnő
Beatrix hercegnő esküvői ruhája sokkal hagyományosabb volt, mint a húgáé, Eugéniáé. Valójában a ruhát korábban II. Erzsébet királynő viselte, összesen három alkalommal: először egy 1961-es állami vacsorán vette fel, később, az Arábiai Lőrinc premierjén esett rá a választása, végül 1966-ban, a Parlament állami megnyitóján vette elő a szekrényből. A Norman Hartnell által tervezett, elefántcsont peau de soie taft ruha eredetileg gyémánt és geometrikus míderrel (fűzű szerű) rendelkezett, ám a királynő varrodája némileg módosított rajta Beatrix esküvője előtt. András herceg és Sarah Ferguson lánya egyébként az első olyan brit királyi menyasszony, aki újrahasznosított ruhában állt oltár elé.
Her Royal Highness Princess Beatrice and Mr Edoardo Mapelli Mozzi are delighted to announce the safe arrival of their daughter on Saturday 18th September 2021, at 23.42, at the Chelsea and Westminster Hospital, London.
— The Royal Family (@RoyalFamily) September 20, 2021
Read the announcement in full - https://t.co/ImbfRLEdAe pic.twitter.com/olwDMv3Zmo
Érdekelnek még a királyi ruhaköltemények? Akkor galériánkban csekkold Erzsébet királynő, Margit hercegnő, Anna hercegnő, Sarah Ferguson és Zsófia hercegné menyasszonyi ruháit.

(via)