Néhány héttel ezelőtt, a Super Bowl-on jelentett be Rihanna, hogy a második gyermekével várandós, ráadásul már akkora a pocakja, hogy valószínűleg hamarosan életet is ad a bébinek. Az énekesnő ezúttal az Oscar-gálán tündökölt, és villantott babapocakot. 

Három különböző szett 

A Fenty alapítója egyébként három különböző szetett is viselt a gálán, sőt, ha úgy vesszük, akkor négyet ugyanis érkezésekor egy szürke Eagles pólót, egy fekete Vans tornacipőt, valamint egy olajzöld sapkát és egy hozzáillő táskát, illetve napszemüveget viselt. 

Tündöklés a vörös szőnyegen

Majd a vörös szőnyegen egy Alaïa kreációban jelent meg, ami egy sötétbarna bőrmelltartóból és egy maxiszoknyából állt, ez alatt pedig egy áttetsző garbós felsőt viselt, ami tökéletesen kiemelte az egyre kerekedő pocakját. Az énekesnő mindehhez  Moussaieff High Jewellery ékszereket, továbbá egy pántos magassarkút vett fel. A haját elegáns konytba fogta, a sminkje pedig egészen visszafogottra sikerült: csupán egy kis ezüstösen csillogó szemhéjfestéket és vörös rúzst viselt. 

A színpadon is káprázatos volt

Ezt követően az énekesnő színpadra állt, hogy előadja a Fekete Párduc 2. betéddalát, a Lift Me Up című slágert, ehhez pedig egy újabb ruhakölteményt választott. A számot egyébként a legjobb eredeti betéddal kategóriában is jelölték, a díjat azonban végül  az RRR című mozi főcímdala, a Naatu Naatu zsebelhette be. Rihanna egy krisályokkal és arany virágmintákkal díszített Maison Margiela by John Galliano szetett viselt a színpadon, amihez egy fekete cípőt és egy fekete bőrkesztyűt is felvett. 

Micsoda támogatás

Várandós párját egyébként A$AP Rocky is elkísérte a gálára, Rihanna produkciója alatt pedig végig szorított kedvesének, és a közönség soraiból, hatalmas mosollyal az arcán támogatta. 

Pocakot villantott

Az énekesnő a fellépése után pedig újból átöltözött, Rihanna utolsóként egy nagyon egyedi Bottega Veneta összeállítást választott: egy paszellzöld, váll nélküli selyem melltartót, és egy hozzáillő szoknyát, valamint stólát és bőrkesztyűt vett fel. A kreációban pedig tökéletesen látszott az énekesnő kerekedő pocakja. A gálán több olyan fotó is készült róla, és a párjáról, ahol A$AP Rocky éppen a kedvese hasát simogatja. 

(via)