2020.07.29.@ 14.07

3 csillagjegy, aki alkalmatlan a házasságra

Vagy maximum akkor hajlandó oltár elé állni, ha kitartó, lojális, és extra megértő társ van mellette!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

3 csillagjegy, aki alkalmatlan a házasságra

Rák

Lehet, hogy társaságban könnyen feloldódik és sokan szeretik, de az elköteleződéssel járó állandó döntések olyan szinten emésztik fel a Rákot, hogy inkább minden erejével menekül előle. A romantikus kapcsolatai egészen odáig kiegyensúlyozottak, amíg nem kerül szóba az esküvő. Onnantól menekülőre fogja, és mindent megtesz, hogy a másik is kevésé lelkesen álljon hozzá az „örökké együtt” formációhoz.

Szűz

Szeret csendben jelen lenni a másik életében, viszont nem bírja a címkéket, a felelősségvállalástól pedig kifejezetten retteg. Számára a házasság és a családalapítás is a sor végén áll, és úgy általánosságban véve sokkal boldogabb, ha nem kell azon törnie magát, hogy a klasszikus értékrend (ház-család-autó-nyaralás) felépítésén fáradozzon.

Oroszlán

Nehezen adja fel a függetlenségét, és még nehezebben engedi el a saját szabályait, a kényelmet, és azt a kis világot, amit – egyébként nagy erőkkel – felépített maga körül. Ha úgy érzi, hogy a partnere az „én” helyett a „mi” felállást erőlteti, azonnal elzárja az érzelmeit, és határozottan, minden körítés nélkül pontot tesz a kapcsolat végére.

Címkék: alkalmatlan alkalmatlan a házasságra csillagjegy csillagjegyek esküvő ezotéria házasság kapcsolat oroszlány rák szerelem szűz

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Horoszkóp

Horoszkóp: Január 28., Csütörtök

Horoszkóp: Január 28., Csütörtök

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma a melóban és a szerelemben? Csekkold le nálunk a horoszkópodat január 28-án is!

Ez a 4 legodaadóbb férfi csillagjegy

Mellettük igazi nőnek érezheted magad!

Horoszkóp: Január 27., Szerda

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma a melóban és a szerelemben? Csekkold le nálunk a horoszkópodat január 27-én is!

Ezeknek a csillagjegyeknek minden sikerül majd februárban

Közeledik a szerencsehónapotok, kedves érintett csillagjegyek.

Horoszkóp: Január 26., Kedd

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma a melóban és a szerelemben? Csekkold le nálunk a horoszkópodat január 26-án is!

Ez a 3 csillagjegy ért legjobban a gyerekekhez

Még akkor is, ha nem a sajátjukról van szó!

Horoszkóp: Január 25., Hétfő

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma a melóban és a szerelemben? Csekkold le nálunk a horoszkópodat január 25-én is!

Hétvégi szerelmi horoszkóp

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád a szerelemben ma és a hétvégén? Csekkold le nálunk a horoszkópodat január 22-én is!

Horoszkóp: Január 21., Csütörtök

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma a melóban és a szerelemben? Csekkold le nálunk a horoszkópodat január 21-én is!

Horoszkóp: Január 20., Szerda

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma a melóban és a szerelemben? Csekkold le nálunk a horoszkópodat január 20-án is!

Horoszkóp: Január 19., Kedd

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma a melóban és a szerelemben? Csekkold le nálunk a horoszkópodat január 19-én is!

Horoszkóp: Január 18., Hétfő

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma a melóban és a szerelemben? Csekkold le nálunk a horoszkópodat január 18-án is!