Mindenki képes hazudni. De ez a 3 csillagjegy mesterien űzi. Valószínűleg még egy hazugságvizsgálaton is lazán átmennének, annyira nyugodtak és természetesek közben, főleg akkor, ha így megúszhatnak egy kellemetlenséget. Persze ez nem feltétlenül jelenti, hogy képtelenek az igazmondásra, de érdemes velük vigyázni!

Ikrek

Jártál már úgy, hogy leültél beszélgetni egy Ikrekkel, és totál magával ragadott a sztorija? Nem véletlen! A Merkúr, az uralkodóbolygója, ami a kommunikációért felelős, szóval van honnan merítenie! Nemcsak lyukat beszél a másik hasába, de olyan meggyőzően adja elő magát, hogy az ember bármit elhisz neki. Nagyon kell vigyázni az Ikrekkel, mivel kettős csillagjegy, vagyis: kettős személyisége van. Elhiheted, ő is tudja magáról, milyen nagydumás, nagymenő, és az éles elméjének, valamint jó emberismeretének köszönhetően bárkivel elhitet bármit. Néha csak úgy brahiból.

Mérleg

Az előbb már szó esett az Ikrek esetén azokról a bizonyos kétarcú kettős csillagjegyekről. Nincs ez másképp a Mérlegnél sem, aki végképp „veszélyes”. Nemcsak azért, mert ugyanolyan nagy mesemondó, mint az Ikrek. A pláne az, hogy a Vénusz, a szerelem és szépség bolygója uralkodik felette, ami varázslatos karizmát biztosít neki. Szóval, ha a Mérleg nagyon megszeretne nyerni magának valakit, vagy épp meg akarni úszni egy cikis helyzetet, akkor kész lehazudni a csillagokat, csak hogy elérje, amit akar. Nagyon eszes, végtelenül szexi, és pont azt suttogja az áldozata fülébe, amit hallani akar.

Skorpió

A Skorpió szintén dobogós lenne, ha ez egy képzeletbeli verseny lenne. Megvan benne minden, ami profi hazudozóvá teszi: remek előadó, jól bánik a szavakkal, atomszexi, és rettentően ravasz. A Végzet Asszonyaként vagy épp a Sötét Lovag bőrébe bújva szinte bármit képes elhitetni az áldozatával. De nemcsak csajozásnál/pasizásnál jön jól ez a szuperképesség. Bogarat ültet a kollégái fülébe, hogy lázadást szítson, szebben tálalja a valós helyzetet egy jó üzlet reményében, és néha pusztán a játék kedvéért is szeret hazudni, emiatt is lehet olyan veszélyes. Ami különösen ijesztő vele kapcsolatban, hogy ő maga lazán lódíthat, de azt egyből kiszúrja, ha neki hantázik az ember.

Via