Idegesítő szokásai mindenkinek vannak, de van 3 csillagjegy, akikkel gyakorlatilag lehetetlen az együttélés. Mutatjuk, kikről van szó!

Szűz

A Szűzek alapvetően túlságosan kritikusak és perfekcionisták, ráadásul elképesztő nyűgösek is tudnak lenni. Úgy szeretik a dolgokat, ahogy vannak, talán egy kicsit szőrszálhasogatóak. Ha a Szűz lakótársadtól kölcsönkérsz egy ruhát és nem hibátlan állapotban adod vissza, akkor biztos lehetsz benne, hogy a haragja utolér. A Szűzek emellett nagyon kemények tudnak lenni, de közben a kritikára meg nagyon érzékeny. Egy szó mint száz, nem könnyű velük együtt élni. 

Vízöntő 

A Vízöntők hajlamosak az érzelemmentességre, ami nagyon megnehezítheti az együttélést. Nem szeretnek lelkizni, jobban szeretik, ha a másik is megtartja magának az érzéseit, ugyanis az érzelmi megnyilvánulásokat roppnat kellemetlen érzik. Nagyon függetlenek, vagyis, ha egy Vízöntővel akarsz együtt élni, akkor számíts rám, hogy lesznek problémák, ugyanis a szabályok betartása sem az erősségük. 

Nyilas

A Nyilasok imádnak mozgásban lenni, de, ha úgy érzik feszült otthon a helyzet, akkor hirtelen nagy késztetést éreznek arra, hogy valami távoli országba utazzanak. A Nyilasok szívesen meghallgatják te min mész keresztül, de először a saját problémáikkal akarnak foglalkozni. A Nyilasoknak remek a humorérzékük, csak éppen előfordul, hogy nem a megfelelő helyzetben csillogatatják meg azt, ez pedig rém idegesítő tud lenni. 

(via)