Mindenkit megérint a szakítás, csak egyesek jobban, könnyebben kezelik, illetve hamarabb túllépnek a történteken. Másoknak viszont időre van szüksége – néha nem is kevésre –, és arra, hogy alaposan kitombolják magukat vagy egy kicsit elvesszenek az önsajnálatban. A csillagjegyed pedig nagyban meghatározza azt, melyik kategóriába tartozol. Itt az ideje szembesülni azzal, hogyan kezeled a szakítást, szóval pörgess a csillagjegyedig, és meglátjuk mekkora meglepetés ér!

Kos

Amennyiben te szakítottál, az nemigen érint meg. Megrázod magad, és továbblépsz. Ám ha veled szakítottak, akkor előbb pár napig haragszol, és csak utána lépsz túl a történteken. Ó, és visszaadsz MINDENT az exednek, amit valaha is adott. Majd olyan dolgokkal foglalod le magad, amelyek feldobnak, és miután meggyógyultál, olyan, mintha nem is létezett volna az exed.

Bika

Nehezen tudod elfogadni, hogy vége van. Gyakran el is fog a vágy, hogy rá írj vagy felhívd. Hosszú hónapok után is még a képét nézed elalvás előtt – egy doboz fagyit majszolva -, és kapaszkodsz a tőle kapott plüssmaciba. Aztán eljön a pillanat, amikor végleg rájössz, hogy ennek annyi, és másnap már kész vagy új életet kezdeni.

Ikrek

Te úgy szakítasz, mintha csak azt jelentenéd be, hogy Chilében földcsuszamlás történt. Hidegen, tárgyilagosan. Ha veled szakítanak, azt ugyanígy fogadod. Tökéletesen álcázod magadat mások jelenlétében. Otthon viszont a négy fal között alaposan kisírod a szemedet hosszú heteken keresztül, és a legszebb romantikus filmekre alszol el. Máskülönben igyekszel minden percedet lekötni, hogy véletlenül se gondolj az exedre.

Rák

Mindegy, hogy ki szakított, szörnyen megvisel. Ám ha téged dobtak, hajlamos vagy sokáig üldözni az exedet az újrakezdés reményében. Mikor végre feladod, nem marad más, minthogy hosszú heteken keresztül átadd magadat a gyásznak. Ilyenkor szinte senki és semmi sem tud feldobni, de jól esik a barátaidra támaszkodni, akik mindent megtesznek a gyógyulásodért, meg te is: nasizol ezerrel és könnyfakasztó filmeket nézel.

Oroszlán

Senki sem láthatja, hogy megvisel a szakítás. Már maga a tény is sértő: valakinek nem kellettél. Azt egye meg a penész, te akkor is egy csodás lélek vagy és jól fogod érezni magad! Kezdődhet a vég nélküli bulizás, a mindennapos wellnessezés meg a ruhatár felfrissítés. Szinte az összes létező pótcselekvésben elmerülsz, amíg el nem telik annyi idő, hogy ne roskadj össze a szakítás gondolatától.

Szűz

Egy uralkodó méltóságával szakítasz, illetve viseled a szakítást. Tényszerűen közlöd a barátaiddal, hogy igen, ez most rosszul érint, de ne aggódjanak volt már rosszabb is, túl leszel rajta. Aztán látástól-vakulásig dolgozni kezdesz, hogy este már csak bedőlni kelljen az ágyba, és szemernyi lehetőséged se legyen az exeden vagy a fájdalmadon rugózni.

Mérleg

Nem sokan viselik úgy a szakítást, mint te: nem haragszol az exedre, és ha lehet, még meg is tartod barátnak, amennyiben vevő rá. Minden erőddel azon vagy, hogy csak a szép emlékekre fókuszálj. De a körülményektől függően, hajlamos vagy arra, hogy megmutasd neki, mekkora hibát követett el, és villámgyorsan fogsz egy új partnert, vagy egyik napról a másikba átmész szexi Végzet Asszonyába.

Skorpió

Aki szakít veled, az le is írta magát egy életre, soha többé ne kerüljön a szemed elé. Ha pedig megcsalás, átverés miatt ért véget a kapcsolat, az illetőnek számolnia kell azzal: a legfantáziadúsabb módon fogsz bosszút állni rajta. Utána már százszor jobban érzed magad! Ám ha erről nincs szó, sokáig haragszol rá, és minden létező módon kitörlöd az életedből, mintha soha nem is létezett volna.

Nyilas

Hogy is viseled a szakítást? Mintha nem is történt volna meg. Híresen szabad szellem vagy, így a szakításban már az új kezdetet látod. Még ha nagy szerelem is volt a részedről, akkor is egyetlen út marad neked: partik és kalandok. Kutyaharapást szőrivel. Mindezt egészen addig, amíg az exed már csak egy távoli emlék lesz. Aztán az sem kizárt, hogy idővel valóságos puszipajtások lesztek.

Bak

A zodiákus egyik leghűségesebb jegyeként nem valószínű, hogy te szakítasz mással. Ám ha veled szakítottak, akkor hosszú hetekre elzárkózol az egész világ elől. Haragszol az exedre, közben szeretnél egyedül megküzdeni a pokoli érzésekkel. Sokáig így depressziózol, visszavonultan a barlangodban, elhanyagolva a külső-belső igényeidet, mígnem egy szép napon úgy döntesz: ideje ismét kimenni a fényre.

Vízöntő

Szakítottak veled? Na, és? Ilyen az élet. Megigazítod a koronádat és továbbállsz. De mikor egyedül vagy, megrohamoznak az emlékek, és sokszor álomba sírod magad. Leginkább a munkába menekülsz, vagy ételt osztasz a szegényeknek, és megtanulsz macaront készíteni egy sütőtanfolyamon. Bármivel képes vagy lekötni magad, csak ne kelljen a fájó szíveddel és az exeddel törődnöd.

Halak

Annak csekély az esélye, hogy te szakíts, mert a legrosszabb kapcsolatban is képes vagy beleragadni. Tehát, ha veled szakítottak, akkor szörnyen elárulva, összetörten érzed magad, és az alvásba menekülsz. Közben teljesen elhagyod magadat. Még akkor is lemondasz akár, hogy fürödj vagy egyél. Az egyik percben isteníted a barátaidnak, a következőben meg elhordod mindennek, miközben hosszú hónapokig kémkedsz utána. Csak rajtad múlik, mikor lépsz túl rajta.