Néhány csillagjegynek jobb lesz bekötnie az övét, mert rázósan alakul a szerelmi élete. Másokra viszont életük egyik legszebb időszaka vár. A szinglik pedig a hódítás nagymesterei lesznek! Görgess lejjebb a csillagjegyedhez, és már olvashatod is a májusi szerelmi horoszkópodat!

Kos

A szinglik szerelmi élete a háttérbe szorulhat a túl sok meló meg a csajos programok miatt. És habár a párban élő Kosoknak nem kell döntő problémákkal szembesülniük, a pasijuk mégis több teret kérhet magának. Enyhe feszültség lesz emiatt köztetek, de a hónap második felére minden megoldódik.

Bika

Mindazok a problémák, amikkel már régóta küzdötök a szerelmeddel, ebben a hónapban végre megoldódnak. Sőt, a hosszú távú kapcsolatok mérföldkőhöz érhetnek, és lánykérésre kerülhet sor. A szingliknek megéri a neten ismerkedniük, mert most ott találhatnak rá álmaik pasijára.

Ikrek

Készülj, Ikrek, mert az imádottad hajlandó komoly lépést tenni feléd. Megteheti azt, amit régóta kérsz tőle, vagy talán gyűrűt húzhat az ujjadra! A szinglik viszont kínos helyzetbe kerülhetnek, mert beleszerethetnek valaki olyanba, akibe tudják, hogy nem szerencsés, sőt: talán foglalt az illető.

Rák

Párban élőként szembe kell nézned néhány problémával, de a hónap végére minden megoldódik. Úgy tűnik, hogy a nehézségek most igazán összehoznak titeket. A szinglik legyenek nyitottak a duplarandira, mert egy barátjuk segítségével ismerhetik meg álmaik szerelmét.

Oroszlán

A párban élők kapcsolata kifejezetten békés lesz. Szinte mindenben egyetértenek Mr. Biggel, semmin sem vesznek össze. Talán épp emiatt merülhet fel egyeseknél a gyerekvállalás ötlete. Amennyiben a szingliknek van egy kiszemeltjük, itt a nagy lehetőség, hogy a hónapban meghódítsák.

Szűz

Komoly nézeteltéréseid lesznek a pasiddal. Kerüljétek el a vitát, amennyire lehetséges, és próbáljatok nyugodtan beszélni a gondjaitokról, máskülönben még a szünet lehetősége is felmerülhet. A szingliknek megéri kicsit nyitottabbnak lenniük, mivel többen is szeretnének velük randizni, ne zárkózzanak el ennyire!

Mérleg

A hónapban folyamatosan összeveszel valamin a szerelmeddel, Mérleg. Ez a sok veszekedés rossz hatással lehet rátok, ezért kellene gondoskodnotok arról, hogy visszataláljatok egymáshoz. Az egyedülállók életébe megpróbálhat visszatáncolni az ex, de nagyon rossz ötlet lenne engedni neki.

Skorpió

Folyton veszekedtek, és beleköttök egymásba. Néha olyanok vagytok, mintha szabályosan idegesíteni akarnátok egymást. Ha nem változtattok ezen, egyikőtök meg fogja unni, és szakítás lehet a vége. A szinglik nagyon élvezik az egyedüllétet, mivel rengeteg figyelmet, bókot, ajándékot kapnak a férfiaktól.

Nyilas

Nagyon békés, és harmonikus lesz Mr. Biggel a kapcsolatod, olyannyira, hogy feldobhatja a házasság vagy a családalapítás ötletét is. A szinglik viszont kezdjenek gyantázni, és beszerezni pár szexi rucit, mert hamarosan megismerkedhetnek valakivel, akivel villámgyorsan egymásra találhatnak.

Bak

Egyedülálló vagy, Bak? Nem sokáig, mert bármilyen meglepő is legyen, de nagy eséllyel megismerkedsz egy különleges személlyel a rokonaidon keresztül. A párban élők viszont folyamatosan veszekedhetnek, de olyan apróságok miatt, amiken könnyedén változtathatnának.

Vízöntő 

Mindketten feszült, nehéz időszakon mentek keresztül a szerelmeddel, és sajnos egymáson vezetitek le a feszültséget, ami miatt rengeteget fogtok veszekedni. De legalább te igyekezz megőrizni a nyugalmadat, és gyengéden tereld a pasidat is nyugodtabb vizekre. Hidd el, van valami a mondásban, hogy háborúzás helyett inkább szeretkezz!

Halak

A szokottnál is érzékenyebb lehetsz a hónapban, Halak. Emiatt nehezen jöttök ki a pasiddal. Az örökös féltékenykedésed, aggodalmaskodásod mindkettőtöket kiboríthat. Igyekezz inkább meghitt, romantikus programokat kitalálni, azzal mindkettőtökkel jót teszel. A szinglik ne legyenek kishitűek a pasizáshoz, és merjenek nagyvadakra vadászni!