Mi a teendő a kutyákkal a karanténban?

Forrás: Panka kutyafuttában | 2020 március 30.

Vannak a karanténnak előnyei is, például, hogy egész nap együtt lehetünk végre a kedvenceinkkel. De hogy is töltsük el közösen ezt a sok időt, mikre érdemes odafigyelni? Összefoglalom, hogy nagyjából mi a napi rutinunk, tapasztalataink a vírus helyzet kapcsán.

Először is, igyekszem akkor sétáltatni a kutyáimat, amikor nagyon kevesen vannak az utcán. Reggel korán és este 8 után szoktunk hosszabb sétákra indulni, napközben csak egy kört megyünk, mert sajnos még mindig elég sokan vannak az utcán, és folyamatosan kerülgetni kell az embereket.

Az előző cikkben összefoglaltak alapján próbálok külön ügyelni arra, hogy senki ne simogassa meg őket és ők se menjenek oda senkihez. Az ismerős kutyásoknak messziről integetünk, majd átmegyünk a másik oldalra. A futtatókat kerüljük, maximum akkor vesszük igénybe, amikor nincs bent senki.

Mivel esténként ennyire ingerszegények az utcák, könnyen tudjuk gyakorolni a póráz nélkül sétálást, nekem se kell annyi külső veszély forrásra figyelnem. Ha már esetleg elkezdted ezt a folyamatot tanítani, ez most egész jó alkalom a gyakorlására, persze nagy odafigyeléssel.

Séta után a pórázt is fertőtlenítem, alaposan megmosom a lábukat és az arcukat is a szaglászások miatt. Pár naponta megtanítok nekik egy új trükköt, amit aztán gyakorlunk. Nem a trükk hasznossága a lényeg, hanem, hogy addig is le van kötve a kutya figyelme, így mentálisan is fárad. Egy másik nagyon jó fárasztási módszer lakásban élő kutyusok számára, ha eldugok egy-egy jutalomfalatokat, ők pedig megkeresik. Ezt a végtelenségig lehet játszani, minden kutya imádja, ajánlom figyelmedbe!

Sok hívást kaptam azzal kapcsolatban, hogy kicsit zavartak a kutyák, mert nem tudják még értelmezni azt a helyzetet, hogy gazdájuk egész nap otthon van, mégsem egész nap vele foglalkozik. Ezzel kapcsolatban próbáld kedvencednek megtanítani a helyedre és maradj parancsot, hogy ne lógjon rajtad egész nap. Fontos, hogy ez nem büntetés és semmiképpen sem szabad úgy használni ezt a parancsot, ugyanolyan feladatnak számít ez is, mint megtanítani a pacsira. Nem szabad, hogy rossz élményekkel párosuljon. A másik működő módszer, hogy kicsit ignoráljuk kedvencünket, ha egyszerűen elkezdünk mással foglalatoskodni: sokszor ez is segít abban, hogy lefeküdjön a helyére és magától megnyugodjon.

Ügyelek arra is, hogy legyenek valamennyit egyedül is. Például amíg elmegyek a boltba, nem viszem őket magammal, mert ha majd vége lesz ennek az egésznek, nagyon nehéz lesz visszaszoktatni őket a régi kerékvágásba.

Blogleírás

Ocztos Panka 5 éve foglalkozik kutyakiképzéssel. Gazdival és kutyussal közösen, különböző módszereket bevetve, és mindig személyre szabottan dolgozik egy-egy problémán. Mostantól pedig a Cosmo.hu-n futó blogját (Panka kutyafuttában) is követheted, ahol minden olyan témát körüljár, ami érdekelhet egy gazdit, vagy egy jövőbeli kutyatulajdonost. Ha pedig személyesen is dolgoznál vele a kedvenceddel, keresd fel őt hivatalos Facebook-oldalán vagy az Instagramján.

Legutóbbi hozzászólások