Múlt vasárnap rendezték meg az idei Balloon Világkupát, ahova Shakira exférjét, Piquét gyerekei kísérték el. A sporteseményen ott volt a 22 éves szőkeség is, aki sajtóértesülések szerint Piqué új barátnője.

A C-ként emlegetett bombázóról eddig annyit tudunk, hogy a focista cégénél, a Kosmosnál dolgozik. Piqué szombaton a titokzatos hölggyel érkezett meg a dubai repülőtére, azonban úgy tűnik, munkakapcsolatnál több van köztük: informátorok szerint a Barcelona védője az Emirates business-osztályán utazott C-vel, akivel úgy tűnt, igen közel kerültek egymáshoz. 

Piqué a jelek szerint komolyan gondolhatja a dolgot, és már nem sokáig rejtegetné barátnőjét. Erre utal, hogy C. feltűnt a vasárnapi futballtornán, ahol Shakira és Piqué közös gyerekeivel, Sashával és Milánnal is szóba elegyedett. 

Elmérgesedett a viszony Shakira és Piqué között

Az egykori álompár most épp gyerekeik miatt csatároznak, de nem könnyű megegyezniük a 9 éves Milan és a 7 éves Sasha felügyeletében. Shakira azt szeretné, ha a következő néhány évet Miamiban töltenék el, Piqué pedig azt, ha inkább szülővárosukban, Barcelonában maradnának. Az énekesnő és focista ügyédeik segítségét kérték, és egymással már alig állnak szóba. 

Via