2016.11.02.@ 12.11

Érkezik a Hófehérke mozis változata!

Úgy látszik, a Disney stúdió jelenlegi stratégiája, hogy új rajzfilmek helyett a régieket dolgozzák fel élőszereplős változatban, most ugyanis bejelentették, hogy Hófehérke sztoriját is szó szerint életre keltik!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Érkezik a Hófehérke mozis változata!

Neked sem jut eszedbe kasszasiker Disney-hercegnős rajzfilm a Jégvarázs óta, igaz? Érthető, hiszen a stúdió régen rukkolt elő ilyennel, viszont hamarosan érkezik a Moana (magyar címe: Vaiana), amiben egy új főhőst mutatnak be. Ezen kívül azonban szinte kizárólag élőszereplős filmekre fókuszálnak mostanában. A szépség és a szörnyeteget már le is forgatták Emma Watsonnal, és Az oroszlánkirályból és A kis hableányból is tervben van egy új változat.

A Hollywood Reporter forrása szerint most pedig egy újabb régi klasszikus is felkerült a remake-listára: A Hófehérke és a hét törpe! Egyelőre annyit tudni a projektről, hogy forgatókönyvírónak Erin Cressida Wilsont kérték fel (aki A lány a vonatonért is felelt), illetve musicalként álmodnák újra az 1937-es rajzfilmet. Az eredeti dalokon kívül pedig néhány új is bekerülne a filmbe, amiket Benj Pasek és Justin Paul írna (Ryan Gosling új filmjének, a Kaliforniai álomnak dalszerzői). Arról viszont nincs infó, hogy kik játszanák a főszerepeket. Szerinted melyik színésznő lenne a tökéletes Hófehérke és ki a gonosz a mostoha?

Címkék: disney disney stúdió élőszereplős film hófehérke és a hét törpe hófehérke! mozi remake színésznő

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Programajánló

Filmek a tökéletes vasárnap estéhez

Filmek a tökéletes vasárnap estéhez

Tegnap becsekkoltatok a Szigetre, ezért ma egész nap pihentél és estére is ez a terved? Huppanj a kanapéra és válassz egy filmet a listáról!

Filmek, amiket látnod kell Meghan Markle-től

Először neked is a Briliáns elmék ugrik be, ha a hercegné filmes karrierjére gondolsz? Pedig több filmje is van, amiben érdemes csekkolnod a royal-lady alakítását.

A legszuperebb filmek szombat estére

Egész nap a strandon hűsöltél, a nap pedig annyira kiszívott, hogy most inkább lefújnád az esti partit? Pihend ki magad egy szuper film társaságában, mutatjuk mi közül válogathatsz ma!

6 film, amiért várjuk az őszt

Lehet, hogy lassan búcsút kell intened a cuki nyári ruháknak és a hőségnek, de annyi menő filmújdonság érkezik idén ősszel, hogy egy cseppet sem fogod bánni a váltást.

5 film egy tökéletes péntek estéhez

A meleg miatt semmihez nincs erőd és csak arra vágysz, hogy a hideg szobában hűsölj? Egy jó filmmel pedig tutira tökéletessé teheted az estédet!

Érkezik az eredeti Amerikai pite folytatása?

Te is imádod a sorozat összes részét, főleg amiben az első széria szereplői is játszanak? Akkor van egy jó hírünk, mert úgy tűnik, hogy jön az eredeti mozi ötödik része!

Augusztus 7-étől itt az új Cosmo!

Egy szuper hírrel indítjuk a heted: holnaptól kapható a szeptemberi Cosmo, a csodás Mila Kunisszal a címlapon!

6 kihagyhatatlan film vasárnap estére

A következő hajtós hét előtt mindenképpen pihenj meg egy kicsit! Irány a kanapé, kapcsold be a tévét és válassz egy olyan filmet estére, amin igazán jól szórakozol!

Filmek, amik tökéletesek a péntek esti kikapcsolódáshoz

Annyira húzós volt a heted, hogy ma este inkább kihagynád a partizást? Huppanj le a kanapéra, csinálj magadnak egy fincsi limonádét és válasz egy filmet a listánkról!

Magyarul rappelt a híres színésznő

Mila Kunis és legjobb barátnője hónapokig éltek Budapesten, miközben az egyik színésznő próbált megtanulni magyarul. Most egy show műsorban megmutatta, mire is jutott!

Ők vigyáznak rád a Sziget Fesztiválon

Véletlenül megvágtad magadat vagy éppen másnaposággal küzdesz? A Sziget Helperek azonnal segítenek, ha baj van, szóval nyugodtan fordulhatsz hozzájuk!

A legszuperebb könyvek augusztusra

Már letudtad a nagy nyaralást és a hétvégénkként jutsz csak vízközelbe? Csempéssz strand élményt otthonra egy szuper könyvvel és egy mentás limonádéval.

Filmek, amik feldobják a péntek estédet

Nagyon húzós volt a heted, és arra vártál, péntek legyen és lazulhass egy kicsit? Válassz egy filmet a listáról és készíts magadnak egy fincsi koktélt!