2017.06.04.@ 13.06

Egy évet késhet a Trónok harca utolsó évada

Még el sem kezdődött a hetedik évad, de már most sokan a nyolcadikra kíváncsiak. Ám úgy tűnik, az utolsó részekre jóval többet kell majd várniuk a rajongóknak…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Egy évet késhet a Trónok harca utolsó évada

Tavaly ilyenkor már javában izgulhattál a Trónok harca hatodik évadán, sőt már csak 4 rész volt belőle hátra. Idén azonban a készítők pattanásig feszítik a fanok idegeit, hiszen a szokásos április helyett júliusban indul az új, hetedik szezon, aminek a felvezető teaserei után múlt héten végre meg is érkezett az első igazi előzetese. Július 16-ig pedig már tényleg nem sok van hátra, szóval érthető, hogy egyre lelkesebbek a rajongók.

Most azonban az HBO programigazgatója, Casey Bloys kicsit elvette a jókedvüket, ugyanis egy interjúban arra utalt, hogy egyáltalán nem biztos, hogy jövőre elkészül a sorozat nyolcadik, befejező évada. „Még nincs kész a forgatókönyv sem, meg kell írni az epizódokat, utána lehet majd ütemezni a munkát. Meglátjuk, hogyan haladnak az írással” – mondta az Entertainment Weeklynek. Nem csoda, hogy ezek után több Trónok harca fanatikus kifakadt Twitteren, hiszen nem elég, hogy a befejező széria csupán 6 részes lesz, ezek szerint akár másfél-két évet is lehet majd várni rá… És mi még azt hittük, hogy a tél érkezik meg csigalassúsággal Westerosba…

Címkék: 2019 7. évad 8. évad Casey Bloys Game of Thrones hbo trónok harca új évad utolsó évad

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Programajánló

Az Aquaman bekerült minden idők legsikeresebb filmjei közé

Az Aquaman bekerült minden idők legsikeresebb filmjei közé

Még mindig tarol Jason Momoa szuperhősfilmje!

Megvan, mikor érkezik a Legendás állatok harmadik része!

Kíváncsi vagy, mikor tér vissza Göthe Salmander a mozikba?

Egy hétig Timothée Chalamet-filmeket néztem, ez történt

A Cosmo szerkesztője kíváncsi volt, mit tud Hollywood új üdvöskéje, ezért egy teljes héten keresztül Timothée Chalamet challenge-et tartott. Hogy mire jött rá? 6 nagyon fontos dologra, amire nem is számított volna.

Látnod kell az új képeket a Szolgálólány meséje forgatásáról!

Éppen Washingtonban forgatnak, a képek pedig elég durvák!

6 program, ami garantáltan felráz a héten

Felpörgetnéd az előtted álló hetet néhány izgis progival? Akkor jól figyelj, mert eláruljuk, hová érdemes becsekkolni!

A legszuperebb filmek vasárnap estére

Ha a hét lezárásaként már nem vágysz másra, mint egy jó filmre, akkor van egy jó hírünk: összegyűjtöttük a mai nap legjobbjait, amiben – előre szólunk – túlteng a romantika!

5 kihagyhatatlan film szombat estére

Ma még nem túl tavaszi az időjárás, ezért simán kuckózhatsz egyet a téli paplanod alatt is. Tarts egy igazi télbúcsúztató moziestet.

Hivatalos: film készül a Breaking Badből

Ráadásul a szexi Aaron Paul lesz a főszereplője!

7 program, amit ne hagyj ki hétvégén

Titokban már te is visszaszámolsz, annyira várod a tavaszt? Van néhány menő program, ami tuti, hogy felébreszt a téli álomból!

Daniel Radcliffe Harry Potter sorozatot akar

És ezt minden Harry Potter-rajongó garantáltan támogatná!

6 program, ami feldobja a februári napokat

Alig várod, hogy véget érjenek a hosszú téli hónapok? A következő programok garantáltan elhozzák neked a tavaszt!

Itt vannak a BAFTA-díj nyertesei!

A BAFTÁ-t az angol Oscar-díjként is szokták emlegetni, szóval ez egy jó előrejelzés a hollywoodi aranyszobor-nyertesekkel kapcsolatban...