Ők lesznek a Bűbájos boszorkák folytatásának főszereplői

Nem rég kiderült, hogy zöld utat kapott a boszi-sorozat folytatása, most pedig már két főszereplőt is megtaláltak hozzá.

Ők lesznek a Bűbájos boszorkák folytatásának főszereplői

Arról már biztosan hallottál, hogy a CW amerikai tévés hálózat hivatalosan bejelentette, hogy 12 évvel az utolsó epizód után visszatér a sorozat. Eddig annyit lehetett róla tudni, hogy a jelenben fog játszódni, és az eredeti sztori vagágy, vicces és feminista rebootja lesz. Emellett pedig az is kiszivárgott, hogy ismét három lány áll majd a történet középpontjában, akik felfedezik, hogy különleges erővel bírnak. Most pedig kiderült, hogy a három bosziból kettőt már megtaláltak a produkció készítői.

A legfiatalabb testvér, Madison szerepét a Deadline infói szerint Sarah Jeffery kapta. Ő egy elsőéves egyetemistát alakít majd, aki imád bulizni és a legnagyobb gondja, hogy bekerüljön valamelyik diákszövetségbe. Arra viszont egyáltalán nincs felkészülve, hogy boszi legyen…

Az idősebb tesó, Mel szerepét Melonie Diaz nyerte el, aki a Jumanji: Vár a dzsungel című filmből is ismerős lehet.

Wearing black with my sisters today. Let's do this. 💪🏾@timesupnow

A post shared by meloniediaz (@meloniediaz) on

A harmadik nővért még keresik, de mivel a sorozat 2018 végén vagy 2019 elején fog debütálni, valószínű, hogy lassan az ő kilétére is fény derül. Mi már nagyon kíváncsiak vagyunk!

Még több

Programajánló