2018.10.29.@ 18.10

Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Október 26-27-én ismét megrendeztük a Cosmopolitan Blogger Dayst, ahová minden eddiginél többen jöttek el. Csekkold le te is, milyen izgalmasan telt ez a két nap!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Mivel évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a Cosmopolitan Blogger Days iránt, ezért idén kétnapos konferenciával készültünk, ahol a kezdő és profi bloggerek, vloggerek is egyaránt hallhatnak olyan előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket és workshopokat, amik segítik a munkájukat és a szakmai fejlődésüket. Emellett a Cosmopolitan Blogger Awards kategóriáit is kibővítettük 2018-ban, így a szakmai zsűri és a közönség a legsikeresebb bloggerek és vloggerek mellett idén a legmenőbb influencereket is díjazta.

Rekord a négyzeten

A Cosmopolitan Blogger Days eddig is a legmenőbb hazai digitális konferenciának számított, de most már tényleg nincs semmi kétség efelől! Október 26-án, pénteken ugyanis több mint 800-an, október 27-én, szombaton pedig több mint 1000-ren jöttek el a rendezvényre. És ez még nem minden! Idén a versenyre 9 kategóriában közel 500 pályázat futott be hozzánk. A zsűri által közönségdíjra felterjesztett legjobb 45 blogra, illetve a 6 influencer kategória jelöltjeire pedig rekord számú, 153 619 olvasói szavazat érkezett.

A szakmai nap

2018-ban újításként először rendeztük meg a Cosmopolitan Blogger Days szakmai napját, ezt pénteken, kettő órakor a Cosmopolitan főszerkesztője, Sabján Johanna és a műsorvezető, Steiner Kristóf köszöntője nyitotta meg, ami után egymást követték az izgalmas előadók. Persze szombaton sem volt hiány hasznos előadásokból, amik kiegészültek kerekasztal beszélgetésekkel és workshopokkal.

Extra programok

A Grupama Arénába érkező lelkes bloggereket és vloggereket nem csak hasznos prezentációkkal, de izgalmas programokkal is vártuk! A Cosmopolitan csajos fotófala például a legforgalmasabb selfie-spot volt, de itt azt is bárki kipróbálhatta, milyen érzés Cosmo címlaplánynak lenni. Egy profi virágkötő segítségével pedig mindenki készíthetett magának egy mesés virágos fejdíszt mindehhez. A Rossmann standjánál profi sminkesek varázsolták újra a picit elkenődött make-upokat, a Stabilo-nál kalligráfus segítségével személyre szabható képeslapok készültek, az Instax-nál pedig mindenki egy pillanatra Wonderlandben érezehette magát.

Meet&Great

Sztárokból sem volt hiány a két nap alatt! Többek között Tatár Csilla, Kulcsár Edina, Kovács Dóri, azaz Chloe és párja, Tomi, Iszak Eszti, Nánásiék, Tücsi, Kasza Tibi, Oravecz Nóra, Rubint Réka és Schobert Lara  is ellátogatott a rendezvényre, akik az előadások mellett szívesen beszélgettek és szelfiztek a rajongókkal.

És a győztes…

Szombat délben pedig eljött végre a legjobban várt pillanat, a Cosmopoiltan Blogger Awards! Idén a hat tagból álló zsűriben Sabján Johanna, a Cosmopolitan főszerkesztője, Oravecz Nóra,énmárka- és storyelling stratéga, Zalai Ágnes, digitális stratéga, Csiszár Gergő, a Post for Rent társalapítója, Farkas Dániel, Youtube-szakértő és Szabó Gergő, a Special Effects Media társalapítója foglalt helyet. A jelentkezőket egy szigorú szempontrendszer alapján  értékelte a szakmai zsűri, a nyertesek pedig a díjak mellett rengeteg értékes nyereménnyel gazdagodtak. Ide kattintva megnézheted a győztesek részletes listáját, a galériában pedig lecsekkolhatod, hogy örültek a díjnak!

Pörgesd végig a galériát, és megtudhatod, milyen menő előadók, sztárok voltak jelen és hogyan telt a Cosmopolitan Blogger Days 2018-ban!

Katt a galériára!
37 fotó

Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

1 of 37
2 of 37
4 of 37
5 of 37
6 of 37
7 of 37
8 of 37
9 of 37
10 of 37
11 of 37
12 of 37
13 of 37
14 of 37
15 of 37
16 of 37
17 of 37
18 of 37
19 of 37
20 of 37
21 of 37
22 of 37
23 of 37
24 of 37
25 of 37
26 of 37
27 of 37
28 of 37
29 of 37
30 of 37
31 of 37
32 of 37
33 of 37
34 of 37
35 of 37
36 of 37
37 of 37

  2 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Anyukából social sztár kerekasztal beszélgetés: Mádai Vivien, Bánhidi Dóra, Priger Inez

  4 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days


  5 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Kasza Tibi online marketinges titkokat árul el

  6 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Oravecz Nóra a zárt Facebook csoportokról beszél

  7 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Tatár Csilla témája a televíziós tartalomgyártás a Youtube-on volt

  8 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Szabados Ágnes épp az olvasást népszerűsíti

  9 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Hamedl Andrea elárulta, hogyan lehet profitálni a Youtube és Google megjelenésből

  10 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Kovács Dóri és Tokár Tomi arról beszéltek, mennyi intimitás kell a kattintáshoz

  11 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

A tavalyi győztesek és Sabján Johanna, a Cosmopolitan főszerkesztője

  12 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Csuti a rajongókkal is fotózkodott előadása után

  13 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Óriási tömeg volt a Grupama Arénában

  14 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days


  15 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days


  16 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Viszkok Fruzsit is bárki elkaphatta egy szóra

  17 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Rossman szépségstandja

  18 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days


  19 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days


  20 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Csini virágos fejdíszek készültek

  21 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days


  22 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days


  23 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days


  24 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Bárki címlaplány lehtett!

  25 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days


  26 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Takács Nóra ebben a szupermenő ruhában érkezett

  27 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Mádai Vivien és kisfia

  28 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Szoboszlay András művészi portrékat készített

  29 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days


  30 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Rubint Réka rengeteg szelfit készített a fanokkal

  31 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Azért a fotófalunknál is pózolt

  32 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

A social media mami sztárjai!

  33 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Tücsi megmutatta cuki pocakját

  34 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Kovács Dóri, vagyis Chloe idén két díjjal gazdagodott

  35 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Kulcsár Edina már másodjára nyerte el az év Női influencere díjat

  36 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

A győztesek

  37 of 37
Óriási siker volt idén a Cosmopolitan Blogger Days

Nánásiék lettek az idei év Travel Influencerei

Címkék: 2018 blogger blogger awards cosmopolitan cosmopolitan blogger days vlogger

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Programajánló

Egy hétig Timothée Chalamet-filmeket néztem, ez történt

Egy hétig Timothée Chalamet-filmeket néztem, ez történt

A Cosmo szerkesztője kíváncsi volt, mit tud Hollywood új üdvöskéje, ezért egy teljes héten keresztül Timothée Chalamet challenge-et tartott. Hogy mire jött rá? 6 nagyon fontos dologra, amire nem is számított volna.

Látnod kell az új képeket a Szolgálólány meséje forgatásáról!

Éppen Washingtonban forgatnak, a képek pedig elég durvák!

6 program, ami garantáltan felráz a héten

Felpörgetnéd az előtted álló hetet néhány izgis progival? Akkor jól figyelj, mert eláruljuk, hová érdemes becsekkolni!

A legszuperebb filmek vasárnap estére

Ha a hét lezárásaként már nem vágysz másra, mint egy jó filmre, akkor van egy jó hírünk: összegyűjtöttük a mai nap legjobbjait, amiben – előre szólunk – túlteng a romantika!

5 kihagyhatatlan film szombat estére

Ma még nem túl tavaszi az időjárás, ezért simán kuckózhatsz egyet a téli paplanod alatt is. Tarts egy igazi télbúcsúztató moziestet.

Hivatalos: film készül a Breaking Badből

Ráadásul a szexi Aaron Paul lesz a főszereplője!

7 program, amit ne hagyj ki hétvégén

Titokban már te is visszaszámolsz, annyira várod a tavaszt? Van néhány menő program, ami tuti, hogy felébreszt a téli álomból!

Daniel Radcliffe Harry Potter sorozatot akar

És ezt minden Harry Potter-rajongó garantáltan támogatná!

6 program, ami feldobja a februári napokat

Alig várod, hogy véget érjenek a hosszú téli hónapok? A következő programok garantáltan elhozzák neked a tavaszt!

Itt vannak a BAFTA-díj nyertesei!

A BAFTÁ-t az angol Oscar-díjként is szokták emlegetni, szóval ez egy jó előrejelzés a hollywoodi aranyszobor-nyertesekkel kapcsolatban...

Rossz hír a Hatalmas kis hazugságok rajongóknak

Te is odavagy Monterey szexi és veszedelmes anyukáiért? Akkor ennek a hírnek nem fogsz örülni!

Ezeket a filmeket nézheted a tévében a vasárnapi kuckózáshoz

Csekkold le, mire pihizhetsz este a takaró alatt!

4 film, amiért megéri péntek este otthon maradnod

Hurrá, végre vége a hétnek! Már csak az a kérdés, hogy a bulira vagy a lustizásra szavazol? Ha utóbbira, mutatjuk hozzá a legjobb filmeket.