Minden idők legrosszabb karácsonyi filmjei

Az XMAS láz a mozikban is tarolni szokott, de néhány műremek forgatását jobb lett volna inkább leállítani…

Minden idők legrosszabb karácsonyi filmjei

Télapu 3: A szánbitorló

Általában még a legszuperebb filmek folytatásai is borzalmasan sikerülnek és ebbe a csapdába sajnos beleesett az egyébként nagyon cuki Télapu harmadik része is. Már a második epizódnál meg kellett volna állniuk a készítőknek, de valamiért ragaszkodtak, hogy ráverjenek még egyet szegény Mikulásra, ezúttal egy kék manószerű lénnyel. Kár volt.

Fekete karácsony

Szinte mindenhol vezeti a borzalmas karácsonyi filmek listáját és bizony okkal: a film kitalálói ugyanis képesek voltak egy horrortörténetet ráhúzni a kedvenc ünnepedre és egy rémes titkokat őrző házzal megspékelni az egészet. Még akkor sem ajánlanánk ezt a filmet, ha kifejezetten vágysz egy kis karácsonyi borzongásra.

Santa Claus Conquers the Martians

Szintén sok helyen csúcstartónak számít a Télapó elrablásáról szóló mozi is. A cél, hogy egy másik bolygóra is eljusson a karácsony ünnepe, amihez – minden kétséget kizárólag – természetesen a Mikulás lekötözött megjelenése kell. Ugye nálad sem ez üti ki idén a Reszkessetek betörőket az XMAS otthoni moziműsorodról?

Túlélni a karácsonyt

Még egy A-listás színész sem tud mindig megmenteni egy alapból tragikusan rossznak ígérkező filmet. Ez történt a Túlélni a karácsonyt történetével is, amit a cuki Ben Affleck tehetsége sem tudott annyira felhúzni, hogy ne tűnjön el örökre a süllyesztőben.

Reszkessetek betörők 3.

Ez a film már azzal hatalmas hátránnyal indult, hogy nem sikerült megcsípni a főszerepre az első két epizódban a szívünkhöz nőtt Macaulay Culkint. Ettől még persze lehetett volna akár sikersztori is, de a cselekménye nagyon bugyutára sikeredett.

Még több

Programajánló