Hivatalos: Tom Hardy szerepel a Venom második részében

Szerencsére nem kell nélkülöznöd Tom Hardyt a Venom folytatásában.

Hivatalos: Tom Hardy szerepel a Venom második részében

Végre megerősítették, hogy Tom Hardy visszatér a Venom második részében! Bár a kritikusok nem imádták annyira a filmet, mint a fanok, a Venom 855 milliós bevételt hozott. A film feltehetőleg 2020 októberében érkezik, de ez még nem hivatalos. Azt történt ugyanis, hogy a Sony nemrég kitűzte egy rejtélyes film időpontját, a rajongók pedig biztosra veszik, hogy ekkor jön majd a Venom folytatása.

Néhány héttel korábban már bebizonyosodott, hogy lesz második része a Venomnak, ekkor a forgatókönyvíró, Jeff Pinkner egy lehetséges Pókember-Venom crossoverről is beszélt. „Anélkül, hogy bármit elspoilereznék, annyit elárulhatok, hogy a jövőben, talán rögtön a folytatásban egy meghatározó szerepben Pókember is feltűnhet. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy mindenki örülne egy Pókember/Venom filmnek” – mondta akkor a szószátyár forgatókönyvíró.

Ekkor már persze sejthető volt, hogy a mindig extra dögös Tom Hardyt is viszontláthatjuk a moziban Eddie Brockként, viszont egészen mostanáig még nem erősítették meg. Ahogy az a legtöbb szuperhősfilmnél, most sem lehet túl sokat tudni a film sztorijáról, erősen gyanús, hogy a post-credit jelenetben látott gonosszal fog összecsapni Venom. Emlékszel még a Woody Harrelson által játszott Cletus Kassidy-re? Nagy rá az esély, hogy ő lesz a szimbióta ellenfele a folytatásban.

Az is kiderült még, hogy Kelly Marcel, az első rész forgatókönyvírója is visszatér, de a sztori megírása mellett produceri feladatokat is ellát majd.

Meg fogod nézni a második részt?

Még több

Programajánló